szégyellős exhibicionista

Fura volt.
Egyszer csak egy ismeretlen. Puha volt a szája és kedves. Kellemes. Hiányoltam is hogy szexi legyen. De mégis jó volt. Leállította a kezem amikor a hasán cirógattam... Sosem volt ilyen. Inkább az ellenkezője volt jellemző. Ágyba de rögtön! Persze nem menten. Sosem mentem. Jó lenne élőben hallani egyszer: még ne, korai...

Álmodik a nyomor.
Ha bármilyen kisugárzásom létezik, az csak esetleg szexuális. Ha van.
Na jó, önbizalom rulez, van és kész.

Puha ajkak.
Puha ajkak.
Puha ajkak.

WG

... szerintem mégsem meleg.






Ugyan rengeteg munkámat elvégeztem valóban, de még többet lehetett volna, ha nem róla olvasgatok interjút, írást, nézek képet estébé.

Egy csoda-ember, egy zseni, és amúgy hasonló az észjárásunk.
És fura, de nem tudom elképzelni nővel.
Nem röhög! Pasival se.
(na jó az pikáns...)

Ez két olyan ritka fizikai fogalom, amit képes vagyok felfogni.

Hogy jön ez ide?
Szinültig vagyok tele vele. Mint a szivacs tartogatom magamban azt aminek súlya többszöröse annak, amit kibírok. Rámnehezül és hiába szeretnék nem szabadulhatok mert akkor talán valamennyi mégis szökne belőlem.
Azt meg nem akarom.
Emocionális mélypontjaim legmélyebbike ha tényleg meleg, akibe, nincs mese, teljesen beleszerettem.

Nem vicces.
Tökéletesen kezelhetetlen.

És közlekedőedények, tudod, amikor billented a másik oldalon lesz több, meg ilyenek. Na ha látom, billen bennem minden egyik oldalra, másik oldalra, de leginkább feje tetejére.

Jó lenne tiszta erőből kicsavarni a szivacsot!!!




Vagy belemeríteni végleg.

Melyik lenne jobb nem is tudom. De mindegy is, úgysem történik soha semmi. Lassan fogok elpusztulni és egyedül










WG

Mi minden történik napra nap, rámgördültök, felémkerekedtek perceim...?
Úgy tornyosul felettem a szeretlek, egészen odaleszek.

Éjjel Máb királyné éppen az én mellemre ült.
Milyen nagyon nehéz.
Egy kósza ötlet miatt, amin nevetek. S mégis, a felesleges apróságokhoz méltóan elefántnyira növelem magamban a lehetőséget: sosem lesz az enyém.

S akkor az azonnal a szokásos riposzt: de hiszen mindegy, csak boldog legyen.

Közhelyek csurognak ki összeszorított markomból egyre.

Mérhetetlen a teendő és mind egyszerre akarja érvényesíteni akaratát.
Olyan csókjaiddal álmodom, remegtetően jó, beteges, tudom.


Olyan volt az Empedoklész, rohannom kellett haza, M-t is otthagytam, szinte vakon kapkodtam a szívem után, hol van, ma sem tudom.
Teleírtam a telefonom első sokkomban, álljon itt tehát mindegyik.

"A természet, mely istenként jelen van mindenütt, nem szorul beszédre."

...áll az Akropolisz.

A város, a szépséges barna emberek felé magasodik, s ha fúj a szél a görög éjszakában, énekel. Talán az ezredéves kövek meg az olümposzi istenek emlékezetére szól a dala, de gyönyörűen szól a dala.

Kanyargó-kacskaringó az út hozzá, fel.
A fehér márványkövekből mindenki csak egy darabot akar, a munkások meg éjjelente pótolják azt a sok egy darabot...
Hány helyi vagány fülébe sóhajtozó kínai lányka arcát lesték meg a sziklák, hány szeretkező test izzadságcseppeit itta be már, hány friss házas jött rá éppen itt, hogy hiába a gyönyörű nászút, nem lesz hosszúéletű a házasságuk... hányszor várta sírva vissza Athénét...

S itthon is áll egy,
egy másik hegyen.
A józsefvárosi Araráton magasodik ez a magyar-lengyel fellegvár.
Más munkáskezek hordták össze ezeket a falakat, más istenek szállnak a falak között, s a gurgulázó görög dalokat itt zsoltárének váltja fel.
Leander helyett csipkerózsa nő és a fehér villák helyett szürke bérkaszárnyákra néz fala.

De olyan nagyon nagyra nőtt, nem érni fel szemmel-ésszel.
Az a feszültség rezonál idebenn a szívekben, mint azokban a buta giccs-szívekben a színpad sarkain, s valami ősi, mélyen tudat alá rejtett emlékeket int elő a világító rózsaág.
Ég fölé, föld alá szállnak lelkek, szobor-szellemek.
Szárnya nő az embereknek, színes és hosszú és hirtelen-lebbenő...
Egyszeri-emberi testekben a félelem úgy vonaglik, fel-feldobja a rettegés, a kéj, a vágy, a fájdalom. Selyemsárga ég terít rá nyugalmat, szép, mint az álmodás. Úgy dübörög, félek.
Hogy szorítom ökölbe kezem?Fáj kicsit, de mozgásképtelen inogva-transzban létezem most. Feldübörög, dübörög, dübörög... aztán sötét, vaksötét. És zsoltárt énekel.

Te, ki felkapsz, megragadsz, mint forgószél pörgetsz meg a levegőben, és világodba szippantasz! Hogy varázsod erősebb ha nem vagy ott?

Puha szőnyegeiden szeret(né)lek.










kicsi(t) igazi: Lolita és Judit(ma)

a kikandikáló mellkas a kedvencem(:*-)

Szóval egész érdekes ez...
"Barátai messze voltak, ki térben, ki időben, ki lélekben."
"Utálta magát, hogy megint mézes folyós szirupos gondolatok öntik el a lelkét egy ábrándról. A hogyan lehetne kandiscukros érzése."
"Csak egy szürke csíkos, tündérszemű, pókpocakú macska volt aki megértette mi van velük.
Sose mondta el senkinek."

na ennyi csak


úgyamúgy
a szentivánéji még mindig tartja a vigyort az arcomon
olyan boldog-emberit, aminek nem ártana ott lenni nonstop
és holnap este (a fene a luxus-seggünket) megint megyünk
Maladype társulat, Akropolisz (leírhatatlen nevű lengyel faszikám:Stanislaw Wi......cky-tuti ez a vége, esetleg -ski...)
félelmetesen modernnek és félmeztelen felsőtestű kálidartúrosnak ígérkezik...
jöjjön hát aminek jönnie kell... újabb bárka-gyönyör
s remélünk egy fontosat:
Nagypál AnatomicMiracle Gábor véletlenül pont holnap este tekinti meg szeretetből munkatársait és még emlékszik majd a két lökött picsára aki leszólította a múltkor a büfében
:-)


és...
jövő csütörtökön is színesházba megyünk, de ez titok... nem is hallottátok...
de az Empedoklész utolsó előadására is elmegyünk..hihi
jóóó
ez
meg tudnám szokni a dolgot

pápá
WhiteGloves

Nőietlen bekajálás több fórumon egyszerre, visongó kacajokkal, a kilencedik kerület több arcának megtekintése, hirtelen elhatározás, esőséta, Orczy-kerti tovább-visongás, színház...

Jóóóóóóóóóóóóóóóó...

Mit is mondhatnék? Minden Bárkás darabba és a színészeikbe egyenként mind bele lehet szerelmesedni. Még a randábjába is.

Csak hull, pilinkél az égből a szívárvány-szerelem...
Pattog-villog a veszélyes szerelemgyújtó fűlabda...
Világító búgócsigák oldják fel az átkokat...
Vonagló-harcoló-(fél)meztelen testek... testfesték-szag.
Olyan színek, fények, nevetsz, sírsz a pillanatnyi szépség-nyomor ahogy megérint, és nagyon szeretnéd belevetni magad abba a tonnányi színes polifoam-pehelybe, hogy játszhass te is újra papásmamást ötévesként, érezhesd magad eltiporhatóan törhetőnek és kicsinynek, te is téphess-ölelhess-repülhess-süllyedhess a színekbe bele, a szívekbe bele, egymásba bele. Meztelen fenekek, lapockák, térdhajlatok, a lelkek egyszerre meztelenednek a testekkel,rútak és szépek, éles fény törik meg karokon, vádlikon, arcokon felülről-alulról.
Bután vihog a közönség, mit tehetne, találva van hiszen.



Minden félvér gyönyörű testért szól ma himnusz...



Hát persze hogy újranézni kell.

WhiteGloves

ma épp gépterembe jövet bepillantottam a konyhába. A látvány megkapó: a második emelet egyik cicalánya könyékig túrva rövidnadrágjába élvezte a seggvakarás gyönyöreit...

"a szerelem az, amikor nem tudom, hogy a láz miatt izzadok, vagy attól, hogy annyira kívánom."
"...szeretem nézni őt, mikor alszik. ilyenkor csak az enyém. .."

hát nem hibátlanul emberi?
új hobbim, a Zsóka által is említett meleg srác blogja.
Élvezet, ahogy belepillantok, mit pillantok, tágra nyílt szemmel bámulok egy ember életébe, valaki, akit nem ismerek (bár, never know), egy életbe, amit ismerni vágytam mindig is, de honnan ugyan, az én hermetikusan átlagos életemmel???
Ez csodálatos, érdekes, izgalmas és - bár tudom perverzen hangzik - izgató. Egy archetípus azt hiszem, de annyira érdekes és egyedi mégis, megkapó, elragadó.
És most, tessék, régi barátaim, homofóbok, dideregjetek, borzongjatok, rázzon ki a hideg az undortól, hogy én ezt élvezem, de igen. Igazi ember.

Kár, hogy nem vagyunk barátok.

még egy aranyos:"...idén lép a krisztusi korba és fél a kereszttől..."
meg még egy: "...hajnalban beleolvastam egy másik buzi blogjába. a csíra kisebb vagyont költ el: hajfestésre, a haja színéhez illő kontaktlencsére, szoláriumra, szőrtelenítésre, fogfehérítésre és kondibérletre. hánytam el magam. ..."

hát, ennyi, átadom helyét a felháborodásnak.
L
W
G

hallottál már olyan zenét, amitől egyszerűen csak kiül az arcodra a boldog vigyor
és nem tudod azt onnan letörölni
meg
miért is kellene
aki nem tudja -én sem tudtam- mi az a marimba, az gyorsan nézzen utána és valahol hallgassa meg hogy szól xilofon és üstdobkísérettel... pl kedden délután Vácott a művközpontban ez megoldható

gyönyörű volt ez a nap
és fáradt vagyok

a fura nagy távolságok oldódni látszanak
és elmondtam valamit, amit már régen el kellett volna
de jól gondoltam, hogy nem tudta sem az érintett sem te kicsi Suziekám.
Na jó
csak
klassz volt
és köszönöm
minden hozzájárulónak
ezt a napot
(nocsak, középre zárva olyan mint egy kereszt kicsiny dalom)

WhiteGloves

Teljesen felesleges írnom, nem szeretnék még egy semmitmondó bejegyzést, a szépirodalom meg benyomás hiányában elkerül, nesztek vers:

(nagy örök kedvenc, nyertem vele ezt-azt, anyukám imádja Karinthy verseit, ő szerettette meg velem, pedig alig ismertek, ugye, Karithy, a humorista, az Így írtok ti, meg a Tanár úr kérem, pedig csodálatos, gyönyörű versei vannak, csak kevés, de íme, az én személyes kedvencem)

Nyugodt vagyok, ez furcsa, mert:

1. holnap közgázzéhá
2. neten ülök a könyv kitartó nyálazása helyett

Mégis, olyan tiszta és szép volt ez a nap, az irgalmatlanul unalmas Kondorosi-mentes közjogelőadással, a nagy zuhanással, a finom ebéddel a sörcsarnokban, a csodafényes Darshan-teraszos majdnemtanulósvégrebeszélgetéssel, a méhikékkel, a jófej pincérrel, a szokott álompárralkajálással összekötött egymáspermanensszívatásával, a kis délutáni alvással, a gondnokbácsi borvirágos fejével és a tanulással együtt...

/-közjog: aligalvás után bejöttem közjogra KondorosIsten heti megtekintésére, de hiába, mert nem ő, hanem egy ronda és ijesztő és unalmas bévéezredesnéni (a legutálatosabb meló szélesevilágon a katonaság bármely fokozata individuum-énem számára)... pfujj.
-nagy zuhanás: a vámház körútnál kéremszépen elszálltam, mint a vadludak... érdekes, hogy nem az izgatott hogy ripityára tört a térdem, hanem hogy istenem a cipőmsarka ziher letörött, de nem...
-tavaszi sertéssültet ettem, nagyon finom volt
-a Darshan kávézója se szar, de az udvar meg a terasz (szemben) az kolosszális. Igényes, nagy a műgond, fonottak a székek, csend van és friss levegő, jóarc a pincér és sok a növény és a buddhaszobor... ja és: olcsó. kaja legalábbis, mert nem ittunk semmi extrát...meg a tanulás is addig tartott, amíg a pizza ki nem ért... jó volt csacsogni kicsit...
-voltak méhek, és egy sem lett öngyi miattam...
-volt pincér és kedves volt (bár amúgy is szeretem a pincéreket, sajátos állatfajta...) bár az expressz-sebességet érdekesen értelmezte...
-itthon a károk felmérése után kaja és vihogás, menetrendszerint
-aludtam egy órácskát és észre sem vettem, amikor Barbiék távoztak, csók és minden, és perverz ajánlatok a laptopért Robertonak...:-)
-a gondnokbácsi ébresztett. nem mondott túl kellemes hírt, legalábbis ami a rövidtávot illeti, mert most nem használhatom a mosdókagylót pár napig, (vagy ameddig a gondnoknéni nem méltóztatik venni egy csaptelepet) viszont lesz új, oridzsinált...
-végül tanultam gyors Joker@Imibátya@Kriszta-szórakoztatás után... persze, ők könnyen röhögnek a múúús sztorikon nekem meg vissza kell fognom magam, mégse állíthatok egy csontozókést a hátába, mert az nagyon nagy alternatív kökltségeket hozna magával...//

na ennyi
gyors
és
kellően érdektelen
voltam?

na pussz

(bézé borostás feje villog képzeletem mozivásznán hóldéj, ahogy az emtévéskisfilmben lelkendezett a hamlet hűdejóságáról...na ez is megnyugtat)

pá
W.G.

ui.: meglehetősen hozzájárult a nap sikeréhez az a picinyke tény, hogy ez az észveszejtő szívdöglesztő fülcimpánhapapnivaló égi tünemény csinicsabi ma reggel úgy döntött, hajat mos, és ezután, mert rendes és nem akarta zavarni szobatársait, a konyhában szárítja meg csini (nomen est...) tincseit... szálboxerben, háttal, hogy ne tűnjön fel, amint lola elhaladván a konyha előtt a látványtól bevágja a padlóféket... ahh, ilyen, kéremszépen, a tiszta élvezet. Mert az esztétikum, mint tudjuk, lolát megzavarja, bekattantja, életre kelti és börtönbe zárja.

Nem folytatom, mert érzem a plágium illatát...:-) (aki érti,érti)

azt mondtad, hogy ne írjak, míg rá nem jövök mi volt a bajom... nem tudom.
De lehet hogy az évente két-háromszor aktuális butális pánikrohamom jött elő a túlzott magánytól.
Mindegy.
Pillanatnyilag működöm.
Jó volt, hogy felhívtál, meg hogy ma is ott volt az arcodon egyből az a fürkésző tekintet, jól vagyok-e...
Meg hogy azért izé... gondoltatok felém páran, bár nehéz lett volna azok után a pánikos sorok után... önző vagyok, arcotokba dörgölöm gondom-bajom...
nahát
most
már
egyben újra

de írni nem tudok
így pá

fekete felhőkkel
tornyosul felém
az a félelmetes
borzasztó
nyekeregtető
fájdalmas
közgazdaságtan
zárthelyi
fertelem
...

ahh jajjj
nem
akarok
megbukni


jujuj
p
W.G.

Na,
aki szépen, időrendben haladva most elolvassa az utóbbi hat bejegyzésem, amelyek mindegyike itthon, tehát egésznapos önmagammal való együttlevésből született, az útimpresszióktól a zen-mesterig, az:

2007. 04. 12.
Azt mondtam már, hogy rájöttem, mi a leggyönyörűbb a világon?
Mert már régen tudom, csak nem emlékszem, írtam-e már…
Szóval a meggyfavirág. Az a legszebb.
Főleg este, amikor a kertvárosi utcánkban rásütött az utcai lámpa fénye, és gáborral mentem, kézenfogva, megbűvölés alatt… és nagyon, nagyon szép volt.
Akkor azt mondta:
- Most nézd, hiába minden tehetséged, amire nem találok már szavakat, elfogytak a frázisaim, de nem tudsz ilyet alkotni. Soha. El tudsz képzelni ennél gyönyörűbbet?

Én nem tudtam. És azóta sem tudok.
Nézzétek meg…
Szezonja van…




De ez…csak apró kitérő.
Túl sok mindennel telve most a lelkem és nem tudom hova tegyem mindezt.
Problémáim vannak, azt hiszem, és súlyosak. Ülök nagyapám rozzant régi foteljében, bebugyolálva a lábszagú paplanjába és filmművészeti remekművekben keresem, mi is a baj az élettel.
Gyönyörű volt, tényleg de választ nem kaptam.
Furcsa, hogy épp most néztem meg az Amelie-t újra, először Suzie-val láttam még a kertvárosban laktunk és nagyon könnyű volt az egész. És akkor volt a Gáboros dolog is, aki ugye Suzie bátyja és azt hiszem, megalázkodtam előtte. Se előtte, se azóta, de akkor, talán.
De ő mondta a meggyfavirágokat...

Aztán, a másik film… 21 gramm.

És tudjátok? Iszonyúan, elképesztően, borzasztóan sok. És azok vállán akik itt maradtak. Utána. Mindig meg akarom írni, de most sem lesz erőm. Ma is annyira fáj. Nem nem nyugodtam meg, mert nem lehet és senki sem, aki ebben az ügyben szerepelt. A minap Zsuzsival újra szóba került. Furcsán, kívülről figyeltem magam, és emlékszem, remegett a szám és a nagy hangom is elcsuklott. Pedig talán már négy-ötször is elmeséltem már a teljes történetet, megszokhattam volna már.
És istenem, mennyire zokogtam aznap délután a tévé előtt, a szomszédban, kétezerhárom volt, szeptember elseje, az első tanítási nap.

Mindegy. Csak ha néha valami felszínre hozza az iszonyatot, akkor nagyon nehéz magamat arra szuggerálni, hogy ne gondoljak rá.




Megint más.
Furcsa, ijesztő, szorongó érzéssel keltem ma is, mint tegnap.
Nyitott szemmel feküdtem és suttogva nyugtatgattam magam, hogy semmi baj és csak nyugi. Ha már elkezdtem a napot és elfoglaltam magam, semmi gond, de reggel meg este valahogy újra ijeszteni kezd valami. (hmm asszem ezt hívják pánikbetegségnek)
Tegnap Lacival Ritához mentünk. Annyira szeretem Lacit (lopott nekem tulipánt) és mégis, húsz percenként – munkahelyi és vásárlási sztorijai szünetében – amikor újra és újra megkérdezi, hogy vagyok, nem tudok épkézláb módon felelni. „Egyben.” Meg: „Élek.” Meg: „Sehogy.” És nem tudok neki mesélni arról, hogy ez a szerinte lédimermelédes femme fatale annyira szenved vergődő vívódásaiban, mintha légy ragad a ragacsos, nyúló, téphetetlen pókhálóba. Mert tulajdonképp épkézlábat mit is mondhatnék? Nézd Laci, undorítónak találom magam, de nem vagyok képes ez ellen tenni, ellentétekkel telve kapkodom a fejem, úgy gondolom, jár nekem az aktuális gyönyörű és érdekes pasi ugyanakkor eszembe jut, hogy mit képzelek, ezért a testért cserébe az…??? Ugyan már. És akkor azt mondaná, a tettetett feddéssel a hangjában, hogy de hisz olyan hülye vagyok, hogy mindjárt megkésel és fejezzem be a hülyeségeimet kurva gyorsan, mert a világ legkitűnőbb nője én vagyok, ésatöbbi, ésatöbbi… Hogy aztán a falnak beszélés megadó mosolyával azt mondhassam, persze… de én igen rövidre zárva az egészet viccel oldom fel a szitut és komolytalanul adom elő neki mindazt, amitől szétmegy a fejem és hányingerrel ébredek reggelente.
És Rita meg? Van már pasid? Nem, rövidtávra lenne, azt meg én nem akarom. Ja, elsőre az igazit szeretnéd? Nem, de nem vagyok kurva, hogy egyéjszakákra ágyba bújjak perverz pöcsfejekkel. Aha, ebben mondjuk igazad van, de ne hidd, hogy olyan ez az egész, mint az amerikai filmekben előadják, és ez igenis így működik…és itt lola úgy dönt, inkább hallgat az est további részében hallgatja régi barátja és régi tanárnője csacsogását – akik, asszem csak idő kérdése, egymás ágyában kötnek majd ki, érzik közöttük ez a demegmásználak-izzás – a képzőművészet mai helyzetéről, a régi sikeres osztálytársak jövőképéről, a cukkinis tésztáról és arról, hogy ők nem néznek híradót a szörnyűségek miatt, satöbbi satöbbi… Már megint üvegbura-effektus, ahogy Cölöp cimborám hívta ezt, együtt is egyedül, ahogy a piramis hívta.
Sebaj, most végre elindulok hogy feltegyem ezeket a napok óta írogatott idiótaságokat a blogra hogy ti is kellően megzuhanjatok.
Pápá
WhiteGloves
Alias Amelie, a montemartre-i RobinHood

2007. 04.11. 09:45
így ébredek néha
keserű és boldogtalan vagyok
s nem vidámítja szívem ez a tomboló tavasz sem
mert üres vagyok
és annyira egyedül
mint a kis herceg rózsájára
üvegburát
tett rám valaki
és nemcsak a szél
de minden más is elkerüli
pedig négy tüském is van
és megvédeném magam
de olyan távol vannak ellenségeim
és nincsen
egyetlen barátom sem
hol a símogató kéz
az ölelő karok
a testem egy rossz gép
lassan tönkremegy
s nem vagyok elég erős hogy felújítsam magamnak
mert nektek?
Minek?
Nem vagytok sehol
Nem keres senkisem
Azt állítod
Szeretsz
De ha velem vagy sem gondolsz rám egy pillanatot sem
Önző dög
Mint én is
Csak megtalálna már a béke végre
„kisírt szemedet emeld az égre sóhajts fel lassan…”
de ő is távol van
ilyenkor
csak a rügyfakadással
és az íriszek formai tökélyével foglalkozik
érthetően
mert én is azt tenném
pedig most tényleg követném botladozva még közelebb de lábnyomait elkeverte a por
valahol
ládd
Ákos depressziósabb dalai kerengenek most körülöttem
Suttognak fülembe sötét álmokat
Rosszat is álmodtam
Részeg voltam és kiraboltak csúfot űztek belőlem és én a kótyagosok bárgyú mosolyával nevetgélve mondogattam
„majd visszakerül az a táska, érzem”
„a múltkor nem éreztem, emlékszel, nem is került vissza”
és emlékszem álmomban
még egy hatalmas szökőkútban is fürödtem
hátracsapott fejjel mint egy nagydarab pamelaenderszon
és élveztem ahogy a „gyöngyfényű vízesés” oldja le rólunk „álmunk kábulatát”(révésztőlugye)
balázs is ott ült és kinevetett
és felébredtem amikor kiderült hogy tényleg megvan a holmim
és egy nő lopta el
mondom én
hiéna mind
mi ez a szívemen ez a sötétség
?
olyan ragyogás vesz körül
és mintha tejüvegen törne szét rajtam minden fényesség
elveszett
nem találom…
hogy is volt, Robika?
Te tudod ezt a verset
A papírdarabról, amire felírtad, amikor eszedbe jutott…
Naja
Hibátlan örömeid nem irigylem tetőled
Jár
De az enyém
Az
Az hol lakik
Na jólvan
Hisztis tyúk
Hagyd abba és menj
Tedd a dolgod
Mosd ki a ruhát
Menj
És örülj ha faggatnak kínjaid mibenlétéről
Menj
Nevess
Érezd át a problémáit szeretteidnek
Menj már
És ébredj fel végre
Menj
Semmi rinya
Mert szégyellnivaló gyengeséged
Menj
Tedd rendbe a házat
Hogy úgy érezd rendben az életed is
Te
Menj
És őrizgesd képzelt vagy valódi tisztaságodat
Egynek
Aki majd bepiszkítja
Tönkreteszi
Vagy megteremti
Ha eddig csak képzelted
Sütkérezve fensőbbségedben
Kis senki
menj

Hoppla
Hirtelen bevillanó kép
Ahogy a fűben ülsz és oldalra fordított fejjel nevetsz rám
Mögötted süt a nap, és ha hátradőlsz a szemembe tűz
A borostádon is megcsillan
Hogy így sokszorozza tovább a mosolyod ragyogását
Aztán
Hátradőlsz
Lefekszel
És addig csiklandozod az oldalam míg a nevetéstől melléd nem dőlök én is
Milyen szép
Hogy gyűlölöm ezeket a bevillanó jövőképeket
Nem emlékszem
Vált-e már valóra ilyen
Bár nem túl régóta vannak egyáltalán
Csak ez épp olyan aminél szebb erőnek erejével sem jutna eszembe
Hollywoodi moziba illően tökéletes
Csak éppen nem biztos hogy ezt a filmet én rendezem
s ha mégis
ki tudja kasszasiker lesz-e vagy megbukik
nem egészséges az, téged látni két egymást követő napon
de jesszus most jut eszembe
április tizedike este kilenc óra hat perc van
ma, most megy a hamlet utoljára
az a hamlet amiben először
s amiben legszívesebben állandóan néznélek
és épp most villant be az arcod
én
egy hangyányit
kezdek
félni
magamtól

A plátói szerelem királynőjének* ódája szerelme tárgyához

Eléggé élvezem ezt a húsvét reggelt – fekszem egy padon. Érezhetően jönnek ki a szeplőim a napfénytől.
Szódával-verssel locsoltak és a kék ég meg a zöld levélkék, mint egy hawaii-ing figyel felülről – szemedbe bámulok, Uram.

I.
Nézem a nő látóterembe lógó lábfejét. Nagy, megvan vagy negyvenegyes, és úgy himbálja – lóbálja - táncoltatja, mintha ő hallgatná a nótát, amit én hallgatok… :-)

II.
Országunk egy dologban mindenképpen egységes. A Nyugatinál, a Keletinél, Tápiószecsőnél, Ohatpusztakócsnál, Debrecennél, Szegednél és Nyíregyházánál – mindenütt: ugyanaz a kis sárga virág nyílik áprilisban a sínek között.

III.
Hallótávolságba úszik ismerős hangon egy gurgulázó kacaj. Valaki, akit szerettem, bíztam, öleltem, s végül olyat taposott rajtam, ma is nyoma van. Már nem harag vagy gyűlölet amit érzek, még szánalom sem sekély kis lelkedért, mert nem érzek semmit, mert unom már: könnyekkel sírni senkikért. Mert, tudod, építgesd csak felszínes életed. Legyen műhaj, műbarát, műszerelem, műkaja, műköröm, Műegyetem. Igazi nincs benned semmisem. Játssz csak, nevess csak kis pöttyöslabda-szíveken. Üres vagy, fakó, szív- és embertelen.

IV.
Úgy szeretem ma újra itthon ezt a kis várost, az árvácskáival, tulipánjaival, helyi vagányaival, régi sorházaival meg a szockó pirosházzal, meg az itt-ott megmaradt bedőlt falú-tetejű viskóival, a túlfestett rosszízlésű sweetsixteenjeivel, a busz – szubkultúra - tenyészettel meg a sok rengeteg virágzó almafáival. Százszor feldobnál, én visszaszállnék – ugye. Kozmopolita-én azért szeret mikro-otthon lenni.

V.
Néha szinte testemben érzem rám terülő puha takaróként ölelő karod - istenem.

csak nyugi, semmi depresszió... (a presszió nagysága indokolná bár...bocs, szóviccelőspihent hangulat ural kettő napja már...)
hanem tényleg a szívem nyugtalankodik.
Mármint ez az öklömnyi zsíros húsdarab a bordák alatt középen enyhén balra dőlve... baja van.

Mindegy.

(minden egy... a különbség csak látszat...)

Vicces napjaim valának, tegnap délután rámtört az elméncségeket hányó, pihent, sziporkázós, szóviccesős, beszólós, vesébelátós-odamondós.

ÉLvezem ám, naná, ekkora arccal?!


Lényeges esemény?
megvolt a társstat meg a szociográfa-szociofotó kiselőadásom, amelyek miatt kissé telített volt utóbbi pár napom...
azt hiszem, mindkettő sikeres...
konkrétan a társadalomstatisztka didergetően unalmas tárgykörének legalapvetőbb kérdéseit
méltóztattak kérdezni és ki tudja, talán még a számolás is meglesz, de ez nem biztos
meg érdekel?
a szoc előadásaim meg tuti sikeresek voltak, a korábbannemtudtamhovatenni Lengyel professzorúr jól megdícsért az egyedi olvasmányélményemért, amit megosztottam az egyébként véletlenül sem odafigyelő arcokkal+Vele.

Ég a pofim, amiért holnap este nem megyek haza az én édes drága anyucimhoz,hanem este elmegyünk a negyvenkilencedik Hamlet előadásra (nekik 49. nekem "csak" a 3.)...
Felmérés(survey módszeres): kb. 20 zacsi virágmag, egy tulipántő, egy rózsatő, egy verseskötet és egy piros kistáska kiengeszteli a szülinapos virágmániás - versrajongós - nőies anyukámat vajh?
+ még egy fontos kérdés: mit lehet vinni ajándékba egy huszonhét éves fiatalembernek, aki konkrétan a névnapos bátyám, és nem alkoholista?
a hetvennegyedik nyakkendő-ing párosítás?

(a bejegyzés alcíme az is lehetne: hogyan kúrjuk el a kontaktlencseszemüveg-mobiltelefonpénzt ajándékokra?)

Panteista rész következik: