Egyazon csillagon született lelkek: ismerjük egymást jól
Hisz együtt utaztunk ide a Földre arról a messzi csillagról.
Furcsa érzés a lelki egyívásúság, nyugalmas, egyszerű, keresetlen. Amikor tudom, hogy a szavaim értelme pontosan ugyanaz a befogadóban, amit szándékoltam.
Kék
2011.09.16. 09:57
Szólj hozzá!
horizont
2011.06.03. 23:15
ha volna merszem, elmondanám
...
hogy mennyire kötődöm hozzád. olyan gondoskodó vagy és gyengéd, nem is tapasztaltam még ilyet.
ahogy hozzám érsz, ujjaidban a természetesség megnyugtató sugallata
ahogy hozzám érsz, fiú vagy, férfi vagy, és apa
ahogy hozzám érsz, vezetsz kicsit, és nekem mindegy, hogy hova
hogy amikor először láttalak, azóta tetszel. olyan izgalmas voltál, olyan laza, olyan magabiztos, olyan huncutul fiús. és olyan gyengéd már akkor is. és figyeltél, felfigyeltél. a parfümöm, az tetszett neked, pedig olcsó kis semmiség volt, és nem is illett hozzám. a mostani az igazi, érdekelne mit mondasz rá. különben sosem értél hozzám úgy, olyan "szexesen", úgy jelt adva, direkten. aztán mégis jön az a jel. jel, mi? haha. sosem jött össze nekünk. nem hagyja valami. a távolság, az ez meg az, emlékszel, mindig közbejött valami, valaki. én nem is gondolom komolyan már nagyon sok éve. eltettem magamnak így: "a legjobb barátok lehetnénk, akik kicsit évődnek néha, különben meg vigyáznak egymásra nagyon. és vigyázunk is, a távolból"
nem kellett volna közel menni.
ahogy hozzám érsz, olyan vagy mint egy testvér, érzem, hogy féltesz, hogy fontos vagyok, hogy kötődsz, és vigyázol rám. nincsen benne semmi szexus. és mégis, átfut rajtam az a klasszikus remegő gyomorideg, igen, az, ami csak a nagyon igazi csók, meg az iszonyatos vágy jelzéseként mutatkozik meg.
csók. csók, mi? hát, majdnem.
ültünk azon a vasútállomáson, nyár volt, nagy meleg. mellettem ültél, és sok mindenről beszélgettünk csapongva. nem egymásra nézve, csak egymás mellett, párhuzamosan révedtünk magunk elé, ahogy meséltünk, mindketten a magunkét. néha biztos odanéztél, mert én is odanéztem néha. ajkad fölött a bajuszrésznél bőrödön kiserkent a verejték abban a ragyogó melegben. én akkor akartam nagyon először. arra gondoltam, hogy furcsa ez a kettősség. hogy egy kicsit azt is érzem, hogy olyan távol állunk egymástól, hogy semmi közös nincs, és elvetélt ötlet férfiként nézni rád - és hogy emellett végig a szádat fixírozom.
az azért érdekelne, mikor volt nálad ugyanez. ugyanott az állomáson? vagy a víznél, ahogy ott ültünk hárman? vagy amikor adtam a hülyét ott a fák alatt, és nevettél rajtam elnézően, mint egy tudatlan, de imádnivaló gyereken?
és eltelnek évek, amíg egy mókás emlékként elő-előveszlek, olyan vagy, mint egy távoli, kedves rokon.
aztán mégis
sétálok melletted, nem csajsziskodok semmit - ezt de imádom, ha ezt hozza ki belőlem valaki, amikor nem kezdem el játszani magam - és olykor megérintesz, megölelsz. olyan kedvesen, haverkodóan, na de engem nem versz át. önelégült ördögasszony kuncog bennem, mert te keresed a kontaktot, nem én. te akarsz megérinteni annyira, hogy meg is tedd. én meg örömmel hagyom. kemény érzés, mert még holtfáradtan itt a gép előtt ülve félálomban is elborít az emlék hősége, hogy mennyire meg akarlak ragadni, és végre alágyújtani ennek az istenverte sorskémiai dinamitnak, és nem tehetem. amíg nem akarsz jobban, mint a biztonságodat, addig nem tehetem.
kár.
felszabadító élmény lenne, egy érzelmi atomvillanás.
...
hogy mennyire kötődöm hozzád. olyan gondoskodó vagy és gyengéd, nem is tapasztaltam még ilyet.
ahogy hozzám érsz, ujjaidban a természetesség megnyugtató sugallata
ahogy hozzám érsz, fiú vagy, férfi vagy, és apa
ahogy hozzám érsz, vezetsz kicsit, és nekem mindegy, hogy hova
hogy amikor először láttalak, azóta tetszel. olyan izgalmas voltál, olyan laza, olyan magabiztos, olyan huncutul fiús. és olyan gyengéd már akkor is. és figyeltél, felfigyeltél. a parfümöm, az tetszett neked, pedig olcsó kis semmiség volt, és nem is illett hozzám. a mostani az igazi, érdekelne mit mondasz rá. különben sosem értél hozzám úgy, olyan "szexesen", úgy jelt adva, direkten. aztán mégis jön az a jel. jel, mi? haha. sosem jött össze nekünk. nem hagyja valami. a távolság, az ez meg az, emlékszel, mindig közbejött valami, valaki. én nem is gondolom komolyan már nagyon sok éve. eltettem magamnak így: "a legjobb barátok lehetnénk, akik kicsit évődnek néha, különben meg vigyáznak egymásra nagyon. és vigyázunk is, a távolból"
nem kellett volna közel menni.
ahogy hozzám érsz, olyan vagy mint egy testvér, érzem, hogy féltesz, hogy fontos vagyok, hogy kötődsz, és vigyázol rám. nincsen benne semmi szexus. és mégis, átfut rajtam az a klasszikus remegő gyomorideg, igen, az, ami csak a nagyon igazi csók, meg az iszonyatos vágy jelzéseként mutatkozik meg.
csók. csók, mi? hát, majdnem.
ültünk azon a vasútállomáson, nyár volt, nagy meleg. mellettem ültél, és sok mindenről beszélgettünk csapongva. nem egymásra nézve, csak egymás mellett, párhuzamosan révedtünk magunk elé, ahogy meséltünk, mindketten a magunkét. néha biztos odanéztél, mert én is odanéztem néha. ajkad fölött a bajuszrésznél bőrödön kiserkent a verejték abban a ragyogó melegben. én akkor akartam nagyon először. arra gondoltam, hogy furcsa ez a kettősség. hogy egy kicsit azt is érzem, hogy olyan távol állunk egymástól, hogy semmi közös nincs, és elvetélt ötlet férfiként nézni rád - és hogy emellett végig a szádat fixírozom.
az azért érdekelne, mikor volt nálad ugyanez. ugyanott az állomáson? vagy a víznél, ahogy ott ültünk hárman? vagy amikor adtam a hülyét ott a fák alatt, és nevettél rajtam elnézően, mint egy tudatlan, de imádnivaló gyereken?
és eltelnek évek, amíg egy mókás emlékként elő-előveszlek, olyan vagy, mint egy távoli, kedves rokon.
aztán mégis
sétálok melletted, nem csajsziskodok semmit - ezt de imádom, ha ezt hozza ki belőlem valaki, amikor nem kezdem el játszani magam - és olykor megérintesz, megölelsz. olyan kedvesen, haverkodóan, na de engem nem versz át. önelégült ördögasszony kuncog bennem, mert te keresed a kontaktot, nem én. te akarsz megérinteni annyira, hogy meg is tedd. én meg örömmel hagyom. kemény érzés, mert még holtfáradtan itt a gép előtt ülve félálomban is elborít az emlék hősége, hogy mennyire meg akarlak ragadni, és végre alágyújtani ennek az istenverte sorskémiai dinamitnak, és nem tehetem. amíg nem akarsz jobban, mint a biztonságodat, addig nem tehetem.
kár.
felszabadító élmény lenne, egy érzelmi atomvillanás.
4 komment
jövőre veled ugyanitt
2011.05.24. 10:19
néha azt hiszem, a végzet olyan, mint egy gonoszul vihogó kobold, ülve egy terepasztal előtt. néha áthelyezi a vonatsíneket egy jó kis csörömpölős ütközésért, néha egyszerűen csak egy újabb göröngyöt kapar a vágyai felé kaptató kis emberkék elé, és mekegve vihog, ahogy az újra és újra visszacsúszik, vagy új út keresésére indul. hogy csak a kedvenc figuráinak nehezítgeti az útját, az csekély vigasz az észlelő számára.
vannak emberek, akik egyszerűen csak - akarják bármennyire - nem lehetnek együtt. megmarad a kölcsönös vágyódás ábrándos-keserédes romantikája, és borongós mosolyt csal az arcra mindörökké.
a "milyen lenne, ha" szálkája ez: néha csikland, néha szúr.
Szólj hozzá!
Apró tüske a köröm alatt
2011.05.15. 14:16
A nagy seb nem fáj. Az csúnya és veszélyes, de körötte, benne a hús már eltompult, érzéketlen. Az apró sebektől viszont meg kell őrülni. Viszket, lüktet, hasogat, a fájdalomtól finoman remeg az egész test. Veled is így van ez: csak egy icipicit kellesz, de ökölbe szorítja kezeim az idegbajos tehetetlenség, amiért sohasem fogok kelleni neked.
Szólj hozzá!
Tudomány és szépségipar - avagy miért rondák a ronda tudósok?
2011.04.30. 12:13
fontos dologra jöttem rá.
a ronda, tudománnyal foglalkozó nők nem önhibájukból rondák, pláne nem igénytelenségből. hanem azért, mert a tudományos írásművek gyártása - esetlegesen család, egyetemi fő- és kiegészítő másodállás mellett - olyan végletesen időigényes dolog, hogy egyszerűen, ha határidőre kész akarnak lenni a dolgozataikkal, akkor nem jut idejük olyan időrabló tevékenységekre, mint szemöldökszedés, manikűr, pedikűr, gyantázás, sport vagy hajápolás.
így dolgozik tudattalanul a tudomány a szépségipar kiüresedettsége ellen.
hogy hogyan jöttem rá erre: így szakdogaleadás előtt két nappal fogalmazódott meg bennem, hogy tulajdonképpen olyan két-három hete nem jut már időm olyan hívságokra mint lereszelni és kilakkozni a körmeim, elmenni edzőterembe, vagy bármelyik a fentiek közül. a hajamról meg már ne is beszéljünk. festés-vágás már erősen időszerű volna. ja, nyári cipőt sincs időm venni. így elmondhatjuk hipotézisem igazolásaként, hogy a tudomány a fogyasztói társadalom és a szépségipar ellenében hat.
legyen már vége. körmöt akarok lakkozni.
Szólj hozzá!
arról, hogy a szerelem a legfurcsább élőlény ezen a világon
2011.04.10. 16:12
1.
Ott van, amikor - csak játszásiból - úgy összefonódik kettőtök tekintete, hogy ez a sodronykemény kötelék felnyit benned egy másik szemet, és egyszerre már nemcsak azt a másikat nézed. Az életedre nézel, arra látsz rá egyszerre. Ki az a nő, akivel egy fél életet leélt a másik? Mert egyre inkább gyanítod: nem te vagy az. Kicsit meglepődsz, vagy mindig is sejtetted a színes-szagos ablakfüggönyök mögött a valódi képet? Csak te tudhatod, de a kényszer a függönyök végleges leszaggatására olyan erős lehet, hogy belerendül minden, amit eddig szilárd talajként érzékeltél talpad alatt. Nem irigyellek.
2.
Ott van, amikor kétkedve, bizonytalanul bár, de megfogsz egy-egy férfikezet, ami ott van, rendelkezésedre áll, kéretlenül, és ez a leheletkönnyű lehetőség olyan vonzó, olyan boldogítóan egyszerű, hogy nem tudsz ellenállni neki még akkor sem, ha tudod, hogy az a kéz, amit keresel, amikor a tiedért nyúl egyszer majd, az olyan magától értetődő lesz, hogy nemhogy meg nem remeg, el nem bizonytalanodik a kezed, hanem úgy fogod majd meg, hogy tudod, hogy nemhogy nem akarjátok, de nem is tudjátok majd többé soha elengedni egymásét. De amíg ez nem jön, addig is - miért ne? - próbálkozol, kezeket fogsz meg, hogy terelgessenek kicsit, hogy legyenek támasztékaid ebben a hullámzó talajon haladó menetelésben, ami az életed. Mindegyik kéznél elhiszed - könnyebb így - hogy ez lesz Az, ami örök lesz. Mert hát olyan rossz, olyan ijesztő egyedül ez a világ, és annyira félsz. Nem irigyellek.
3.
Ott van, amikor nézed őt, és úgy érzed, nem bírod ki, hogy ne érintsd meg, hogy annyira hibátlan, annyira csodás, annyira elérhetetlenül ragyogó, hogy az elérhetetlen tökéletességébe belefacsarodik a szíved, és nem is tudsz mást, csak hogy szereted, és ez a félvak állapot bezárja a szemed arra az egyszerű tényre, amit pedig tudsz: hogy hiába szereted ennyire, sosem fogod megkapni, mert nem olyan hibátlan, amilyennek látod, sőt, esendő és gyarló és csalfa - mert ember és mert nő - és végtelen számú hibái között a legnagyobb éppen rád vonatkozik: az, hogy nem tud téged viszontszeretni. Azért persze szereted, isteníted tovább, ott fenn a piedesztálon, ahová állítottad, mert rögeszméddé vált, és mert nem nagyon van más lehetőséged, míg valami, valaki, a világ, a körülmények meg nem könyörül rajtad, és a kezedre játszik valakit, akinek ugyanúgy millió hibája van, de legalább szeret. Nem irigyellek.
4.
Ott van, amikor mindenki azt hihetné, sőt, még te is azt hihetnéd, hogy tied, hogy lábaid előtt hever a világ, holott az egyetlen, aki bárhol is hever, az te vagy, saját dilemmáid, kétségeid, félelmeid alatt. És amikor úgy tűnhet, bárkit, bármit megkaphatsz, akkor valójában egyetlen dologért nyújtózol: kétségbeesetten, kapkodva próbálod megszerezni azt az önigazolást, ami összetart egy ilyen ambivalens, a kommerszség és az ihletettség között egyensúlyozó, érzékeny férfilelket, mint te vagy. És vágyod a szerelmet, mert egy ilyen kizsigerelő társasmagány-futam után, amiből kínok között, hosszas nyűglődés után, de - becsületedre legyen mondva - végül ki mertél szállni, vágyakozol a Nő atmoszférájába, valakiébe, aki talán beenged, mert most jöttél csak rá, hogy te még sosem voltál ott. Nem adod drágán magad, pedig a veszély világosan látszik: túl sok, a kiszipolyozhatóságodon élősködő keselyű köröz feletted. De megmutatni magad és valami valódit keresni, kockáztatni ugyanolyan veszélyes. Nem irigyellek.
Na nem mintha magamat irigyelném. Itt állok, A Szerelem Természetének Elméleti Professzora cím plecsnije díszeleg mellemen, kicsit lehúz. Olyan meggyőzően adom elő magam, hogy sikerült elsunnyogni, hogy elblicceltem a gyakorlatot. Töredékpillanatok alatt ébred fel a vágyam, ha hagyom, olyan villámgyorsan esem szerelembe, hogy még néha keverem a nevet, amit imáimban suttogok. Fantáziajátékokban ringatózom - olyan finom! - és elmegyek a hús-vér életem mellett. Megfigyelek, tanulok, elemzek, értelmezek, integrálom tudásom erről a furcsa élőlényről, ha már a tapasztalás elkerült, annyi tudást raktározok el, ami hátha pótolja az empíriát. Hagyom daloknak, hogy helyettem beszéljenek. Ha valakiben meglátom, amit keresek, a természetességem fogja magát, és duzzogva elvonul valahova, és az istennek se lehet előrángatni. Vagyis... az alkohol elég jól helyettesíti. Ilyenkor, mint egy hisztérikus hippi - hátha parányi kis trófeáim ajkai között találom meg a nyugalmat. Kezemnek, szememnek amúgy sem lehetett soha parancsolni, oda vándorol, ahová nem kellene - mert kiadom magam, vagy ahova nem lenne szabad - mert tilalomfák szegélyezik az útját. Van idebenn egy nagyon igazi nő, de amikor előbújik, többnyire akkor is van benne valami nevetséges, hisz bele van burkolva ebbe a börtönszerű beteg testbe - így aztán nem könnyű meglátni. Aki meglátja, azt meg én nem látom. Mondom én, magamat sem irigylem.
Ott van, amikor - csak játszásiból - úgy összefonódik kettőtök tekintete, hogy ez a sodronykemény kötelék felnyit benned egy másik szemet, és egyszerre már nemcsak azt a másikat nézed. Az életedre nézel, arra látsz rá egyszerre. Ki az a nő, akivel egy fél életet leélt a másik? Mert egyre inkább gyanítod: nem te vagy az. Kicsit meglepődsz, vagy mindig is sejtetted a színes-szagos ablakfüggönyök mögött a valódi képet? Csak te tudhatod, de a kényszer a függönyök végleges leszaggatására olyan erős lehet, hogy belerendül minden, amit eddig szilárd talajként érzékeltél talpad alatt. Nem irigyellek.
2.
Ott van, amikor kétkedve, bizonytalanul bár, de megfogsz egy-egy férfikezet, ami ott van, rendelkezésedre áll, kéretlenül, és ez a leheletkönnyű lehetőség olyan vonzó, olyan boldogítóan egyszerű, hogy nem tudsz ellenállni neki még akkor sem, ha tudod, hogy az a kéz, amit keresel, amikor a tiedért nyúl egyszer majd, az olyan magától értetődő lesz, hogy nemhogy meg nem remeg, el nem bizonytalanodik a kezed, hanem úgy fogod majd meg, hogy tudod, hogy nemhogy nem akarjátok, de nem is tudjátok majd többé soha elengedni egymásét. De amíg ez nem jön, addig is - miért ne? - próbálkozol, kezeket fogsz meg, hogy terelgessenek kicsit, hogy legyenek támasztékaid ebben a hullámzó talajon haladó menetelésben, ami az életed. Mindegyik kéznél elhiszed - könnyebb így - hogy ez lesz Az, ami örök lesz. Mert hát olyan rossz, olyan ijesztő egyedül ez a világ, és annyira félsz. Nem irigyellek.
3.
Ott van, amikor nézed őt, és úgy érzed, nem bírod ki, hogy ne érintsd meg, hogy annyira hibátlan, annyira csodás, annyira elérhetetlenül ragyogó, hogy az elérhetetlen tökéletességébe belefacsarodik a szíved, és nem is tudsz mást, csak hogy szereted, és ez a félvak állapot bezárja a szemed arra az egyszerű tényre, amit pedig tudsz: hogy hiába szereted ennyire, sosem fogod megkapni, mert nem olyan hibátlan, amilyennek látod, sőt, esendő és gyarló és csalfa - mert ember és mert nő - és végtelen számú hibái között a legnagyobb éppen rád vonatkozik: az, hogy nem tud téged viszontszeretni. Azért persze szereted, isteníted tovább, ott fenn a piedesztálon, ahová állítottad, mert rögeszméddé vált, és mert nem nagyon van más lehetőséged, míg valami, valaki, a világ, a körülmények meg nem könyörül rajtad, és a kezedre játszik valakit, akinek ugyanúgy millió hibája van, de legalább szeret. Nem irigyellek.
4.
Ott van, amikor mindenki azt hihetné, sőt, még te is azt hihetnéd, hogy tied, hogy lábaid előtt hever a világ, holott az egyetlen, aki bárhol is hever, az te vagy, saját dilemmáid, kétségeid, félelmeid alatt. És amikor úgy tűnhet, bárkit, bármit megkaphatsz, akkor valójában egyetlen dologért nyújtózol: kétségbeesetten, kapkodva próbálod megszerezni azt az önigazolást, ami összetart egy ilyen ambivalens, a kommerszség és az ihletettség között egyensúlyozó, érzékeny férfilelket, mint te vagy. És vágyod a szerelmet, mert egy ilyen kizsigerelő társasmagány-futam után, amiből kínok között, hosszas nyűglődés után, de - becsületedre legyen mondva - végül ki mertél szállni, vágyakozol a Nő atmoszférájába, valakiébe, aki talán beenged, mert most jöttél csak rá, hogy te még sosem voltál ott. Nem adod drágán magad, pedig a veszély világosan látszik: túl sok, a kiszipolyozhatóságodon élősködő keselyű köröz feletted. De megmutatni magad és valami valódit keresni, kockáztatni ugyanolyan veszélyes. Nem irigyellek.
Na nem mintha magamat irigyelném. Itt állok, A Szerelem Természetének Elméleti Professzora cím plecsnije díszeleg mellemen, kicsit lehúz. Olyan meggyőzően adom elő magam, hogy sikerült elsunnyogni, hogy elblicceltem a gyakorlatot. Töredékpillanatok alatt ébred fel a vágyam, ha hagyom, olyan villámgyorsan esem szerelembe, hogy még néha keverem a nevet, amit imáimban suttogok. Fantáziajátékokban ringatózom - olyan finom! - és elmegyek a hús-vér életem mellett. Megfigyelek, tanulok, elemzek, értelmezek, integrálom tudásom erről a furcsa élőlényről, ha már a tapasztalás elkerült, annyi tudást raktározok el, ami hátha pótolja az empíriát. Hagyom daloknak, hogy helyettem beszéljenek. Ha valakiben meglátom, amit keresek, a természetességem fogja magát, és duzzogva elvonul valahova, és az istennek se lehet előrángatni. Vagyis... az alkohol elég jól helyettesíti. Ilyenkor, mint egy hisztérikus hippi - hátha parányi kis trófeáim ajkai között találom meg a nyugalmat. Kezemnek, szememnek amúgy sem lehetett soha parancsolni, oda vándorol, ahová nem kellene - mert kiadom magam, vagy ahova nem lenne szabad - mert tilalomfák szegélyezik az útját. Van idebenn egy nagyon igazi nő, de amikor előbújik, többnyire akkor is van benne valami nevetséges, hisz bele van burkolva ebbe a börtönszerű beteg testbe - így aztán nem könnyű meglátni. Aki meglátja, azt meg én nem látom. Mondom én, magamat sem irigylem.
2 komment
szerető
2011.03.06. 01:07
monszun égövi hőség.
verejtékes bőr simul
verejtékes bőrre.
hogy marad épen a lélek
ha el kellett menni vele
most el kell menni tőle
könnyű vagy
semmi vagy
s lehettél kicsit a minden
ma nehéz vagy
minden vagy
belőled semmi sincsen
.
.
.
olyan karcsú vagy. olyan nagyon karcsú. mint egy lány. a hajad is olyan éppen. meg a bőröd is túl selymes, túl könnyű, nem bírom el. a kezed, a szemed, az mégis olyan súly, lebegtetni tudnál, érzem, tudom. csontod törhetném - de te fogsz összezúzni, megtehetnéd, te meg, hagynám, akarom.
asszonytestben rekedt riadt madárgyerekként sok fegyverrel kel harcaimra indulnom. és jól forgatom a fegyvert. de az anyaország biztonságában nem számítottam rád, kéznél se volt a pajzsom. megláttál, és észre sem vettem. sallangjaim levetkezve láttál, néztél, belém, nagyon.
azt akarom hogy nézz még. nem bánom azt se, ha nemcsak engem nézel, de tegyél félre néhányat a bordáim között, alatt osonó nézéseidből csak nekem. meztelen testtel akarok állni előtted, szégyenkezve és büszkén, sóvárogva és távolságtartóan, összehúzva tagjaim, félve ítéletedtől és dagadó mellkassal, tudva, hogy kellek neked.
tudom, hogy kellek neked.
kellesz nekem, te, te semmiség. selymesen üresnek hiszlek, és sikongattatóan érzékinek. gyere lepj meg.
vagy ne.
mindegy.
csak vigyél. bárhogy, ahogy képes vagy.
any which way you can.
verejtékes bőr simul
verejtékes bőrre.
hogy marad épen a lélek
ha el kellett menni vele
most el kell menni tőle
könnyű vagy
semmi vagy
s lehettél kicsit a minden
ma nehéz vagy
minden vagy
belőled semmi sincsen
.
.
.
olyan karcsú vagy. olyan nagyon karcsú. mint egy lány. a hajad is olyan éppen. meg a bőröd is túl selymes, túl könnyű, nem bírom el. a kezed, a szemed, az mégis olyan súly, lebegtetni tudnál, érzem, tudom. csontod törhetném - de te fogsz összezúzni, megtehetnéd, te meg, hagynám, akarom.
asszonytestben rekedt riadt madárgyerekként sok fegyverrel kel harcaimra indulnom. és jól forgatom a fegyvert. de az anyaország biztonságában nem számítottam rád, kéznél se volt a pajzsom. megláttál, és észre sem vettem. sallangjaim levetkezve láttál, néztél, belém, nagyon.
azt akarom hogy nézz még. nem bánom azt se, ha nemcsak engem nézel, de tegyél félre néhányat a bordáim között, alatt osonó nézéseidből csak nekem. meztelen testtel akarok állni előtted, szégyenkezve és büszkén, sóvárogva és távolságtartóan, összehúzva tagjaim, félve ítéletedtől és dagadó mellkassal, tudva, hogy kellek neked.
tudom, hogy kellek neked.
kellesz nekem, te, te semmiség. selymesen üresnek hiszlek, és sikongattatóan érzékinek. gyere lepj meg.
vagy ne.
mindegy.
csak vigyél. bárhogy, ahogy képes vagy.
any which way you can.
Szólj hozzá!
új én
2011.02.22. 23:43
egy másik Lola kezd megszületni, azt hiszem.
mintha elengedtem volna egy kapaszkodót, vagy csak a jelmezem tartó pánt volt az? nem tudom, de eddig azt hiszem, örömömet lelem ebben az új önmagamban.
felszabadultam.
valamikor ott történhetett az év végi eufória napjaiban. ahogy a rozétól mámorosan, szabadon, gátlástalanul kinyújtottam a kezem ott, ahol eddig mindig tétován visszahúztam, és megtettem olyasmit, amire eddig csak gondolatban vállalkoztam, és jó volt, öröm volt, ártalmatlan mégis izgalmas volt, felnyílt a szemem: nem vagyok olyan kincs, amit ennyire őrizni kellene: mert a kincs csak onnantól kincs, ha megtalálják. addig semmi. és ezzel a felismeréssel lassan, remegő kézzel, kicsit bizonytalan lábakon, de elengedtem a korlátot, és kapaszkodás nélkül próbáltam megtenni első lépéseimet ebben az új, őszinte, merész levegőben. hogy nem nézek le, nem tudom, hova lépek, hogy nem sütöm le a szemem, nem fogódzkodok. ha kapaszkodik, a kezet nem fogja meg senki, merthogy foglalt. különben is, tudok járni, nem kell rásegítés.
és ez elkezdődött már az előtt hogy lett nekem ez a grál lovagom. merthogy lett, na.
az említett euforikus estén megtalált, és hát az ellenállásom már nem volt a helyzet magaslatán, megcsókolt. nem akartam, de tiltakozni meg nem tudtam már, és itt elkezdődött az ő irántam való rajongása, ami a dactól, amivel társul, és az ő egyébként létező értékeitől egyszerre átalakult. elég nagy ívet futott be az idegesítő nyomitól a kedves cimboráig, de ez még mindig nem az, ami neki kell. és az nem is lesz. így történt viszont hogy életemben először elmondhatom, hogy belém szeretett valaki. meglepően indifferens érzés. talán mert nem tudom viszonozni, és van ebben azért egy tragédia. meg a gonoszságom is benne van: nem vagyok olyan kíméletes, hogy kegyelemből megvonjam tőle a társaságom, hogy elfelejthessen, és megnyugodhasson. mert egy magamfajta titokban növő elfeledett kisvirágnak szüksége van az óvó szeretetre, amit csak egy ilyen körülhatárolhatatlanul pihepuha ember adhat, amilyen ő. tökéletesen önzetlen, mert tudja, hogy sosem fogja visszakapni. vagyis el-elereszt egy-egy elbizakodott megjegyzést, de aztán kibújik a szög a zsákból: tudja, hogy nem nyerhet. nehéz ez, de a személyiségem minden eleme ellene mutat annak hogy vele legyek, ergo maradunk így, amíg - szegény pára - el bírja viselni. kegyetlen egy rohadék vagyok.
de ebből is született valami: a statisztikai valószínűség. nevetséges, de így állt össze nagyjából az én világomban a dolog: ha létezik egy darab férfi, aki érdeklődni kezd irántam, így az egész package iránt, ami vagyok, és amint picit belelát a package-be, még mindig akarja, sőt, lassacskán belecsúszik valami szerelemfélébe... nos, ha ez így létezhet - márpedig itt a fényes bizonyíték - akkor a valószínűség szerint ez a dolog lehetséges, ergo meg fog történni máskor is. ennek a szánalmasan egyszerű információnak a biztonsága viszont tovább könnyíti a már említett új levegőn való járást.
könnyű lettem - ami meglepő tekintve a valós paramétereket: gyakorlatilag még egy embert cipel a testem. hm... lehet, azért vagyok betegesen elhízva, mert két ember lakik a testemben? ez a mostani, jobb, akit lassan kiformálok, meg az a másik, régi, látszólag extrovertált, valójában a veszélytől mélységesen rettegő szörnyeteg. és most ezen dolgozom, de kérdés: letehetem-e azt a másikat, és letehetem-e annak a másiknak a súlyát is? egyszerre, kart karba öltve történik-e meg e kettő? felszabadulok-e mindkét, kezdetektől viselt terhem alól? akarom.
mintha elengedtem volna egy kapaszkodót, vagy csak a jelmezem tartó pánt volt az? nem tudom, de eddig azt hiszem, örömömet lelem ebben az új önmagamban.
felszabadultam.
valamikor ott történhetett az év végi eufória napjaiban. ahogy a rozétól mámorosan, szabadon, gátlástalanul kinyújtottam a kezem ott, ahol eddig mindig tétován visszahúztam, és megtettem olyasmit, amire eddig csak gondolatban vállalkoztam, és jó volt, öröm volt, ártalmatlan mégis izgalmas volt, felnyílt a szemem: nem vagyok olyan kincs, amit ennyire őrizni kellene: mert a kincs csak onnantól kincs, ha megtalálják. addig semmi. és ezzel a felismeréssel lassan, remegő kézzel, kicsit bizonytalan lábakon, de elengedtem a korlátot, és kapaszkodás nélkül próbáltam megtenni első lépéseimet ebben az új, őszinte, merész levegőben. hogy nem nézek le, nem tudom, hova lépek, hogy nem sütöm le a szemem, nem fogódzkodok. ha kapaszkodik, a kezet nem fogja meg senki, merthogy foglalt. különben is, tudok járni, nem kell rásegítés.
és ez elkezdődött már az előtt hogy lett nekem ez a grál lovagom. merthogy lett, na.
az említett euforikus estén megtalált, és hát az ellenállásom már nem volt a helyzet magaslatán, megcsókolt. nem akartam, de tiltakozni meg nem tudtam már, és itt elkezdődött az ő irántam való rajongása, ami a dactól, amivel társul, és az ő egyébként létező értékeitől egyszerre átalakult. elég nagy ívet futott be az idegesítő nyomitól a kedves cimboráig, de ez még mindig nem az, ami neki kell. és az nem is lesz. így történt viszont hogy életemben először elmondhatom, hogy belém szeretett valaki. meglepően indifferens érzés. talán mert nem tudom viszonozni, és van ebben azért egy tragédia. meg a gonoszságom is benne van: nem vagyok olyan kíméletes, hogy kegyelemből megvonjam tőle a társaságom, hogy elfelejthessen, és megnyugodhasson. mert egy magamfajta titokban növő elfeledett kisvirágnak szüksége van az óvó szeretetre, amit csak egy ilyen körülhatárolhatatlanul pihepuha ember adhat, amilyen ő. tökéletesen önzetlen, mert tudja, hogy sosem fogja visszakapni. vagyis el-elereszt egy-egy elbizakodott megjegyzést, de aztán kibújik a szög a zsákból: tudja, hogy nem nyerhet. nehéz ez, de a személyiségem minden eleme ellene mutat annak hogy vele legyek, ergo maradunk így, amíg - szegény pára - el bírja viselni. kegyetlen egy rohadék vagyok.
de ebből is született valami: a statisztikai valószínűség. nevetséges, de így állt össze nagyjából az én világomban a dolog: ha létezik egy darab férfi, aki érdeklődni kezd irántam, így az egész package iránt, ami vagyok, és amint picit belelát a package-be, még mindig akarja, sőt, lassacskán belecsúszik valami szerelemfélébe... nos, ha ez így létezhet - márpedig itt a fényes bizonyíték - akkor a valószínűség szerint ez a dolog lehetséges, ergo meg fog történni máskor is. ennek a szánalmasan egyszerű információnak a biztonsága viszont tovább könnyíti a már említett új levegőn való járást.
könnyű lettem - ami meglepő tekintve a valós paramétereket: gyakorlatilag még egy embert cipel a testem. hm... lehet, azért vagyok betegesen elhízva, mert két ember lakik a testemben? ez a mostani, jobb, akit lassan kiformálok, meg az a másik, régi, látszólag extrovertált, valójában a veszélytől mélységesen rettegő szörnyeteg. és most ezen dolgozom, de kérdés: letehetem-e azt a másikat, és letehetem-e annak a másiknak a súlyát is? egyszerre, kart karba öltve történik-e meg e kettő? felszabadulok-e mindkét, kezdetektől viselt terhem alól? akarom.
Szólj hozzá!
védőháló nélkül
2011.01.16. 12:40
megállok egy percre még a szakadék szélén, de tényleg csak egyetlen pillanatra, aztán szinte boldogan vetem magam a mélybe - bíztam ugyan benne hogy te leszel, aki elkap, de fájdalom: akkor is ugrottam volna, ha biztosan tudom, hogy a puszta földnek csapódok.
persze zuhanásom íve szép, nőies, elegáns. van, ami nem változik.
önsajnáló zokogásom közben agyam hátsó zugában végig ott motoszkál az irritáló gondolat: így volt jó, helyesen tettem. meg hogy tulajdonképpen semmi nem múlt rajta.
mert elég volt a biztonsági játékból.
nincs ebben semmi költői. a líra, a pátosz hűvösen kitekint inkább az ablakon, ne is lássák az egészet.
ijesztő annyira kívánni téged, hogy azért kockáztatom eddig kincsként őrzött méltóságomat. ami amúgy semmit nem ér - fennkölt, de embertelenül unalmas itt, ebben az elefántcsont-toronyban, mindenki fölött állva, fölötted állva - holott csak annak lenne értelme: alattad fekve lenni.
3 komment
flashback
2010.12.21. 00:49
nem lehetséges.
nem lehetsz a konyhámban, nem lehetsz a lakásomban, nem lehetsz benne a legintimebb környezetemben.
nem érintheted meg a kezem, nem nézhetsz ilyen áthatóan, nem lehetsz itt, egyszerűen nem lehetsz itt.
te nem figyelheted, ahogy mozgok itthon, te nem láthatsz így, igazinak. te nem vonulhatsz külön, hogy velem legyél, nem történhet meg, nem történhet ilyen.
nem lehetsz itt. te nem lehetsz itt.
veled nem játszom, nem vagy a barátom.
nem lehetsz itt, a szobámban. in my room.
nem lehetsz itt, te nem lehetsz itt.
nem lehetsz az elkésett elégtétel egy csúnyácska, különc lány viszonzatlan vágyakkal terhes tiniéveiért.
nem lehetsz itt. te egyszerűen nem lehetsz itt.
meg akarlak csókolni.
nem lehetsz a konyhámban, nem lehetsz a lakásomban, nem lehetsz benne a legintimebb környezetemben.
nem érintheted meg a kezem, nem nézhetsz ilyen áthatóan, nem lehetsz itt, egyszerűen nem lehetsz itt.
te nem figyelheted, ahogy mozgok itthon, te nem láthatsz így, igazinak. te nem vonulhatsz külön, hogy velem legyél, nem történhet meg, nem történhet ilyen.
nem lehetsz itt. te nem lehetsz itt.
veled nem játszom, nem vagy a barátom.
nem lehetsz itt, a szobámban. in my room.
nem lehetsz itt, te nem lehetsz itt.
nem lehetsz az elkésett elégtétel egy csúnyácska, különc lány viszonzatlan vágyakkal terhes tiniéveiért.
nem lehetsz itt. te egyszerűen nem lehetsz itt.
meg akarlak csókolni.
Szólj hozzá!
defibrillátor
2010.12.09. 11:36
úgy ébresztett fel hónapok lelki bénultságából az az este, az a hatvan perc, mint egy defibrillátor. fel- és megrázott.
már elsőre sejtettem amikor találkoztam Velük, hogy valami nagyon ilyet kerestem már egy ideje. de csak most jöttem rá, hogy nem ilyet.
éppen ezt.
nem tudom elmagyarázni, miért, vagy hogyan működik ennyire nálam a hatásuk, de éppen beillett a helyére, éppen betöltött ez a zene egy hatalmas űrt bennem - és most zokognék ettől a színtiszta tökéletes egyensúlytól amibe billentett. állok a tizenhetes villamoson, szól egy dal - tulajdonképpen egy életkép csupán a szöveg, olyan mindennapian szerelmes, olyan emberien esendő - és valahogy a fülem meg a könnycsatornáim interferenciába lépnek. úgy kell magam visszafogni - ebben mester vagyok - hogy ember, nehogymá besírj a reggeli villamoson.
és ott van a zene. belekúszik-mászik az összes axonomba és ott lengedezik, mint valami szaténsál, síkosan selymes, mint amilyennel, ha hagynád, a szemedet kötném be, meg a csuklódat az ágyhoz kis vasárnap déli, ébredés utáni, korgó gyomrú erotikus játékaink közepette.
ja, hogy miről van szó? szerelembe estem (úgy is mondhatnám: I'm In Love) a Compact Disco együttessel. egyelőre plátói, de dolgozunk a probléma megoldásán.
már elsőre sejtettem amikor találkoztam Velük, hogy valami nagyon ilyet kerestem már egy ideje. de csak most jöttem rá, hogy nem ilyet.
éppen ezt.
nem tudom elmagyarázni, miért, vagy hogyan működik ennyire nálam a hatásuk, de éppen beillett a helyére, éppen betöltött ez a zene egy hatalmas űrt bennem - és most zokognék ettől a színtiszta tökéletes egyensúlytól amibe billentett. állok a tizenhetes villamoson, szól egy dal - tulajdonképpen egy életkép csupán a szöveg, olyan mindennapian szerelmes, olyan emberien esendő - és valahogy a fülem meg a könnycsatornáim interferenciába lépnek. úgy kell magam visszafogni - ebben mester vagyok - hogy ember, nehogymá besírj a reggeli villamoson.
és ott van a zene. belekúszik-mászik az összes axonomba és ott lengedezik, mint valami szaténsál, síkosan selymes, mint amilyennel, ha hagynád, a szemedet kötném be, meg a csuklódat az ágyhoz kis vasárnap déli, ébredés utáni, korgó gyomrú erotikus játékaink közepette.
ja, hogy miről van szó? szerelembe estem (úgy is mondhatnám: I'm In Love) a Compact Disco együttessel. egyelőre plátói, de dolgozunk a probléma megoldásán.
1 komment
viszonyszintek
2010.12.06. 21:00
apró, jelentéktelen, semmiség - Neked
nekem meg sokszor a Minden
és nyilván vice versa is megeshetik.
ebben a korban, mindenki olyan közel van - látszólag. mert hiszen egy kattintás, egy "lájk", és máris van közünk egymáshoz. miközben nyilván nincs. vagy... eh, de legalább jó benne hinni, én ezt akarom hinni. gyere közelebb, közelebb megyek, így mindig jobb.
Szólj hozzá!
kompakt
2010.12.01. 23:59
óóó
ilyet!
még akarok
ajj, ahogy a... áá, ezt nem értitek. az elektronikus zenének van egy olyan sajátsága, hogy ezek a kompjúter dzsenerétid hangok pofátlanul közel jönnek az idegrendszerem azon pontjához, amelyik a boldogságot, a szexust, a gerincem mozgásait, illetve az emocionális húrjaim túlfeszítését intézi. és mint ilyen, képes arra, hogy egy tökéletesen elb@szott napot átfordítson pozitívba. egy dolog hogy szemtelen, szexi, imádnivalóan kölyökszerű és egyben enyhén leplezetten önelégült macsómakett (az a fajta önelégült, amit... ahhh, imádok) az egész csapat (na jó... rangsorolható) de mindemellett nem átallottak eljátszani két legnagyobb kedvencem egy-egy imádott dalát, sőt, még már-már szégyellni valóan európai avagy világszínvonalú zenét is játszanak.
skandalum.
szerelem.
jó, hát én már megsejtettem ezt az egészet anno az mtv iconon is, de atyaisten, mától a jelszó: get off my mind
bővebb információért katt
ilyet!
még akarok
ajj, ahogy a... áá, ezt nem értitek. az elektronikus zenének van egy olyan sajátsága, hogy ezek a kompjúter dzsenerétid hangok pofátlanul közel jönnek az idegrendszerem azon pontjához, amelyik a boldogságot, a szexust, a gerincem mozgásait, illetve az emocionális húrjaim túlfeszítését intézi. és mint ilyen, képes arra, hogy egy tökéletesen elb@szott napot átfordítson pozitívba. egy dolog hogy szemtelen, szexi, imádnivalóan kölyökszerű és egyben enyhén leplezetten önelégült macsómakett (az a fajta önelégült, amit... ahhh, imádok) az egész csapat (na jó... rangsorolható) de mindemellett nem átallottak eljátszani két legnagyobb kedvencem egy-egy imádott dalát, sőt, még már-már szégyellni valóan európai avagy világszínvonalú zenét is játszanak.
skandalum.
szerelem.
jó, hát én már megsejtettem ezt az egészet anno az mtv iconon is, de atyaisten, mától a jelszó: get off my mind
bővebb információért katt
Szólj hozzá!
Esti Pánik
2010.11.25. 21:18
ne, ne mondd, hogy milyen megnyerő, meg milyen kisugárzás, meg milyen szexis, meg milyen érdekes, meg milyen főnyeremény.
ha igaz, akkor el van baszva. mert nem hoz senkit mindez.
úgy néz ki, egyre jobban alakul az életem. sikeres vagyok, szeretnek, egészséges vagyok, anyagi helyzetem folyamatosan javul, szép lakásban élek, magam tartom fenn, s nem feküdtem le érte senkinek, bármennyire is azt hiszik jóakaróim. szép vagyok, már amennyire. női tökéletlenségek, ez meg az, de kívánható. szórakoztató vagyok, mint egy kibaszott gésa. humor is, okosság is, ha kell, duruzsoló cicaság, ha kell, kerekszemű baba, butácska, vezetni való kislány. all inclusive.
túl sok ez? vagy énnemtudom.
Szólj hozzá!
fonal
2010.11.14. 00:22
két hónapja nem írtam, atyaisten.
mondjuk volt dolog elég, de azért ez mégis az én hibám, merthogy épp írhattam volna. de másabb az életmódom, valahogy nem kedvez annak, hogy pötyögni kezdjek, ahhoz asztal kell. persze most sincs - de már nagyon illő, meg kell is. nekem is kell.
mik voltak, lássam.
óóó, a születésnapom. hát az valami hihetetlen volt, elég ciki hogy nem írtam meg, mert ha most teszem, na az egy hosszú bejegyzés lesz. take a shot.
kezdjük a legfontosabbal: borzasztó hogy milyen csodálatos emberek a barátaim. jó, persze, szokásom mondani hogy sosem volt még meglepibulim, és mindig is szerettem volna egyet, de sosem gondoltam hogy kapok is egyet. na, nem is, mert kettőt kaptam egyszerre. én már csak így adom elő. úgy volt hogy szombaton buli volt, naaaaagynagy Depeche buli a diesel klubban, és én azt már jóval korábban kitaláltam hogy mivel az éjféltől már az én szülinapom, így természetes hogy ott a helyem. előtte Lacámmal volt megbeszélve egy jó kis hajfestés, az meg is volt. hülyített ott közben a kis mocsok, hogy majd Kriszta a bulira tud csak jönni merthogy még otthon csinálja a munkahelyi dolgait. úgy volt megbeszélve hogy megyünk át Judyhoz és onnan, együtt megyünk át a népligethez, ahol a buli volt. így is lett, hajfestésem után átdöcögtünk Judyhoz, közben felkaptam a Móni barátnémat aki Szegedről képviseltette magát a rendezvényen. Judy elénk jött, a kis hamis, és így történt az hogy beengedett minket, mondván, menjek előre, na de a szobában fény fogadott, és Kriszta, és egy torta, tűzijátékkal a tetején. innentől kezdve egy merő bőgés az egész, meghatódtam nagyon, bőgtem mint egy óvodás. kaptam sok mindent, sírva röhögőset, de tényleg, merthogy még tartott a sírdogálás, de már röhögtem az állatságaikon. betegek.
utána buli volt, satöbbi, tánci, iszogatás alig (rémesen tré hely ez a diesel, éjfélre kifogytak a borból) kicsit összekeveredtek az elemeink egyik fiatal(?)emberrel a társaságból. rémes, hogy még mindig élvezem a kis gonosz kínzójátékaimat. ez a megérinthetsz de csak egy pillanatra, megcsókolhatsz, de csak éppen az ajkamat érintve. bámulhatsz elvarázsolva, de csak villanásokra nézek vissza rád. kedves este volt.
másnap meg régesrégi barátnőm, Titi meglepi-szülinapjára szerveződtem be, merthogy ő meg én egyazon napon ünneplünk egyébiránt. kis társaságunk neki is egy meglepetést akart volna szervezni, igen ám, de csak úgy szimplán nem lett volna elég stílusos, így aztán Lacám jól kizárta magát a meglepetés helyszínéül szolgáló lkaásból, a Tita barátjának a lakásából. így aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy maga az ünnepelt ment haza az ő pótkulcsáért, és ő engedett be mindenkit a saját meglepetéspartijára. mondjuk tekintve hogy ez egy csupa elvont művészből álló társaság (képzősök és zenészek gyülekezete voltunk), a dolog még érthető is, így tényleg kellőképpen avantgárdra sikeredett a meglepetés. a buli is szuper volt, jó kis népség ez, szeretem :)
és a sunyi barátaim... Tita barátja kb 2 és fél percre lakott tőlem (még akkor, azóta nem, erről később) és hogy akor Lacáék még felugranának a hajfestőscuccokért. és akkor már megint. nyitom az ajtót, és torta és tűzijáték, csak jelen esetben Edit ugrándozott ott mellette. :)
na, így lett nekem egy szülinapomon két meglepetésbulim egymás után, merthogy mindegyik barátom ott akart lenni, és ez csak két napon volt megoldható. ja, persze itt, a második alkalommal ugyanúgy besírtam, meg minden, ebben nem volt eltérés. nagyon jó volt, nem is értettem, hogy miért kapom, meg hogy megérdemlem-e, de tagadhatatlanul a legboldogabb születésnap.
aztán mi?
ööö, lakáskeresés. jáááj, az volt a színtiszta rettenet. merthogy a fehérvári úti lakást egy kisebbre, jobb beosztásúra, olcsóbbra akartuk cserélni, így nagy kínokat okozva a főbérlőnknek felmondtuk az ottani szerződésünket (-->két és fél óra meglehetősen férfiatlan önsajnáló nyavalygás egy ötvenes meglett férfiembertől) és új albérlet keresésébe fogtunk. hát mit mondjak nem volt egyszerű. voltunk mindenfélében, csak simán egérlyukméretű lakásban - másfélszoba-hallosnak hirdették -; voltunk cukiaranyos ám szintén mikroszkopikusban kinn a halálfaszán a ligetnél, voltunk a színtiszta szocreálban... voltunk egy helyen, amit a legrosszabb ellenségemnek is legfeljebb gyilkos dühömben kívánnék. drága istenem, olyan környék, hogy félő volt, hogy nem jutunk haza, ellenben gyümölcsöző karriert építünk az ukrán szexiparban mint emberkereskedők áldozatai. olyan ház... hogy a penetráns pisi-kaka- és lábszagú lépcsőházban haladva megtárgyaltuk Edittel hogy azért is jó hogy nem liftezünk, mert úgyis ez az első és utolsó alkalom hogy feljövünk ezeken a lépcsőkön. éééés ollllyan lakás. drága búzakenyér. legyen elég annyi hogy megtárgyaltuk hogy inkább betegre dolgozzuk magunkat, csak ne kelljen ilyen helyre költöznünk. és aztán, egy héttel azelőtt amikorra mi nagyjából elképzeltük a költözést, megmérgelődtem magam, hogy sose lesz lakásunk, és egy munkás csütörtök késő délutánján még utoljára nekiestem a kilencedik kerületi hirdetéseknek. leküzdve az ellenérzéseimet az este hat utáni telefonálással kapcsolatosan még gyorsan felhívtam egy homályos, mini, gyenge minőségű fényképei ellenére ígéretesnek tűnő ráday utcai lakás kontaktját. tetszett amit mondott, meg is beszéltünk egy esetleges megtekintést a következő napra. és másnap hívott is az ingatlanos a pontosításért, és amikor kimondta a házszámot, majdnem leestem a melóhelyen a székemről. a házszámból ugyanis kiderült számomra hogy a kérdéses lakás éppen abban a háztömbben van amelyiket én úgy kinéztem magamnak kb két évvel korábban, amikor a ráday utcai koliban laktam. éreztem hogy ez lesz az, és ez is lett. beléptünk a lakásba aznap este és szerelem lett első látásra. minden jó benne, minden pont olyan amilyet akartunk. az álmunk ugyanis az volt hogy találjunk egy kádas, erkélyes, urambocsá klímás lakást. na, ez háromból hármas. a kis drága :)a klíma bele sem volt írva a hirdetésbe, csak amikor megnéztük, akkor tűnt fel. áááá, még másnap lefoglalóztuk, két hét múlva beköltöztünk. most itt lakunk már két hete, és szeretjük nagyon. épp most kellett írnom kis esszét egyetemre a lakásunk előnyeiről-hátrányairól, és akárhogy is, csupán egyetlen hátrányt tudtam találni, ti. annyit, hogy sosem süt be közvetlenül a nap a lakásba. merthogy u alakú az épület, és leárnyékolják egymást. nem sötét ennek ellenére, csak épp direkt napfény nem tűz be sosem. de gyönyörű, kis kincsesdoboz, jó magas, tipikus pesti ház, picike, így a rezsije sem egy nagy cucc, tök jó a fűtésrendszere, és a lakbér is oké, összességében ugye olcsóbbra is jövünk ki, mint a fehérvári úton. mindenoké. épp ma bafftunk el egy kisebb vagyont az ikeában még pár apróságra, kiegészítőkre. még mindig kell persze pár cucc, kisebb-nagyobb, router, edénycsöpögő, ilyesmi szórásban :D
mit meséljek még? kaptam egy jó kis megbízást az egyetemtől, jó pénzért kell kutatási munkát végezni, öröm, boldogság, pláne most, hogy a telefonos munkában szopatnak minket mint a torkosborzot. mostmár keresgélek megint, rendes, szakmait, mert kell, mert előre kell gondolkodnom, idén kiforog az egyetem hacsak nem szerkesztek valami kis elhúzódást szakdoga-ügyben, és szeretnék viszonylagos nyugalommal kilépni a munkaerőpiacra, effektíve a lehetetlent: a padból a munkahelyre. és ahogy az univerzum munkálkodik, jönnek is a jó dolgok, látván, hogy szükségem van rá, és keresem, be is jött egy kis BrainExpress is. ők mindig akkor jönnek, amúgy komolyan, mintha éreznék, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. és egyébként is, minden irányban mozgósítottam a kapcsolataimat, hátha sikerülne valami értelmes szakmai munkát beszerezni, fizetésért, minden. merthogy mostmár komolyan kell tervezgetni az anyagi életemet, mivel komoly, felnőtt, átgondolt jószágként pénzügyi szakértőm is lett, nicsak, hova nem jutok :D bizony, lett megtakarításom, lesz majd még biztosításom is, picit később, most azzal még várok, amíg ez a munkám körüli katyvasz lenyugszik.
így mennek a dolgok. úgy élünk Edittel, mint egy elcseszett házaspár, reggel aki kel, főz kávét, mit hozzak neked a boltból, szivem? ésatöbbi, Kriszta szerint frankón azért nincs pasink, merthogy be van töltve ez a fajta űr az életünkben, ezért aztán nem sugározzuk ki magunkból hogy akarnánk valakit. xDDD pedig akarunk, nagyon is, csak éppen ettől függetlenül jól kijövünk. asszony :D
szerelem? az nem jön. vagy jön, de olyasmi sebességgel, mint a négyes metró. addig utazom máshogyan.
mondjuk volt dolog elég, de azért ez mégis az én hibám, merthogy épp írhattam volna. de másabb az életmódom, valahogy nem kedvez annak, hogy pötyögni kezdjek, ahhoz asztal kell. persze most sincs - de már nagyon illő, meg kell is. nekem is kell.
mik voltak, lássam.
óóó, a születésnapom. hát az valami hihetetlen volt, elég ciki hogy nem írtam meg, mert ha most teszem, na az egy hosszú bejegyzés lesz. take a shot.
kezdjük a legfontosabbal: borzasztó hogy milyen csodálatos emberek a barátaim. jó, persze, szokásom mondani hogy sosem volt még meglepibulim, és mindig is szerettem volna egyet, de sosem gondoltam hogy kapok is egyet. na, nem is, mert kettőt kaptam egyszerre. én már csak így adom elő. úgy volt hogy szombaton buli volt, naaaaagynagy Depeche buli a diesel klubban, és én azt már jóval korábban kitaláltam hogy mivel az éjféltől már az én szülinapom, így természetes hogy ott a helyem. előtte Lacámmal volt megbeszélve egy jó kis hajfestés, az meg is volt. hülyített ott közben a kis mocsok, hogy majd Kriszta a bulira tud csak jönni merthogy még otthon csinálja a munkahelyi dolgait. úgy volt megbeszélve hogy megyünk át Judyhoz és onnan, együtt megyünk át a népligethez, ahol a buli volt. így is lett, hajfestésem után átdöcögtünk Judyhoz, közben felkaptam a Móni barátnémat aki Szegedről képviseltette magát a rendezvényen. Judy elénk jött, a kis hamis, és így történt az hogy beengedett minket, mondván, menjek előre, na de a szobában fény fogadott, és Kriszta, és egy torta, tűzijátékkal a tetején. innentől kezdve egy merő bőgés az egész, meghatódtam nagyon, bőgtem mint egy óvodás. kaptam sok mindent, sírva röhögőset, de tényleg, merthogy még tartott a sírdogálás, de már röhögtem az állatságaikon. betegek.
utána buli volt, satöbbi, tánci, iszogatás alig (rémesen tré hely ez a diesel, éjfélre kifogytak a borból) kicsit összekeveredtek az elemeink egyik fiatal(?)emberrel a társaságból. rémes, hogy még mindig élvezem a kis gonosz kínzójátékaimat. ez a megérinthetsz de csak egy pillanatra, megcsókolhatsz, de csak éppen az ajkamat érintve. bámulhatsz elvarázsolva, de csak villanásokra nézek vissza rád. kedves este volt.
másnap meg régesrégi barátnőm, Titi meglepi-szülinapjára szerveződtem be, merthogy ő meg én egyazon napon ünneplünk egyébiránt. kis társaságunk neki is egy meglepetést akart volna szervezni, igen ám, de csak úgy szimplán nem lett volna elég stílusos, így aztán Lacám jól kizárta magát a meglepetés helyszínéül szolgáló lkaásból, a Tita barátjának a lakásából. így aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy maga az ünnepelt ment haza az ő pótkulcsáért, és ő engedett be mindenkit a saját meglepetéspartijára. mondjuk tekintve hogy ez egy csupa elvont művészből álló társaság (képzősök és zenészek gyülekezete voltunk), a dolog még érthető is, így tényleg kellőképpen avantgárdra sikeredett a meglepetés. a buli is szuper volt, jó kis népség ez, szeretem :)
és a sunyi barátaim... Tita barátja kb 2 és fél percre lakott tőlem (még akkor, azóta nem, erről később) és hogy akor Lacáék még felugranának a hajfestőscuccokért. és akkor már megint. nyitom az ajtót, és torta és tűzijáték, csak jelen esetben Edit ugrándozott ott mellette. :)
na, így lett nekem egy szülinapomon két meglepetésbulim egymás után, merthogy mindegyik barátom ott akart lenni, és ez csak két napon volt megoldható. ja, persze itt, a második alkalommal ugyanúgy besírtam, meg minden, ebben nem volt eltérés. nagyon jó volt, nem is értettem, hogy miért kapom, meg hogy megérdemlem-e, de tagadhatatlanul a legboldogabb születésnap.
aztán mi?
ööö, lakáskeresés. jáááj, az volt a színtiszta rettenet. merthogy a fehérvári úti lakást egy kisebbre, jobb beosztásúra, olcsóbbra akartuk cserélni, így nagy kínokat okozva a főbérlőnknek felmondtuk az ottani szerződésünket (-->két és fél óra meglehetősen férfiatlan önsajnáló nyavalygás egy ötvenes meglett férfiembertől) és új albérlet keresésébe fogtunk. hát mit mondjak nem volt egyszerű. voltunk mindenfélében, csak simán egérlyukméretű lakásban - másfélszoba-hallosnak hirdették -; voltunk cukiaranyos ám szintén mikroszkopikusban kinn a halálfaszán a ligetnél, voltunk a színtiszta szocreálban... voltunk egy helyen, amit a legrosszabb ellenségemnek is legfeljebb gyilkos dühömben kívánnék. drága istenem, olyan környék, hogy félő volt, hogy nem jutunk haza, ellenben gyümölcsöző karriert építünk az ukrán szexiparban mint emberkereskedők áldozatai. olyan ház... hogy a penetráns pisi-kaka- és lábszagú lépcsőházban haladva megtárgyaltuk Edittel hogy azért is jó hogy nem liftezünk, mert úgyis ez az első és utolsó alkalom hogy feljövünk ezeken a lépcsőkön. éééés ollllyan lakás. drága búzakenyér. legyen elég annyi hogy megtárgyaltuk hogy inkább betegre dolgozzuk magunkat, csak ne kelljen ilyen helyre költöznünk. és aztán, egy héttel azelőtt amikorra mi nagyjából elképzeltük a költözést, megmérgelődtem magam, hogy sose lesz lakásunk, és egy munkás csütörtök késő délutánján még utoljára nekiestem a kilencedik kerületi hirdetéseknek. leküzdve az ellenérzéseimet az este hat utáni telefonálással kapcsolatosan még gyorsan felhívtam egy homályos, mini, gyenge minőségű fényképei ellenére ígéretesnek tűnő ráday utcai lakás kontaktját. tetszett amit mondott, meg is beszéltünk egy esetleges megtekintést a következő napra. és másnap hívott is az ingatlanos a pontosításért, és amikor kimondta a házszámot, majdnem leestem a melóhelyen a székemről. a házszámból ugyanis kiderült számomra hogy a kérdéses lakás éppen abban a háztömbben van amelyiket én úgy kinéztem magamnak kb két évvel korábban, amikor a ráday utcai koliban laktam. éreztem hogy ez lesz az, és ez is lett. beléptünk a lakásba aznap este és szerelem lett első látásra. minden jó benne, minden pont olyan amilyet akartunk. az álmunk ugyanis az volt hogy találjunk egy kádas, erkélyes, urambocsá klímás lakást. na, ez háromból hármas. a kis drága :)a klíma bele sem volt írva a hirdetésbe, csak amikor megnéztük, akkor tűnt fel. áááá, még másnap lefoglalóztuk, két hét múlva beköltöztünk. most itt lakunk már két hete, és szeretjük nagyon. épp most kellett írnom kis esszét egyetemre a lakásunk előnyeiről-hátrányairól, és akárhogy is, csupán egyetlen hátrányt tudtam találni, ti. annyit, hogy sosem süt be közvetlenül a nap a lakásba. merthogy u alakú az épület, és leárnyékolják egymást. nem sötét ennek ellenére, csak épp direkt napfény nem tűz be sosem. de gyönyörű, kis kincsesdoboz, jó magas, tipikus pesti ház, picike, így a rezsije sem egy nagy cucc, tök jó a fűtésrendszere, és a lakbér is oké, összességében ugye olcsóbbra is jövünk ki, mint a fehérvári úton. mindenoké. épp ma bafftunk el egy kisebb vagyont az ikeában még pár apróságra, kiegészítőkre. még mindig kell persze pár cucc, kisebb-nagyobb, router, edénycsöpögő, ilyesmi szórásban :D
mit meséljek még? kaptam egy jó kis megbízást az egyetemtől, jó pénzért kell kutatási munkát végezni, öröm, boldogság, pláne most, hogy a telefonos munkában szopatnak minket mint a torkosborzot. mostmár keresgélek megint, rendes, szakmait, mert kell, mert előre kell gondolkodnom, idén kiforog az egyetem hacsak nem szerkesztek valami kis elhúzódást szakdoga-ügyben, és szeretnék viszonylagos nyugalommal kilépni a munkaerőpiacra, effektíve a lehetetlent: a padból a munkahelyre. és ahogy az univerzum munkálkodik, jönnek is a jó dolgok, látván, hogy szükségem van rá, és keresem, be is jött egy kis BrainExpress is. ők mindig akkor jönnek, amúgy komolyan, mintha éreznék, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. és egyébként is, minden irányban mozgósítottam a kapcsolataimat, hátha sikerülne valami értelmes szakmai munkát beszerezni, fizetésért, minden. merthogy mostmár komolyan kell tervezgetni az anyagi életemet, mivel komoly, felnőtt, átgondolt jószágként pénzügyi szakértőm is lett, nicsak, hova nem jutok :D bizony, lett megtakarításom, lesz majd még biztosításom is, picit később, most azzal még várok, amíg ez a munkám körüli katyvasz lenyugszik.
így mennek a dolgok. úgy élünk Edittel, mint egy elcseszett házaspár, reggel aki kel, főz kávét, mit hozzak neked a boltból, szivem? ésatöbbi, Kriszta szerint frankón azért nincs pasink, merthogy be van töltve ez a fajta űr az életünkben, ezért aztán nem sugározzuk ki magunkból hogy akarnánk valakit. xDDD pedig akarunk, nagyon is, csak éppen ettől függetlenül jól kijövünk. asszony :D
szerelem? az nem jön. vagy jön, de olyasmi sebességgel, mint a négyes metró. addig utazom máshogyan.
Szólj hozzá!
szmájlilájf
2010.09.16. 21:03
:)
olyan élmények után vagyok, gyeeerekek, nem érem utol magam a nagy örüléssel. különféle emotikonokkal teletűzdelt napjaimban mosolyom félszeg, hitetlen, földöntúli, dög, nyugalmas, euforikus, örömteli, egyszerű, saját.
mosolygok a monitorra munka közben, és az ügyfél hallja.
mosolygok pironkodva, ahogy visszahallom, hogy elégedett velem a főnök.
mosolygok libegve a könnyű eső szitálása alatt hazamenet. jó zene szól.
mosolygok megengedőn közös esendőségeink egyikén itthon, Edittel.
mosolygok bele a stúdió barnás-kékes félhomályába a rádióban, szeretem a témát.
mosolyom önelégült vigyorrá alakul ha valami bejön.
mosolyom mint habfürdő tetején a hab, nőttön nő, a buborékok levegőkapkodós nevetéssé pukkadoznak, egyre egyre egyre nagyobb. szájam már tátva, az öröm hogy kiférjen
mosolygok bele bulihelyek sötétjébe, bormámorban kivetítőkre, idegen férfiakra, hadd ébredjen fel hiábavaló vágyuk, s belül sátánian kacagok némelyiken.
azután meg kerekre nyílt babaszemekkel mosolygok valahova, aztán ilyenkor jön valami érte. ilyenkor az a nő vagyok, akiről nagy költők lemondó, megvető versei szólnak. vérszívó. tudom én azt.
néha meg úgy, hogy magam is meglepődöm, honnan ez a fesztelenség. néha meg hiába mosolygok, ha félsz odajönni megszólítani. néha éhesen, rád, te sötét kis egoista senki, akit úgy kívánok, mióta megláttalak, hogy összerándulok, ahol szándékosan hozzám dörgölőzve elmész mellettem.
néha meg boldogan a boldogságodtól, görcsöket levetkezve, eldöntve, hogy barátnak jobban akarlak, mint bármi másnak. olyan vagy, mint egy... mint én leszek, ha odaérek. szeretem a tükrödet. boldog vagyok érted. :) ez egy ilyen mosoly, érted mosolygó.
aztán.
voltunk ám bulizni. ilyen jó már régen volt. az elősztorihoz tartozik, hogy abba a hihetetlen helyzetbe kerültem, hogy nyertem egy Placebo koncertjegyet az imádott 101klub jóvoltából. és el is mentem én azt átvenni még a pénteki pecsa előtt. azelőtt meg munka utáni - takaró alatti tehetségkutatóműsor-nézést tartottam. azaz kellemesen rápihentem a dologra. a jegyemhez még ajándék bonanza cd-ket is kaptam, úgyhogy az örömteli kezdet megvolt :)
a buli meg hát kész. valahogy most olyan nagyon nagyon jó volt a társaság. meg volt egy kis extra végre, nem csak az a szokott setlist, ami zekben a bulikban úgy nagyjából fix szokott lenni. itt volt HauberZsolt ex-bonanzoid hogy egy kis saját zenei válogatást adjon elő nekünk mint laptop-dj. és meglepően jó volt, nem valami elvadult lilaködös minimal rettenet volt, ellenben igazi jó zene, izgalmas, pszichedelikus, experimentális könnyed gyönyör. ellötyögtünk.
egyes számú mókás jelenet: Vica mellett megállt maga a fiatal Billy Idol. de komolyan, egy az egyben. visongtunk, a fiú nem értette, én meg nem mentem oda elmagyarázni, mert félő hogy kicsit rárepültem volna, amilyen szép volt.
kettes számú vicces jelenet: az első két deci borom gyakorlatilag húzóra elfogyott, amilyen szomjas voltam, így elmentem egy következőért. három decit kértem nagyobb pohárba. kitölt a pincér, leteszi a poharat elém. lola szemei óriásira tágulva rácsodálkoznak a pohárra. (rájátszottam azért az őszinte meglepetésre) pincér: satufék, visszalép, rátölt. angyali mosollyal megköszönöm, majd az orrom alá vigyorogva elbillegtem :D
hármas számú vicces jelenet: idegen fiú a kilométeres sorban a pultnál (igen, ez már a harmadik köröm a borból) kedvesen mosolyog, maga mellé invitál. beszélgetni kezdünk a kezemen lévő, oda nem illő bulipecsétről, amivel kapcsolatban szóba kerül a placebo jegyem, stb. végül kikéri nekem a piámat, a kedves :)
négyes számú vicces jelenet, a kedvencem: idősebb srác evez mellém tánc közben. mókás. elszórakoztatom magam rajta. elkezd nekem valami rettenet rossz szöveggel udvarolni, hogy ki lehet-e velem kezdeni, és én menjek ki vele, mert hűű de jó testem van. mondom aha. erre eleresztette a világtörténelem legnevetségesebb beszólását: mi van a táskádban? mággnes? magadhoz vonzottál. wááááááá, sírok a röhögéstől.el is evezett arról lassan. a srác meg, akivel szemeztünk egész este, kb nem mert egy méternél közelebb jönni, a világért sem mert megszólítani, pedig ennél igenlőbben már nem is mosolyoghattam volna rá. alighanem a kisugárzásomban valami életveszélyes XDDD
és a buli után mindig a kérdés: miért ragaszkodom a magas sarokhoz? mindig kicsinál :D de kell, akkor is.
és akkor a Placebo
tegnap este volt, és elmondhatatlanul szuper. és bár szeretem őket jó ideje, komolyabb szinten én csak kezdő vagyok még belőlük, de hihetetlenek, és nagyon igazi koncertet adtak. nem volt különösebben faksznis, sőt, mondhatni angolosan puritán dolgot láthattunk, de az megállta a helyét, sőt. igazából irigyeltem a lányokat ott elől, az első sorban, ahol úgy része az ember ennek a furcsa szeretetenergia-áramlásnak, ami minden igazi zenekar és közönsége között mindig megteremtődik. én, a kis ülőhelyemen kissé kiestem ebből sajnos. annyira jó erős energiák mozogtak a térben, imádtam. csak hát... ülve végigélni egy ilyen élményt olyan, mintha meg lennék kötözve. szakadna fel az energia, és nem tud. mégis eszméletlen élmény volt. és szereztem egy új kedvencet az előzenekar személyében. :)
és végre egyetem mindeközben. tiszta pihenés a munkás nyár után. jók az órák, végre munka van vele, és minden angolul megy, ami azért jó, mert megy :) lesz itt pár külföldi ismerős a félév végére :)
minden jó
szeretet van
olyan élmények után vagyok, gyeeerekek, nem érem utol magam a nagy örüléssel. különféle emotikonokkal teletűzdelt napjaimban mosolyom félszeg, hitetlen, földöntúli, dög, nyugalmas, euforikus, örömteli, egyszerű, saját.
mosolygok a monitorra munka közben, és az ügyfél hallja.
mosolygok pironkodva, ahogy visszahallom, hogy elégedett velem a főnök.
mosolygok libegve a könnyű eső szitálása alatt hazamenet. jó zene szól.
mosolygok megengedőn közös esendőségeink egyikén itthon, Edittel.
mosolygok bele a stúdió barnás-kékes félhomályába a rádióban, szeretem a témát.
mosolyom önelégült vigyorrá alakul ha valami bejön.
mosolyom mint habfürdő tetején a hab, nőttön nő, a buborékok levegőkapkodós nevetéssé pukkadoznak, egyre egyre egyre nagyobb. szájam már tátva, az öröm hogy kiférjen
mosolygok bele bulihelyek sötétjébe, bormámorban kivetítőkre, idegen férfiakra, hadd ébredjen fel hiábavaló vágyuk, s belül sátánian kacagok némelyiken.
azután meg kerekre nyílt babaszemekkel mosolygok valahova, aztán ilyenkor jön valami érte. ilyenkor az a nő vagyok, akiről nagy költők lemondó, megvető versei szólnak. vérszívó. tudom én azt.
néha meg úgy, hogy magam is meglepődöm, honnan ez a fesztelenség. néha meg hiába mosolygok, ha félsz odajönni megszólítani. néha éhesen, rád, te sötét kis egoista senki, akit úgy kívánok, mióta megláttalak, hogy összerándulok, ahol szándékosan hozzám dörgölőzve elmész mellettem.
néha meg boldogan a boldogságodtól, görcsöket levetkezve, eldöntve, hogy barátnak jobban akarlak, mint bármi másnak. olyan vagy, mint egy... mint én leszek, ha odaérek. szeretem a tükrödet. boldog vagyok érted. :) ez egy ilyen mosoly, érted mosolygó.
aztán.
voltunk ám bulizni. ilyen jó már régen volt. az elősztorihoz tartozik, hogy abba a hihetetlen helyzetbe kerültem, hogy nyertem egy Placebo koncertjegyet az imádott 101klub jóvoltából. és el is mentem én azt átvenni még a pénteki pecsa előtt. azelőtt meg munka utáni - takaró alatti tehetségkutatóműsor-nézést tartottam. azaz kellemesen rápihentem a dologra. a jegyemhez még ajándék bonanza cd-ket is kaptam, úgyhogy az örömteli kezdet megvolt :)
a buli meg hát kész. valahogy most olyan nagyon nagyon jó volt a társaság. meg volt egy kis extra végre, nem csak az a szokott setlist, ami zekben a bulikban úgy nagyjából fix szokott lenni. itt volt HauberZsolt ex-bonanzoid hogy egy kis saját zenei válogatást adjon elő nekünk mint laptop-dj. és meglepően jó volt, nem valami elvadult lilaködös minimal rettenet volt, ellenben igazi jó zene, izgalmas, pszichedelikus, experimentális könnyed gyönyör. ellötyögtünk.
egyes számú mókás jelenet: Vica mellett megállt maga a fiatal Billy Idol. de komolyan, egy az egyben. visongtunk, a fiú nem értette, én meg nem mentem oda elmagyarázni, mert félő hogy kicsit rárepültem volna, amilyen szép volt.
kettes számú vicces jelenet: az első két deci borom gyakorlatilag húzóra elfogyott, amilyen szomjas voltam, így elmentem egy következőért. három decit kértem nagyobb pohárba. kitölt a pincér, leteszi a poharat elém. lola szemei óriásira tágulva rácsodálkoznak a pohárra. (rájátszottam azért az őszinte meglepetésre) pincér: satufék, visszalép, rátölt. angyali mosollyal megköszönöm, majd az orrom alá vigyorogva elbillegtem :D
hármas számú vicces jelenet: idegen fiú a kilométeres sorban a pultnál (igen, ez már a harmadik köröm a borból) kedvesen mosolyog, maga mellé invitál. beszélgetni kezdünk a kezemen lévő, oda nem illő bulipecsétről, amivel kapcsolatban szóba kerül a placebo jegyem, stb. végül kikéri nekem a piámat, a kedves :)
négyes számú vicces jelenet, a kedvencem: idősebb srác evez mellém tánc közben. mókás. elszórakoztatom magam rajta. elkezd nekem valami rettenet rossz szöveggel udvarolni, hogy ki lehet-e velem kezdeni, és én menjek ki vele, mert hűű de jó testem van. mondom aha. erre eleresztette a világtörténelem legnevetségesebb beszólását: mi van a táskádban? mággnes? magadhoz vonzottál. wááááááá, sírok a röhögéstől.el is evezett arról lassan. a srác meg, akivel szemeztünk egész este, kb nem mert egy méternél közelebb jönni, a világért sem mert megszólítani, pedig ennél igenlőbben már nem is mosolyoghattam volna rá. alighanem a kisugárzásomban valami életveszélyes XDDD
és a buli után mindig a kérdés: miért ragaszkodom a magas sarokhoz? mindig kicsinál :D de kell, akkor is.
és akkor a Placebo
tegnap este volt, és elmondhatatlanul szuper. és bár szeretem őket jó ideje, komolyabb szinten én csak kezdő vagyok még belőlük, de hihetetlenek, és nagyon igazi koncertet adtak. nem volt különösebben faksznis, sőt, mondhatni angolosan puritán dolgot láthattunk, de az megállta a helyét, sőt. igazából irigyeltem a lányokat ott elől, az első sorban, ahol úgy része az ember ennek a furcsa szeretetenergia-áramlásnak, ami minden igazi zenekar és közönsége között mindig megteremtődik. én, a kis ülőhelyemen kissé kiestem ebből sajnos. annyira jó erős energiák mozogtak a térben, imádtam. csak hát... ülve végigélni egy ilyen élményt olyan, mintha meg lennék kötözve. szakadna fel az energia, és nem tud. mégis eszméletlen élmény volt. és szereztem egy új kedvencet az előzenekar személyében. :)
és végre egyetem mindeközben. tiszta pihenés a munkás nyár után. jók az órák, végre munka van vele, és minden angolul megy, ami azért jó, mert megy :) lesz itt pár külföldi ismerős a félév végére :)
minden jó
szeretet van
Szólj hozzá!
rewind
2010.08.19. 20:37
na
olyan rég nem írtam, már ég a pofám. lássuk mi történt velem a nyáron. hosszú lesz és csapongó, ha nem bírod, bele se kezdj :)
volt ugye az mtv icon, amiről legutóbb írtam. starndolás Edittel, napfény, víz, napozás közben pasistírölés, koncert, ingyenkoktél, közös fotó Ákossal a vip teraszon mr hepineszfektöri jóvoltából, aki egyénként idén harmadik alkalommal szerzett nekem olyan örömet, hogy nem is tudom, hogyan lehetne meghálálni. még gondolkodom, de lesz revans :D
aztán mi is volt?
na igen.
a nyaram hétvégékben mérhető tartalmassági szinten, bár egy-egy hétköznapi öröm is akad, ha az ember olyanokkal veszi magát körbe - szerencsés esetben, mint amilyenben vagyok - akik szeretik s akiket szeret. hét közben a napjaim egyhangú, csinovnyikkínok között teltek - telnek a telefonos értékesítés mintamunkaerőinek egyikeként - szégyellni nem vagyok hajlandó, munka ez is, amiért pénzt adnak, jó pénzt, és azt meg csak én tudom, milyen alázatot és türelmet fejleszt ki bennem ez. délutánok edittel, fásult kóma, vihogás, közös terheink közös viselése - nagyon szeretem őt is. újdonság például ez is: vele lakom, akivel legutóbb négy éve tarkán, mostmár az ő albérletében félhivatalosan, és így is marad ez, végre nem megyek vissza a koliba, albérletet tartok fenn, igazi lakást, azt hiszem lassan felnövök. a hétvégékre viszont mindig volt valami szép, jó, boldogító, barátokkal, örömben.
a siófoki csodahétvége után például tatabányára mentünk, pontosabban mellé, medencés partira, sereges barátokkal, végre sikerült azokkal is találkozni személyesen, akikkel több mint fél éve beszélgetünk online. kis nyaraló, ötven fokban kellemes kis kerti medanszié, shadow kutyus, és mi, együtt. rengeteget nevettünk, beszélgettünk, állatkodtunk - mindenki tök leplezetlenül, smink nélkül, kócerájos bikinikben, szabadon, emberien. szeretem őket is ám nagyon.
azután mi is volt? ja igen. jöttek a külföldiek. egy külföldi fórumról, a meet your masterről szerveztük ezt a kis összeröfföt még a télen-tavasszal, mert volt pár ember, aki szívesen megnézte volna budapestet, egyben megismerkedett volna velünk személyesen, ennek a gardírozására vállalkoztam még akkoriban. ciki volt kicsit, hogy gyakorlatilag nem is jártam fel erre a fórumra azóta hogy összeszerveztük a talit, de azért jól sikerült a hétvége úgy összességében. turistáztatni szeretek, elvittem őket a fontosabb helyekre: tv-székház, sziget, nagyipalacsintázója, bazilika, vár, sugarshop :D koktélozás visítva könnyesreröhögéssel, perverz angol nyelvleckék haladóknak. effélék. a hétvége leggyakrabban használt kifejezése a 'naughty'
a következő hétvégén a balatonhoz voltam hivatalos csoporttársam nyaralójába fonyódligetre. ez is egy eszméletlenre sikeredett hétvége lett, bár elég rossz időnk volt, strandolni végül csak vasárnap tudtunk, akkor is alig, elég hideg volt a víz. de volt séta fonyódig - fonyódon, velünk volt pötyi, a hawanese, a sztár, kicsit végre közösségszerű volt az élmény az egyetemi mebrekkel kapcsolatban is - ez, az elmúlt négy év tapasztalatai után hatalmas váltás. csoportélet? legalább pár emberrel összejárni? ezt nem hittem volna az után a trauma után, amit elsőben a tökéletesen buta, tökéletesen elkényeztetett és tökéletesen üres emberek tömegei okoztak a csoportomban. négy év, és egy mesterszaki vérfrissítés kellett hozzá hogy valami kialakuljon. de sikerült és ez is jó. a szombati esténk például abszolut egy szinten pl a szombathelyi western black nighttal az elborult buliélmények sorába kerül, mert itt sikerült tök szárazon (értsd: alkoholos befolyásoltság alatt, ám nem annak hatására, merthogy rengeteg bort sikerült inni ugyan a balatonlellei borfesztiválon, ám azt a meleg miatt ugyanazzal a lendülettel ki is izzadtam, ergo az agyamig nem tudott eljutni - viszont megtaláltam életem eddigi legjobb, legizgalmasabb, legérdekesebb borát, az eddig számomra ismeretlen chardonnay barrique-ot. füstös, testes is, de fehér ergo megvan benne az a könnyedség, nagy szavak, de egészen költői az a bor.), szóval visszatérve, tök szárazon olyan elvetemült dolgokat művelni hogy azt jobb lenne letagadni - de én meg egy közléskényszerbeteg vagyok mint tudjuk, szóval leírom, nyilván. szóval tetemes különféle bor és negyed kiló lilahagymás zsíroskenyér fogyasztása után nekivágtunk a balatonlellei éjszakának, mondván, csak akad még buli számunkra valahol. ha máshol nem, tehát a főtéren, ottan nem egy klubjellegű hely áll - de hagyjuk csokonait, mentünk amerre küldtek a boros lányok minket, hogy na, arra van a buli. akadt is egy hely, üvegfalú pavilon, kékes fények, és sok ember táncolt. ezt a helyet hirdették nekünk mint funky est helyszínét. mondjuk odabenn salsa szólt, de ilyen részleteken nem akad fenn az ember. annál is inkább nem, mivel itt egy egész tánccsoport bulizott, akiknek az volt a tagtoborzó stratégiájuk, amit élménymarketing néven ismer a szakma: minden férfi tag elkapott egy idegen lányt ha betévedt és megforgatta amúgy istenesen, hogy soha ne felejtse el többi, milyen érzés is, amikor vezet a táncpartnered. így aztán mindenki részt vett egy amolyan igazi piszkos táncban - én magam egy komikusan sovány fiúval, mókásak lehettünk, mint stan és pan XDDD de azért mindketten belementünk a játékba, gombolászta nekem az ingét kifelé mint valami harmincötkilós donhuán, én meg tekergőztem körülötte, mint egy pallérozott mozgáskultúrájú bálna.
megunva a salsát - elég egysíkú zene, lássuk be - az ötfős csapatunkból hárman kicsit elruccantunk másfelé, mondván éjfélig, míg ingyenes a belépés, még visszatérünk. egy közeli helyen a hafanana szólt - minden valamirevaló retróbuli epikus alapeposza. be is rongyoltunk - a második dalnál bukott le az ügy, amikor körülnézve a terített asztalok és a zenekar előtt egy fura kis jelenségre bukkantunk - egy menyasszony, nini. sikeresen belógtunk egy lagziba tehát. nem csináltunk belőle problémát, ugráltunk tovább a cigányzenére autentikusan kéremszépen. kiemelkedő pont1: Laura decens mozdulattal elemel egy üveg pezsgőt a terített asztalról, végtelen hűvös nyugalommal megvizsgálja, hogy miféle, majd nyugtázva, hogy megfelel úri ízlésének, finoman meghúzza, majd körbekínálja az üveget. kiemelkedő pont2: két fiatalember dzsamanázik mellénk, ismerkedő jelleggel. azt kérdi, milyen buli ez. mondom, lagzi. aha, jó... na, mi van, ti sem ide tartoztok. ööö... na jó, ha valaki kérdezi, te unokanagybácsi vagy, én meg az unokahúg, oké? simán.
megunva a cigányzenét, innen is eljöttünk, hátrahagyva a szimpatikus fiatalembereket (akikkel by the way később, a vonathoz indulván még összefutunk, nagy örömmel) - innen egy kis klubba vezetett az utunk, kemény 32 másodpercig tartózkodtunk itt, míg véget értek a jöttegyfelhőmileszálltközénk kezdetű örökbecsű utolsó taktusai. majd vissza a salsába, ott még tartott a hepening, egy ideig, mert éjféltől valóban funky bulivá avanzsált a dolog, ahogy eredetileg hirdették - a salsatáncosok itt lefagytak, merthogy ez nem volt nekik megkoreografálva, ergo nem műxik. még tánciztunk kicsit, aztán besokallva a magukat sztároló miniszoknyás lányoktól, eljöttünk, felvágódtunk a vonatra, hazaevickéltünk. másnap még strand, aztán irány haza. a hétvége egyetlen hibája, hogy az amúgy - mint látható - remekül sikerült szombat esténket egész másképp terveztük, vagyis én mindenképpen, eredeti tervünk szerint átruccantunk volna siófokra, ahol a második mtv icon volt, nagy feróval - de sajna, a meteorológusok egész napos ellenhadjárata behülyített minket, és elhittük, hogy el fogja msoni siófokot a beígért vihar - amiből persze nem lett semmi, de mindegy, mert mi addigra a tutira hagyatkozva inkább maradtunk lellén. mindegy, így is jó volt, csak azért szívesen megnéztem volna, mit sikerült kezdeni a feró számokkal.
aztán mi is volt?
ja igen. közben újságíró gyakornokká sikerült avanzsálni, meg rádiós műsorvezetővé. mondjuk egyikért sem fizetnek, de legalább szeretem. educatio diplomantul.hu és civil rádió. öröm. :)
aztán.
anyukám beteg. ijesztő - az anyukáknak nem ér betegnek lenni. kórház, kivizsgálás, de megoldódóban van a dolog, kapott gyógyszereket, jobban is van, de iszonyúan lefogyott. de - legalább választ kaptunk néhány dologra, ami már megvan egy ideje, a tüneteknek neve lett, és oka, végül is ezt is vehetjük pozitívumnak. legalább megijedt, és vigyáz magára. máramennyire. egyemaszivét.
volt még: véres monopoly-mecss: rommá vertem mindenkit, főzőcske de okosan, sok pasikimiatti agonizálás, munkastressz a végtelenségig, jókedv, nagynehezen végre összehozott beszélgetős randi mariccal és toncsival, spontánbuli meglepő sikerességgel, miegyéb. sok, meddő gondolkodás egyirányba, egyvalaki irányába. nem nagyon, csak éppen annyira, mint egy szúnyogcsípés a lábujjadon - mindig ott van, és mindig birizgálja valami, újra és újra ugyanaz jut eszembe - hogy mi lenne, jó lenne, vele.
tegnap meg hivatalos "beiszunk oszt bebűnözünk" bulit tartottunk a szomszédban, haver szülinap volt az indíték, és volt elég szesz. volt egy tipikus jelenet. pontosabban tipikus volt az egész este forgatókönyve.
jött a férfi, aki beindult rám.
én is amúgy rá, rémesen kihívó egója, és már-már visszataszítóan erotikus kisugárzása van.
duma duma duma, flört, parfüm, érintgetés, simi, egyértelműsítés. csók.
aztán persze annyira azért nem érdekeltem, hogy a számom elkérje, miután egyértelművé vált neki, hogy nem, akármennyire is istentelenül nagy arcnak tartotta magát, a hihetetlen egója elnyomta a szintén hihetetlen nagyra tartott emberismeretét, és nem látta meg azt az egyértelmű jellemvonásomat, ami kimerül annyiben, miszerint nem vagyok ribanc. ergo nem, nem fogok ott maradni vele, és haverjával egy üres lakásban, egy decens kis threesome-ra. nem tudom, mit termel ki az önhittség a férfiakban. nem tudom, mit sugárzok ki magamból, miért áll meg azon kevesek érdeklődése, akinek egyáltalán van, abban, hogy - idézem - "megrángatna míg remegek alatta"
szóval ilyen is volt.
az elmúlt hat-hét hét összefoglalóját olvashatták, köszönjük megtisztelő figyelmüket, a legközelebbi viszontlátásra.
olyan rég nem írtam, már ég a pofám. lássuk mi történt velem a nyáron. hosszú lesz és csapongó, ha nem bírod, bele se kezdj :)
volt ugye az mtv icon, amiről legutóbb írtam. starndolás Edittel, napfény, víz, napozás közben pasistírölés, koncert, ingyenkoktél, közös fotó Ákossal a vip teraszon mr hepineszfektöri jóvoltából, aki egyénként idén harmadik alkalommal szerzett nekem olyan örömet, hogy nem is tudom, hogyan lehetne meghálálni. még gondolkodom, de lesz revans :D
aztán mi is volt?
na igen.
a nyaram hétvégékben mérhető tartalmassági szinten, bár egy-egy hétköznapi öröm is akad, ha az ember olyanokkal veszi magát körbe - szerencsés esetben, mint amilyenben vagyok - akik szeretik s akiket szeret. hét közben a napjaim egyhangú, csinovnyikkínok között teltek - telnek a telefonos értékesítés mintamunkaerőinek egyikeként - szégyellni nem vagyok hajlandó, munka ez is, amiért pénzt adnak, jó pénzt, és azt meg csak én tudom, milyen alázatot és türelmet fejleszt ki bennem ez. délutánok edittel, fásult kóma, vihogás, közös terheink közös viselése - nagyon szeretem őt is. újdonság például ez is: vele lakom, akivel legutóbb négy éve tarkán, mostmár az ő albérletében félhivatalosan, és így is marad ez, végre nem megyek vissza a koliba, albérletet tartok fenn, igazi lakást, azt hiszem lassan felnövök. a hétvégékre viszont mindig volt valami szép, jó, boldogító, barátokkal, örömben.
a siófoki csodahétvége után például tatabányára mentünk, pontosabban mellé, medencés partira, sereges barátokkal, végre sikerült azokkal is találkozni személyesen, akikkel több mint fél éve beszélgetünk online. kis nyaraló, ötven fokban kellemes kis kerti medanszié, shadow kutyus, és mi, együtt. rengeteget nevettünk, beszélgettünk, állatkodtunk - mindenki tök leplezetlenül, smink nélkül, kócerájos bikinikben, szabadon, emberien. szeretem őket is ám nagyon.
azután mi is volt? ja igen. jöttek a külföldiek. egy külföldi fórumról, a meet your masterről szerveztük ezt a kis összeröfföt még a télen-tavasszal, mert volt pár ember, aki szívesen megnézte volna budapestet, egyben megismerkedett volna velünk személyesen, ennek a gardírozására vállalkoztam még akkoriban. ciki volt kicsit, hogy gyakorlatilag nem is jártam fel erre a fórumra azóta hogy összeszerveztük a talit, de azért jól sikerült a hétvége úgy összességében. turistáztatni szeretek, elvittem őket a fontosabb helyekre: tv-székház, sziget, nagyipalacsintázója, bazilika, vár, sugarshop :D koktélozás visítva könnyesreröhögéssel, perverz angol nyelvleckék haladóknak. effélék. a hétvége leggyakrabban használt kifejezése a 'naughty'
a következő hétvégén a balatonhoz voltam hivatalos csoporttársam nyaralójába fonyódligetre. ez is egy eszméletlenre sikeredett hétvége lett, bár elég rossz időnk volt, strandolni végül csak vasárnap tudtunk, akkor is alig, elég hideg volt a víz. de volt séta fonyódig - fonyódon, velünk volt pötyi, a hawanese, a sztár, kicsit végre közösségszerű volt az élmény az egyetemi mebrekkel kapcsolatban is - ez, az elmúlt négy év tapasztalatai után hatalmas váltás. csoportélet? legalább pár emberrel összejárni? ezt nem hittem volna az után a trauma után, amit elsőben a tökéletesen buta, tökéletesen elkényeztetett és tökéletesen üres emberek tömegei okoztak a csoportomban. négy év, és egy mesterszaki vérfrissítés kellett hozzá hogy valami kialakuljon. de sikerült és ez is jó. a szombati esténk például abszolut egy szinten pl a szombathelyi western black nighttal az elborult buliélmények sorába kerül, mert itt sikerült tök szárazon (értsd: alkoholos befolyásoltság alatt, ám nem annak hatására, merthogy rengeteg bort sikerült inni ugyan a balatonlellei borfesztiválon, ám azt a meleg miatt ugyanazzal a lendülettel ki is izzadtam, ergo az agyamig nem tudott eljutni - viszont megtaláltam életem eddigi legjobb, legizgalmasabb, legérdekesebb borát, az eddig számomra ismeretlen chardonnay barrique-ot. füstös, testes is, de fehér ergo megvan benne az a könnyedség, nagy szavak, de egészen költői az a bor.), szóval visszatérve, tök szárazon olyan elvetemült dolgokat művelni hogy azt jobb lenne letagadni - de én meg egy közléskényszerbeteg vagyok mint tudjuk, szóval leírom, nyilván. szóval tetemes különféle bor és negyed kiló lilahagymás zsíroskenyér fogyasztása után nekivágtunk a balatonlellei éjszakának, mondván, csak akad még buli számunkra valahol. ha máshol nem, tehát a főtéren, ottan nem egy klubjellegű hely áll - de hagyjuk csokonait, mentünk amerre küldtek a boros lányok minket, hogy na, arra van a buli. akadt is egy hely, üvegfalú pavilon, kékes fények, és sok ember táncolt. ezt a helyet hirdették nekünk mint funky est helyszínét. mondjuk odabenn salsa szólt, de ilyen részleteken nem akad fenn az ember. annál is inkább nem, mivel itt egy egész tánccsoport bulizott, akiknek az volt a tagtoborzó stratégiájuk, amit élménymarketing néven ismer a szakma: minden férfi tag elkapott egy idegen lányt ha betévedt és megforgatta amúgy istenesen, hogy soha ne felejtse el többi, milyen érzés is, amikor vezet a táncpartnered. így aztán mindenki részt vett egy amolyan igazi piszkos táncban - én magam egy komikusan sovány fiúval, mókásak lehettünk, mint stan és pan XDDD de azért mindketten belementünk a játékba, gombolászta nekem az ingét kifelé mint valami harmincötkilós donhuán, én meg tekergőztem körülötte, mint egy pallérozott mozgáskultúrájú bálna.
megunva a salsát - elég egysíkú zene, lássuk be - az ötfős csapatunkból hárman kicsit elruccantunk másfelé, mondván éjfélig, míg ingyenes a belépés, még visszatérünk. egy közeli helyen a hafanana szólt - minden valamirevaló retróbuli epikus alapeposza. be is rongyoltunk - a második dalnál bukott le az ügy, amikor körülnézve a terített asztalok és a zenekar előtt egy fura kis jelenségre bukkantunk - egy menyasszony, nini. sikeresen belógtunk egy lagziba tehát. nem csináltunk belőle problémát, ugráltunk tovább a cigányzenére autentikusan kéremszépen. kiemelkedő pont1: Laura decens mozdulattal elemel egy üveg pezsgőt a terített asztalról, végtelen hűvös nyugalommal megvizsgálja, hogy miféle, majd nyugtázva, hogy megfelel úri ízlésének, finoman meghúzza, majd körbekínálja az üveget. kiemelkedő pont2: két fiatalember dzsamanázik mellénk, ismerkedő jelleggel. azt kérdi, milyen buli ez. mondom, lagzi. aha, jó... na, mi van, ti sem ide tartoztok. ööö... na jó, ha valaki kérdezi, te unokanagybácsi vagy, én meg az unokahúg, oké? simán.
megunva a cigányzenét, innen is eljöttünk, hátrahagyva a szimpatikus fiatalembereket (akikkel by the way később, a vonathoz indulván még összefutunk, nagy örömmel) - innen egy kis klubba vezetett az utunk, kemény 32 másodpercig tartózkodtunk itt, míg véget értek a jöttegyfelhőmileszálltközénk kezdetű örökbecsű utolsó taktusai. majd vissza a salsába, ott még tartott a hepening, egy ideig, mert éjféltől valóban funky bulivá avanzsált a dolog, ahogy eredetileg hirdették - a salsatáncosok itt lefagytak, merthogy ez nem volt nekik megkoreografálva, ergo nem műxik. még tánciztunk kicsit, aztán besokallva a magukat sztároló miniszoknyás lányoktól, eljöttünk, felvágódtunk a vonatra, hazaevickéltünk. másnap még strand, aztán irány haza. a hétvége egyetlen hibája, hogy az amúgy - mint látható - remekül sikerült szombat esténket egész másképp terveztük, vagyis én mindenképpen, eredeti tervünk szerint átruccantunk volna siófokra, ahol a második mtv icon volt, nagy feróval - de sajna, a meteorológusok egész napos ellenhadjárata behülyített minket, és elhittük, hogy el fogja msoni siófokot a beígért vihar - amiből persze nem lett semmi, de mindegy, mert mi addigra a tutira hagyatkozva inkább maradtunk lellén. mindegy, így is jó volt, csak azért szívesen megnéztem volna, mit sikerült kezdeni a feró számokkal.
aztán mi is volt?
ja igen. közben újságíró gyakornokká sikerült avanzsálni, meg rádiós műsorvezetővé. mondjuk egyikért sem fizetnek, de legalább szeretem. educatio diplomantul.hu és civil rádió. öröm. :)
aztán.
anyukám beteg. ijesztő - az anyukáknak nem ér betegnek lenni. kórház, kivizsgálás, de megoldódóban van a dolog, kapott gyógyszereket, jobban is van, de iszonyúan lefogyott. de - legalább választ kaptunk néhány dologra, ami már megvan egy ideje, a tüneteknek neve lett, és oka, végül is ezt is vehetjük pozitívumnak. legalább megijedt, és vigyáz magára. máramennyire. egyemaszivét.
volt még: véres monopoly-mecss: rommá vertem mindenkit, főzőcske de okosan, sok pasikimiatti agonizálás, munkastressz a végtelenségig, jókedv, nagynehezen végre összehozott beszélgetős randi mariccal és toncsival, spontánbuli meglepő sikerességgel, miegyéb. sok, meddő gondolkodás egyirányba, egyvalaki irányába. nem nagyon, csak éppen annyira, mint egy szúnyogcsípés a lábujjadon - mindig ott van, és mindig birizgálja valami, újra és újra ugyanaz jut eszembe - hogy mi lenne, jó lenne, vele.
tegnap meg hivatalos "beiszunk oszt bebűnözünk" bulit tartottunk a szomszédban, haver szülinap volt az indíték, és volt elég szesz. volt egy tipikus jelenet. pontosabban tipikus volt az egész este forgatókönyve.
jött a férfi, aki beindult rám.
én is amúgy rá, rémesen kihívó egója, és már-már visszataszítóan erotikus kisugárzása van.
duma duma duma, flört, parfüm, érintgetés, simi, egyértelműsítés. csók.
aztán persze annyira azért nem érdekeltem, hogy a számom elkérje, miután egyértelművé vált neki, hogy nem, akármennyire is istentelenül nagy arcnak tartotta magát, a hihetetlen egója elnyomta a szintén hihetetlen nagyra tartott emberismeretét, és nem látta meg azt az egyértelmű jellemvonásomat, ami kimerül annyiben, miszerint nem vagyok ribanc. ergo nem, nem fogok ott maradni vele, és haverjával egy üres lakásban, egy decens kis threesome-ra. nem tudom, mit termel ki az önhittség a férfiakban. nem tudom, mit sugárzok ki magamból, miért áll meg azon kevesek érdeklődése, akinek egyáltalán van, abban, hogy - idézem - "megrángatna míg remegek alatta"
szóval ilyen is volt.
az elmúlt hat-hét hét összefoglalóját olvashatták, köszönjük megtisztelő figyelmüket, a legközelebbi viszontlátásra.
3 komment
Happiness Factory
2010.07.15. 22:43
jól dolgozik a Boldogsággyár.
sikert sikerre halmozva nálunk, a színtiszta öröm úgy borít be, mint egy síkosan hűvös szaténkendő a hőségben. a színek, a fények már-már irreálisan, émelyítően tökéletesek. fénykékzöld a Balaton, szerelmes vagyok ebbe a homoksárga levegőbe. rejtélyes kis csillámok szállnak a vasútállomás levegőjében, ahogy a biciklitárolón töltött klubhangulatú fartörő utazás végén lekecmergünk a MÁV-melegből a mézmelegbe.
a város is ir- és szürreális - mintha valódi lakója egy se lenne, átutazó, örömhajhász hangulat úszik felette.
aztán a víz. idióta óvodás módjára örömködünk, pancsolunk - csak ahogy a cickóra ráigazít az ember, hát az, na az nem annyira ovis. ebben azt hiszem megegyezhetünk.
utálok napozni. de így, az embereket vizslatva, osztályozva, nyihogva meg tudnám szokni.
aztán a kajálda - tiszta rockabilly, annyira oldschool, hogy túlzás.
a jégkristályhoz a fehér stégen meg naplementét kapunk. igazit is - azután meg koktélt is. ekkora már olyan vegytisztán boldogak vagyunk, hogy az ajándékkoktéltól majdnem besírunk. annyi szépség vesz körül - és nincs benne semmi szemfesték, rúzs, luivüton, tűsarok: istenadta szépség ez, a Víz meg a Levegő, meg a Nap.
azután a fehér plázs-homokban süppedezve tomboltunk az örömzenében, ajj, annyira jó, annyira ünnep! maradunk is itt, mert jó ez nagyon, ahogy a selymes homok a lábujjaid között masszíroz.
itt a boldogsággyárban van egy gyáros. az neki a hobbija, hogy nekem boldogságot gyárt. Boldogsággyáros. rettentően ért hozzá - szakmai ártalom lehet. már meg sem lepődök újabb akcióján, de azért a gyomrom gyűszűnyire ugrik össze. ááá, úgysem hinnétek el. én se, úgyhogy ennyi.
Mission Happiness Factory: COMPLETED
sikert sikerre halmozva nálunk, a színtiszta öröm úgy borít be, mint egy síkosan hűvös szaténkendő a hőségben. a színek, a fények már-már irreálisan, émelyítően tökéletesek. fénykékzöld a Balaton, szerelmes vagyok ebbe a homoksárga levegőbe. rejtélyes kis csillámok szállnak a vasútállomás levegőjében, ahogy a biciklitárolón töltött klubhangulatú fartörő utazás végén lekecmergünk a MÁV-melegből a mézmelegbe.
a város is ir- és szürreális - mintha valódi lakója egy se lenne, átutazó, örömhajhász hangulat úszik felette.
aztán a víz. idióta óvodás módjára örömködünk, pancsolunk - csak ahogy a cickóra ráigazít az ember, hát az, na az nem annyira ovis. ebben azt hiszem megegyezhetünk.
utálok napozni. de így, az embereket vizslatva, osztályozva, nyihogva meg tudnám szokni.
aztán a kajálda - tiszta rockabilly, annyira oldschool, hogy túlzás.
a jégkristályhoz a fehér stégen meg naplementét kapunk. igazit is - azután meg koktélt is. ekkora már olyan vegytisztán boldogak vagyunk, hogy az ajándékkoktéltól majdnem besírunk. annyi szépség vesz körül - és nincs benne semmi szemfesték, rúzs, luivüton, tűsarok: istenadta szépség ez, a Víz meg a Levegő, meg a Nap.
azután a fehér plázs-homokban süppedezve tomboltunk az örömzenében, ajj, annyira jó, annyira ünnep! maradunk is itt, mert jó ez nagyon, ahogy a selymes homok a lábujjaid között masszíroz.
itt a boldogsággyárban van egy gyáros. az neki a hobbija, hogy nekem boldogságot gyárt. Boldogsággyáros. rettentően ért hozzá - szakmai ártalom lehet. már meg sem lepődök újabb akcióján, de azért a gyomrom gyűszűnyire ugrik össze. ááá, úgysem hinnétek el. én se, úgyhogy ennyi.
Mission Happiness Factory: COMPLETED
2 komment
Ákos, meg a többi fiú
2010.06.21. 22:22
minden, mi filozófia és racionalitás és testiség és meghatottság és álomszerű talán-jövő és ködös múltfátyol - most egyszerre ül rajtam.
a zene, a zene. olyan... máshogy élem már meg, nem úgy, mint régen. nincs az az emocionális vihar, nem csavarodik össze a lelkem, mintha... túl boldog lennék ahhoz, hogy zokogjak a boldogságtól. ez a koncert is... ákos... ismét igazi, ismét lélekteli, ismét jó. és olyan közel, olyan igazi emberként, olyan az egész... tökéletes. mégsem remeg bele már teljes önvalóm - felnövök? nemár. vagy csak a harmónia már idáig terjed? de hát én nagyon szeretem azokat a hatalmas magasságokat ott fönn a zenében, amikor már nem is igaz. most ez más. olyan féktelen öröm, olyan vegytiszta boldogság, amiben már nem fér meg a kamaszos dráma, a könnyek. csak minél könnyebb lenni, csak engedni át azt a roppant hangerőt a testemen. és a kontakt. az boldogít, mindennél jobban. összekulcsolódni hagyni a szemeinket. te pengetsz, én táncolok, összenevetünk. te meg, Te, főhős, férfi vagy és mégsem, ahogy ott magasodsz fölém, és mégis... sehol az az erotikus gerinccsapolás, nem. ez az intellektus tánca, szinte materiális, finom szellem-szalag kezd lebegni köztünk - annyira posztmodern! régen, emlékszem, napjaim sarát, szennyét raktam ki ilyenkor, engedtem felszabadulni, hogy megtisztulva új erőket lopjak. már nem. most adnék. akarom, nagyon azt akarom... törleszteni akarok. egy nagy, giccses, üvegházi virágokból álló csokorként önteném eléd az örömöm, hogy visszaépítsd te, temagadba, hogy te épülj újjá, hogy te kapj új erőre. más ez, de szép. így is gyönyörű.
azután meg a fiúk.
jajj, emlék emlék, te, megölsz? Lakit még nem meséltem talán, de leírom majd - bár most épp verssé testesül, faragom - és újralátni félévente, mindig ugyanaz az emléktömeget zúdítja rám, színes polifoam-hegyként temet be - mint az a régi szentivánéji. nekem ő fontos, nekem ő még mindig fontos, mert kamaszkorom legizgalmasabb fiúja, meg... féltem nagyon. harcos. annyira illik ez hozzá, ő tényleg egy harcos. csak éppen... afganisztánban ott bizony nem a katona ólom, hanem a töltény - és rettegek, hogy egyszer eltűnik a ritka találkozásaink rutinjából. csak a tudat kell, hogy Él. valahol halványan, a dolgok legmélyén, talán sosem szakadnak meg az efféle kötések. ahogy én nem felejtem el őt sohasem.
és... hát akkor a másik.
vagyis nem másik, hanem A(z). (Az egyetlen, aki minden melodráma nélkül, egyszerűen "csak" érdekel.)
fejembe vettem, egy racionális rögeszmeként, már ha létezik ilyen kategória. és akkor szóljon most belőlem a személyes üzenet - a sosem lehet tudni alapján: Te, te jó lennél nekem. én meg neked. nem, lehet, hogy nem ez lenne a legnagyobb szerelem a történelemben, de éppen megfelelők lennénk egymásnak, úgy érzem. Szellemi partner, szellemi rivális, amire mindig is vágytam, két dudás egy csárdában, egymás maszk mögötti arcának ismerői, lélekhaver, líratárs, élettámaszték - amolyan biztonsági védőháló módjára, mert hiszen: mindketten biztonságosan repülünk, inkább csak a tudat megnyugtató voltáért lenni. azután meg a test. hazudni nem akarok: kívánlak is, igen. de nem ez a lényeg. az agyad vonz, meg az álarcod. úgyis tudom - muuhahaha, nekem is van - hogy van mögötte valami igazán izgalmas. csak... nem tudom. én mindig annyira akarok veled beszélni. csak valamiért újra és újra átgondolom, hogy mi volna a célravezető - mert stratégia ez, kemény előre gondolkodás, csikicsuki, sakk, póker, amit akarsz - és azután eltűnsz, és újabb nap múlik el anélkül, hogy kommunikációnk adrenalinbombája megborzongatná agyam és ágyékom. hogy a szellem a testre hat, és egy izgalmas szócsata végigborzolja gerincemet - ez kell nekem. kellesz nekem. na bumm, kimondtam. most mi lesz?
és van bennem egy vers. nagyon, nagyon jó vers, és a neved a rím benne. kapjuk össze magunkat, mert addig nem írom le, míg nem lehet valóság. elég volt az illúziós plátóiságból. igazi vagyok, igazi dolgokat akarok. minden készen áll bennem.
hát így vagyok én.
a zene, a zene. olyan... máshogy élem már meg, nem úgy, mint régen. nincs az az emocionális vihar, nem csavarodik össze a lelkem, mintha... túl boldog lennék ahhoz, hogy zokogjak a boldogságtól. ez a koncert is... ákos... ismét igazi, ismét lélekteli, ismét jó. és olyan közel, olyan igazi emberként, olyan az egész... tökéletes. mégsem remeg bele már teljes önvalóm - felnövök? nemár. vagy csak a harmónia már idáig terjed? de hát én nagyon szeretem azokat a hatalmas magasságokat ott fönn a zenében, amikor már nem is igaz. most ez más. olyan féktelen öröm, olyan vegytiszta boldogság, amiben már nem fér meg a kamaszos dráma, a könnyek. csak minél könnyebb lenni, csak engedni át azt a roppant hangerőt a testemen. és a kontakt. az boldogít, mindennél jobban. összekulcsolódni hagyni a szemeinket. te pengetsz, én táncolok, összenevetünk. te meg, Te, főhős, férfi vagy és mégsem, ahogy ott magasodsz fölém, és mégis... sehol az az erotikus gerinccsapolás, nem. ez az intellektus tánca, szinte materiális, finom szellem-szalag kezd lebegni köztünk - annyira posztmodern! régen, emlékszem, napjaim sarát, szennyét raktam ki ilyenkor, engedtem felszabadulni, hogy megtisztulva új erőket lopjak. már nem. most adnék. akarom, nagyon azt akarom... törleszteni akarok. egy nagy, giccses, üvegházi virágokból álló csokorként önteném eléd az örömöm, hogy visszaépítsd te, temagadba, hogy te épülj újjá, hogy te kapj új erőre. más ez, de szép. így is gyönyörű.
azután meg a fiúk.
jajj, emlék emlék, te, megölsz? Lakit még nem meséltem talán, de leírom majd - bár most épp verssé testesül, faragom - és újralátni félévente, mindig ugyanaz az emléktömeget zúdítja rám, színes polifoam-hegyként temet be - mint az a régi szentivánéji. nekem ő fontos, nekem ő még mindig fontos, mert kamaszkorom legizgalmasabb fiúja, meg... féltem nagyon. harcos. annyira illik ez hozzá, ő tényleg egy harcos. csak éppen... afganisztánban ott bizony nem a katona ólom, hanem a töltény - és rettegek, hogy egyszer eltűnik a ritka találkozásaink rutinjából. csak a tudat kell, hogy Él. valahol halványan, a dolgok legmélyén, talán sosem szakadnak meg az efféle kötések. ahogy én nem felejtem el őt sohasem.
és... hát akkor a másik.
vagyis nem másik, hanem A(z). (Az egyetlen, aki minden melodráma nélkül, egyszerűen "csak" érdekel.)
fejembe vettem, egy racionális rögeszmeként, már ha létezik ilyen kategória. és akkor szóljon most belőlem a személyes üzenet - a sosem lehet tudni alapján: Te, te jó lennél nekem. én meg neked. nem, lehet, hogy nem ez lenne a legnagyobb szerelem a történelemben, de éppen megfelelők lennénk egymásnak, úgy érzem. Szellemi partner, szellemi rivális, amire mindig is vágytam, két dudás egy csárdában, egymás maszk mögötti arcának ismerői, lélekhaver, líratárs, élettámaszték - amolyan biztonsági védőháló módjára, mert hiszen: mindketten biztonságosan repülünk, inkább csak a tudat megnyugtató voltáért lenni. azután meg a test. hazudni nem akarok: kívánlak is, igen. de nem ez a lényeg. az agyad vonz, meg az álarcod. úgyis tudom - muuhahaha, nekem is van - hogy van mögötte valami igazán izgalmas. csak... nem tudom. én mindig annyira akarok veled beszélni. csak valamiért újra és újra átgondolom, hogy mi volna a célravezető - mert stratégia ez, kemény előre gondolkodás, csikicsuki, sakk, póker, amit akarsz - és azután eltűnsz, és újabb nap múlik el anélkül, hogy kommunikációnk adrenalinbombája megborzongatná agyam és ágyékom. hogy a szellem a testre hat, és egy izgalmas szócsata végigborzolja gerincemet - ez kell nekem. kellesz nekem. na bumm, kimondtam. most mi lesz?
és van bennem egy vers. nagyon, nagyon jó vers, és a neved a rím benne. kapjuk össze magunkat, mert addig nem írom le, míg nem lehet valóság. elég volt az illúziós plátóiságból. igazi vagyok, igazi dolgokat akarok. minden készen áll bennem.
hát így vagyok én.
3 komment
költészet babám
2010.06.15. 20:55
na. az van - lehet tapsolni és/vagy irigykedni - hogy publikált irodalmár-féle lettem. a Parampara - tanítványi láncolat irodalmi klub tagjaként, közös kis antológiánkban. amely Amíg a készlet tart! címmel rendelhető - öööö, nos. kb nálam. vagy a klub oldalán, itt
ebben a közösségben feléledt kicsit elfeledett irodalmi lelkesedésem. és megismertem pár zseniális figurát. kedvenceim egyike az egyébként emberként is abszolút izgalmas Cseszlovák művésznevű fiatalember, aki ilyen zsenialitásokat pötyögtet ki sorra a kezei alól (melyet egyébként az antológia bemutatóján a költő el is énekelt nekünk, dallam simán felismerhető):
P. M. Cseszlovák: melankólikusoknak való
ülök a szobámban, transzban, egyedül,
svéd szivarom gyatrán füstölög.
mormolom a mantrám, lassan fény dereng,
önsajnálni balga egy dolog.
nem tudom, hogy elhiszed-e még,
hogy im, a malom örökké leég;
nem hajtják meg remek motrok
(ezért, babám, mindig morgok)
nem tudom, hogy elhiszed-e még...
folytatásért klikk
de nemcsak ez. mindegyik. ő az egyik azon kevesek közül, akik nemcsak vérhaláldepresszióról írnak, és/vagy önkínzóvérhalálszerelemről, hanem olyan humorral hogy a fal adja a másikat. ráadásul e mókás munkák közül nem egyet felolvasott nekem a könyvbemutatón - gondoltam: ahán, mekkora humorherold, szuper. aztán meg kiderült, hogy nemcsak humorherold. komolyabb verseitől... földbe döngölődöm. ajánlom mindenkinek.
pl ez is, egy tipikusan őféle humor:
Vasárnap esti program
aztán egy példa a komolyabb hangvételre
Ródli
de van még. itt elérhető az összes. zseniál, én mondom, zseniál. a fene egye meg, olyan féltékeny vagyok mint a veszedelem.
ajánlanék még onnan pár szerzőt (csak akiket nem ajánlok, meg ne sértődjenek.)
Stargazer
H.L.
F.L.
M.F.J.
de van még sokminden, lehet szemezgetni :)
ebben a közösségben feléledt kicsit elfeledett irodalmi lelkesedésem. és megismertem pár zseniális figurát. kedvenceim egyike az egyébként emberként is abszolút izgalmas Cseszlovák művésznevű fiatalember, aki ilyen zsenialitásokat pötyögtet ki sorra a kezei alól (melyet egyébként az antológia bemutatóján a költő el is énekelt nekünk, dallam simán felismerhető):
P. M. Cseszlovák: melankólikusoknak való
ülök a szobámban, transzban, egyedül,
svéd szivarom gyatrán füstölög.
mormolom a mantrám, lassan fény dereng,
önsajnálni balga egy dolog.
nem tudom, hogy elhiszed-e még,
hogy im, a malom örökké leég;
nem hajtják meg remek motrok
(ezért, babám, mindig morgok)
nem tudom, hogy elhiszed-e még...
folytatásért klikk
de nemcsak ez. mindegyik. ő az egyik azon kevesek közül, akik nemcsak vérhaláldepresszióról írnak, és/vagy önkínzóvérhalálszerelemről, hanem olyan humorral hogy a fal adja a másikat. ráadásul e mókás munkák közül nem egyet felolvasott nekem a könyvbemutatón - gondoltam: ahán, mekkora humorherold, szuper. aztán meg kiderült, hogy nemcsak humorherold. komolyabb verseitől... földbe döngölődöm. ajánlom mindenkinek.
pl ez is, egy tipikusan őféle humor:
Vasárnap esti program
aztán egy példa a komolyabb hangvételre
Ródli
de van még. itt elérhető az összes. zseniál, én mondom, zseniál. a fene egye meg, olyan féltékeny vagyok mint a veszedelem.
ajánlanék még onnan pár szerzőt (csak akiket nem ajánlok, meg ne sértődjenek.)
Stargazer
H.L.
F.L.
M.F.J.
de van még sokminden, lehet szemezgetni :)
2 komment
Kérdőív
2010.06.07. 23:44
Vágyam tárgya mondd, akarsz-e lenni?
Akarsz mint puha, ringó csónakot?
Vagy viharra vágysz? Csiklandó szellőre?
Mindenféle szél lehetek, vagyok.
Burkolhatlak fényes nevetés-felhőbe?
Vállgödrödbe, mondd, belekuncoghatok?
Hoznál egy tucatot rózsából egyszer?
A mosógépednek adhatok-e nevet?
Lennél a partner, öltönybe’ ki jön?
Esténként vacsorát főzhetnék neked?
Megállna-e léptünk kinn az utcakövön
Ha kedvem támadna csókolózni veled?
Játszanánk néha kiskifli-nagykiflit?
Vasárnap éberre csiklandoznál-e?
Kis délutáni hancúrozás után
Belecsókolhatnék a tenyeredbe?
Hogyha nem értlek, nézhetnék rád bután?
Magadhoz húznál-e néha nevetve?
Olvasnánk-e könyvet, összebújva, mondd?
Akarsz-e este munkádról mesélni?
Nem bánnád-e, ha tudná a nevem
Az 5/B-ből a szomszéd néni?
…
Csak azért, mert akkor újra kérdezem
Jobb, ha eleve biztos az ilyesmi:
Mielőtt azzá teszlek, kedvesem
Vágyam tárgya, mondd, akarsz-e lenni?
2010.06.07.
3 komment
Márai tapsikol
2010.06.03. 22:39
az irigység és alattomosság új dimenzióira nyitod fel szemem. tulajdonképpen látod, már megint nyertem: még tőled is tanulok.
:D
ó az ember, az ember. az milyen mókás entitás.
Szólj hozzá!
part1: újra játszol. part2:mentálszex
2010.05.23. 12:05
elnézést a kihagyásért, itt vagyok, itt vagyok, pörgés volt, aztán otthon voltam, aztán megint pörgés - hát elmaradtam. ha idő volna is - a kedv hiányzik. bár írhattam volna, írhatnék a mindennapok örömeiről - szorongásairól, sikereiről - sikertelenségeiről, és főként arról a lelki hullám- és szellemvasútról, am ezek között kanyarog. biztos nagyon posztmodern lenne, és önreflektív. életem, mint az egyszeri népmese, jó is minden, meg nem is; boldog is vagyok, meg nem is; szeretnek-szeretek is, meg nem is. nehézségeim félelmeket szülnek, pozitivitásom mégsem hagyom szűnni. mégis, az őszinteség megkívánja, hogy leírjam: kicsit aggódom hogy az univerzum/Isten/tudatalatti jelez valamit, ami ellen sem védekező mechanizmusaim, sem ezoterikus gondolatok nem védenek: merthogy olyan kérlelhetetlenül igaz, hogy pragmatikus próbálkozásaim az átprogramozásra hidegen lepereg róla. eh. majd kialakul. és jó lesz, tudom. így. vagy úgy.
na de hogy írjak valami izgalmasat is (a közönségért életemet és véremet) a tegnap éjjeli buli azért elementáris volt. több konklúzió is volt: 1) egyes lányok olyan szépek, hogy az már-már unfair a természettől a többiekkel szemben 2)minden intellektualizáltságom ellenére tudok még úgy bulizni, mint egy rocksztár 3)nyári hónapokban ne költsek alkoholra, ugyanis egyrészt nem hiányzik a hangulathoz, másrészt pazarlás: kiizzadom, semmi hatás.
és egy kis mentálszex:
van ez a srác - az egyetlen finom darab a társaságból.
olyan...
eszméletlenül...
kívánatos...
...
"a szemed... a szemed!" - hjaj... hányszor írtam erről, mennyire ismerem már a Vágy elméletét! hogy megkívánni egy embert egyetlen pillanat... hogy látom magam előtt, hogy érzem kezemben, ahogy simítom végig a testét. a finom karjait, a szexis hátát, a tarkóján a sörterövid hajat, a kicsi kis fenekét. mindene... olyan [minden ...-nál a nyálam nyelem] ... falatnyi... egy tökéletes adag a fiú. gyönyörű a szeme, kisfiús vonásai között ott bujkál a kissé csinált titokzatosság és a teljesen autentikus erotika is. ... amitől - mert imádom a kettősséget ugye - megborzongok és muszáj felszisszennem ha elmegy mellettem. ez a szerepjátszó, enyhén feminin, túl fiatal - túl egyszerű(nek látszó) kis Fiú (mert nem férfi, annyira igazi Fiú, esszenciálisan fiú-szerű) olyan, ... mint egy kicsiny, ám különleges desszert. édes-kesernyés csokoládéhab. lassan, puhán, álmodozva kiskanalaznám be. hagynám, hogy elolvadjon a nyelvemen.
na de hogy írjak valami izgalmasat is (a közönségért életemet és véremet) a tegnap éjjeli buli azért elementáris volt. több konklúzió is volt: 1) egyes lányok olyan szépek, hogy az már-már unfair a természettől a többiekkel szemben 2)minden intellektualizáltságom ellenére tudok még úgy bulizni, mint egy rocksztár 3)nyári hónapokban ne költsek alkoholra, ugyanis egyrészt nem hiányzik a hangulathoz, másrészt pazarlás: kiizzadom, semmi hatás.
és egy kis mentálszex:
van ez a srác - az egyetlen finom darab a társaságból.
olyan...
eszméletlenül...
kívánatos...
...
"a szemed... a szemed!" - hjaj... hányszor írtam erről, mennyire ismerem már a Vágy elméletét! hogy megkívánni egy embert egyetlen pillanat... hogy látom magam előtt, hogy érzem kezemben, ahogy simítom végig a testét. a finom karjait, a szexis hátát, a tarkóján a sörterövid hajat, a kicsi kis fenekét. mindene... olyan [minden ...-nál a nyálam nyelem] ... falatnyi... egy tökéletes adag a fiú. gyönyörű a szeme, kisfiús vonásai között ott bujkál a kissé csinált titokzatosság és a teljesen autentikus erotika is. ... amitől - mert imádom a kettősséget ugye - megborzongok és muszáj felszisszennem ha elmegy mellettem. ez a szerepjátszó, enyhén feminin, túl fiatal - túl egyszerű(nek látszó) kis Fiú (mert nem férfi, annyira igazi Fiú, esszenciálisan fiú-szerű) olyan, ... mint egy kicsiny, ám különleges desszert. édes-kesernyés csokoládéhab. lassan, puhán, álmodozva kiskanalaznám be. hagynám, hogy elolvadjon a nyelvemen.
3 komment
netizen
2010.05.06. 14:36
ha az életem olyan lenne, mint az internet, akkor most az lenne, hogy megnyitottam egy oldalt (új meló) és felugrik egy idegesítő banner (kezdeti nehézségek). és ha az életem olyan lenne mint az internet, akkor kiixelhetném és léphetnék oda, ahol a lényeg van. jó lenne. :)
ehelyett tűnik, hogy nem banner, hanem sticky ad, tudjátok, ami így követ, akárhova görgeted az oldalt, és ez teljesen random ideig így megy. nem lehet kiixelni.
ehelyett tűnik, hogy nem banner, hanem sticky ad, tudjátok, ami így követ, akárhova görgeted az oldalt, és ez teljesen random ideig így megy. nem lehet kiixelni.
Szólj hozzá!
a szeretetért
2010.04.30. 20:57
nehéz, nehéz.
élni így, ebben a tüntető, boldog, rideg, már-már érzéketlen harmóniában, tobzódni a szeretésben, szórakoztatni a szeretetért, rendelkezésre állni a szeretetért, barátnak, bulipartnernek, energiabombának, önellátó, problémamentes gyereknek, kiemelkedő hallgatónak, lazajófejnek, fogdosható felcicomázott húsdarabnak lenni a szeretetért. egy rohadt, mocskos, nyamvadt cafatnyi szeretetért. mindent mindig összehozni, kézben tartani, megoldani a szeretetért. alkalmazkodni, konfliktuskerülni, diplomatikusnak lenni a szeretetért. füstös sminket festeni, körmöt lakkozni a szeretetért. visszahívni, humorkodni, előzékenykedni a szeretetért. régi ruhákba belefogyni a szeretetért. vihogni, borozni, perverziókat megosztani a szeretetért. mindig mosolyogni, felvidítani, megnyugtatni, pozitívan gondolkodni, lelkesedni, lázba jönni, problémákra vállat rándítani a szeretetért. mindent megadni, a lelkemet kitenni, tíz körömmel küzdeni a szeretetért. egy pici morzsányi szeretetért. halvány látomásban elképzelt pókháló-vékony szeretetért. vagy csak az illúziójáért, legalább. megszakadok érte, olyan nehéz.
elfogyott a muníció, nem bírom. egy kéz kellene csak.
somebody please catch my fall
élni így, ebben a tüntető, boldog, rideg, már-már érzéketlen harmóniában, tobzódni a szeretésben, szórakoztatni a szeretetért, rendelkezésre állni a szeretetért, barátnak, bulipartnernek, energiabombának, önellátó, problémamentes gyereknek, kiemelkedő hallgatónak, lazajófejnek, fogdosható felcicomázott húsdarabnak lenni a szeretetért. egy rohadt, mocskos, nyamvadt cafatnyi szeretetért. mindent mindig összehozni, kézben tartani, megoldani a szeretetért. alkalmazkodni, konfliktuskerülni, diplomatikusnak lenni a szeretetért. füstös sminket festeni, körmöt lakkozni a szeretetért. visszahívni, humorkodni, előzékenykedni a szeretetért. régi ruhákba belefogyni a szeretetért. vihogni, borozni, perverziókat megosztani a szeretetért. mindig mosolyogni, felvidítani, megnyugtatni, pozitívan gondolkodni, lelkesedni, lázba jönni, problémákra vállat rándítani a szeretetért. mindent megadni, a lelkemet kitenni, tíz körömmel küzdeni a szeretetért. egy pici morzsányi szeretetért. halvány látomásban elképzelt pókháló-vékony szeretetért. vagy csak az illúziójáért, legalább. megszakadok érte, olyan nehéz.
elfogyott a muníció, nem bírom. egy kéz kellene csak.
somebody please catch my fall