egyik óránkon kérte a tanerő hogy nyissunk egy blogot (szorgalmi alapon) az információs társadalom - új média, illetve kapcsolódó témakörökben. megihletődtem. nyitottam hát egy új, szakmai blogot. lesz rajta mindenféle, úgy tervezem, pszichótól a facebookig. eddig inkább csak facebook :D na, abban van téma. afféle gyűjtő lesz ez, kommédiásoknak szánva. remélem, jönnek majd szakmaiak. bár... nem tudom, mennyire tudok majd naprakész lenni. majd igyekszem.
a cím:Western Black Night I. avagy A Magyar 101
2010.04.24. 11:17
élménybeszámoló következik. történt volt ugyanis urunk kétezer-tizedik évének április tizenhetedikei napján, hogy a budapesttől nyugatra élő móderek - akik egyébként el sem hinnétek, milyen rémisztően sokan vannak - egy grandiózus fekete ünnepre gyűltek össze, mint a... hordalék. fekete ünnep, mint olyan egyébként minden olyan buli, ahol Mode és Mode-közeli zenék szólnak - igen, mert azt szeretjük, bármily korszerűtlen - és ahol ennek megfelelően varjaknak öltözött embersereglet verődik össze. jómagam ugyan már nagykorúságom régmúltba vesző beköszönte óta nem adok az efféle külsőségekre, és csak azért járok feketében, mert slankít meg mert menő - de rém szórakoztat, amikor felnőtt emberek kardinális önreprezentációként értelmezik a gyakorlott szemlélő számára jól beazonosítható szimbólumokat, úgymint: bakancs, fekete anyagok (nem baj ha kopott, a perwoll black magic nem menő), különféle Mode-szimbólumok ruhán, ékszeren, frizurán. nem bántás: tényleg tetszik. én nem csinálom, de csak mert az azt feltételezné, hogy túlterjedt személyiségemből beáldoznék valamit a kulturális szignálok devotee-oltárán. (devotee: Mode-közeli szó ismét, a Songs of Faith and Devotion album megjelenése óta használatos, elkötelezett, hithű rajongót jelent) eszemben sincs. annál nagyobb nekem az egóm. :D
elábrándoztuk tehát magunkat a felvonulási térig, árnyékra vetődtünk az időkerék tövében hárman pest-vonzáskörzeti fekete sereges barátnéimmel, és serényen pillogva körbe vártuk az emberek érkeztét. Angie kapott némi szervezői - pontosabban inkább ember-összeterelői - szerepet, így ő szorgosan nyomogatta a telefonját. lassan szállingóztak a célhoz az emberek. így kommunikációtudományi ismereteim birtokában még szórakoztatóbb felkutatni a sokszor nem éppen nüansznyi jeleit annak, hogy egy ember, igen, mihozzánk tartozik. így gyűltünk össze. kulturális szignáljaink olyan izgalmasak voltak, hogy egy turistapár kamerája inkább a zseniális fotós Judy haját értékelte a világörökség részének, s inkább azt rögzítette a tér helyett. a fiatalok - na, azért nem annyira, csaknem mindenki idősebb volt nálam - már itt, a fák alatt elkezdték megalapozni a hangulatot különféle gyógyitalokkal. nos, a kisebb zavar után a helyszínre érkező banánsárga buszunkon a hangulat ennek megfelelően alakult. (ismét szemiotikai elemzés: a 'banánsárga' szó jelentéssel bír Moder körökben, mióta Andy Fletcher "billentyűs" koncert közben nem átallott banánt kajálni - majd, miután a felvétel természetesen kikerült a youtube-ra, öniróniáját bizonyítandó egy hatalmas, felfújható banánnal a szintetizátorán csinálta végig a turnét.) elindultunk hát, én a magam részéről a Budapest határát jelző táblát választottam a borom felbontásának határállomásának. kis hiba: zene senkinél nem volt olyan elmaradott formátumban, mint CD. így tatabányáig kénytelenek voltunk egy ideig a rádió agyzsibbasztó tartalmaival beérni, míg a tüneményes söfőrünk fel nem ajánlotta CD-tokját, melyből végül egy George Michael került elő, pótszernek megtette. a tatabányai mekinél jött izgalomba a társaság, amikor gyors kajazsákmányolás után csatlakozott hozzánk a kedvenc csajaimból álló best of tatabánya group. (plakátjuk is volt ám :D) és a zenék, amiket hoztak. :D
haladtunk tovább bele a naplementébe. van azért egy hangulata, ahogy az autópályán teper egy busznyi magamfajta elmeháborodott. a tatabányai csajok hoztak magukkal valamit, amitől Hamvas Béla, Dionüszösz és valamennyi valaha élt borász ringlispílként forog a sírjában: tetra-pakba csomagolt, csapolható, dobozos bort. jól csúszik, finom :) Melics, a tatabányai kincsesláda mixerlány csapol. emlékkép no1: megszólal a Policy of Truth című klasszikus, Niki nevű sereg-tagunk nagy kedvence. ötlet: hívjuk fel Nikit! megtörtént. szegény... ordítottuk a szöveget a telefonba. (itt megjegyzés ismét: 1988-ban a Depeche Mode menedzsmentje előállt az ötlettel, hogy forgatnak egy afféle road moviet arról, ahogy x számú kiválasztott rajongó egy turnébusszal végigköveti a zenekart amerikai turnéján, mely a pasadenai Rose Bowl stadionban végződött. a turné során kedves és izgalmas képsorok születtek, bepillantást engedve ebbe az életmódba, a film persze tartalmazta az azóta legendássá vált hetvenezer fős rose bowl-beli koncertet is. hogy miért legendás? itt váltak stadionzenekarrá a fiúk. miért fontos itt? nos, az elkészült film a 101 címet viselte, ami Moder körökben szintén jelentésteli szó. 101, mert a turné 101. állomása volt a rose bowl. és itt azért fontos, mert véleményem szerint a múlt szombati buszozásunk maximálisan kimerítette A Magyar 101 fogalmát.)
történt aztán, hogy a fotós Judy olykor előre jött, kattintgatta a gépét. aztán előrejött egy legény hogy addig-meddig zaklassa meg ölelgesse szegény Judyt, míg az végül nekiesett a söfőrnek, aki áttért a másik sávba - szerencsére nem jött semmi, történhetett volna komoly baleset. némi hangos anyázás után sikerült rávenni a már önmagán túllévő részegségi fokú legényt, hogy húzzon hátra szélsebesen, és továbbhaladtunk. igen ám, amíg ki nem derült, hogy baj van. a váltó egy szaténkombiné könnyedségével libegett ugyanis a sofőr mellett. nagyon úgy tűnt, hogy amint Judy nekiesett a sofőrnek (ergo a mellette lévő váltónak is), eltört benne valami, és működésképtelen. leálltunk. mindenki pisiszünet, svédtorna, jókedély. míg ki nem derült, hogy 2 óra várakozás előtt állunk, várjuk a szerelőt, és a pestről utánunk indított pótbuszt, ugyanis nem tudunk sebváltó nélkül továbbmenni. a hangulat itt is még egyben maradt - volt már az alkoholszint azon a szinten. kisebb konfliktusmenedzselés következett részemről, amikor gyakorlatba fordítva egyetemi tudásomat meg kellett győzzem a sofőrt illetve még pár szervezőt, hogy talán mégse verjék péppé a balesetet okozó - ám a felelősséget kurvaanyázással hárító - legényt. de sikerült, és senki nem vert meg senkit. és mivel a Móder olyan állatfaj, ami túlélte a 80-as évek vizuálisan romboló hatású divatőrületeit, Martin nőiruha-mániáját, Dave drogügyeit, Alan kiválását, azaz egy általánosan magas túlélő-képességgel bír, így persze ebben a helyzetben is megtalálta a nép a lehetőséget. a busz oldalában, az autópálya mentén dekkolva az esemény a Party a Pusztában, avagy a Susnyás-beli Depeche Woodstock néven vonul be a zenetörténetbe. segítségünkre volt tetemes mennyiségű szesz és a modern technika: mobiltelefonról nyomtuk a zenét és gátlástalanul buliztunk a csalitos mentén. fotók a facebookon :D emlékkép no2: a busz csomagtartójába - ismeretlen okból - szép sorjában becsüccsent a Fekete Sereg valamennyi jelenlévő tagja. csak én nem. nem volt már hely. megoldás? Lola!!! gyere, feküdj keresztbe rajtunk!!! hm... gyors mérlegelés... OKÉ! fényképek készültek, de még egy sem jutott vissza hozzám, aminek egyelőre örülök, ám félő, hogy később, ha egyszer híres leszek, majd valaki visszaél vele. előre szólok: mindent tagadok!
itt a hangulat némiképp összefolyik: különféle színű koktélok járnak körbe ásványvizes palackban, különféle bulikból ismert arcokhoz kötünk neveket (öt egész percre, amikor is elfelejtjük), poénkodunk, a sereg-lányok sikertelenül megpróbálnak rávenni, hogy stoppoljak a frissen vásárolt vörös szatén fűzőmben (bikavadítóan szexi) táncolunk, az izlandi vulkán által vörösre festett naplementét fotózzuk, egy gondolat tér vissza konstansan: istenem, a fényképeket nem akarom látni! emlékkép no3: személyautó áll meg a táncterünkként szolgáló útszélen. mint kiderül, a szerelő, Balázs érkezik. a tömeg a koncerteken begyakorolt egységben skandálja a nevét. a szerelő irul-pirul, de dolgozik, mi bulizunk tovább. aztán hír jár körbe: nem kell megvárnunk a pótbuszt: Balázs sikerrel járt, és megszerelte a váltót! Ismét a nevét skandáljuk hosszú percekig, és vastapssal jutalmazzuk. majd visszaáradunk a buszra, és itt végtelen népszerűségre teszek szert, amikor kiderül, hogy egyedüli emberként a buszon, nekem még van szeszem, fél üveg rosé formájában, körbejár, szól a zene, hangosak és idegesítőek vagyunk (legalábbis a busz 3db józan tagja számára minden bizonnyal, ismét köszi a türelmet, Angie, Macsus, sofőrbácsi), éneklünk, beszélgetünk, repesve várjuk következő állomásunkat, győrt, ahol csatlakozik az ottani group, és minden lázadozó feltöltheti alkoholkészleteit. nekem már nem hiányzik, köszi, jól vagyok ;) azért Győrben mindenki megpihen (értsd: pisil), majd továbbhaladunk célunk, szombathely felé. az út további része ugyancsak összefolyik...
aztán hopp, megjöttünk. szombathely, bulihelyszín, seregünk legifjabb tagja is csatlakozik, Kesik tesz egy fontos bejelentést (amit ugyan már tudok, de akkor is, ááá), és koncert (tribute, de jó tényleg. Populär is volt) és buli. ezt itt nem részletezném - el lehet képzelni: buli földön és színpadon, bunkók kezeinek söprögetése testemről, fények, testek összetekeredése, csuromvíz a hajam, és folyton repked - szeretem rázni - jobb combizmom azóta is görcsben van a csípőkörzésektől. minden szimbolika a helyén: reach out and touch your own... satöbbi. aztán tőlem szokatlanul hosszabb időre eltűntem, leültem megpihenni egy meglepően értelmes fiatalember mellé. aki ugyan szintén nem volt szomjas már, de legalább szakmabeli, aztán jót dumálunk értelmes témáról. néha otthagytam, elmentem ropni egyet. pirospont a DJ-nek a Eurithmicsért. arra konkrétan emlékszem. jó volt, na. barátok, ismerős arcok itt is - ott is, a tolakodóbb hímeket decensen elhajtottam, párok tekeredtek egymásra, mindenki örült valaminek. itt már nem ittam, csak vizet. aztán valahogy reggel lett. a bulihely ablaka derengeni kezdett, és minket összeszedett anyánk, Angie. azért a dj-nek volt képe akkor betolni a nótámat (Nodisco, 1981), amikor már távozni kellett, és kinn vártuk a többieket. hát nem átallottam a bejárat előtt, odakinn táncolni még egy utolsót - amikor már mindenki más alig állt a lábán, az enyémbe még boogie volt, ahogy ezt valaki meg is jegyezte. aztán a busz is megjött, felözönlöttünk, kis musical-etűd után szunnyadoztunk picit. emlékkép no4: mindenkin napszemüveg. napszemüveg ilyen jót még nem tett embereknek... aztán győr, népünk egy része leszállt, aztán tatabánya, meki ismét, haldokló kajavadászat, tatabányai szerelmeim elmentek haza. mi meg tovább. már nem bírtunk aludni sem, inkább a holtfáradt és holtfárasztó szövegeinket nyomattuk pestig... rettenetesek voltunk. aztán felvonulási tér, aztán kis séta még a hülye vivicittá miatt, a blaháig, aztán koli, zuhany, ágy, izomláz...
see you next time!!!
vizuális dokumentáció az említett Judy oldalán, enjoy!
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
Part one act one
Everyone pretend
This ain't nodisco
This is more a story
And we're reaching the end
This ain't nodisco
Always makes me happy when you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
elábrándoztuk tehát magunkat a felvonulási térig, árnyékra vetődtünk az időkerék tövében hárman pest-vonzáskörzeti fekete sereges barátnéimmel, és serényen pillogva körbe vártuk az emberek érkeztét. Angie kapott némi szervezői - pontosabban inkább ember-összeterelői - szerepet, így ő szorgosan nyomogatta a telefonját. lassan szállingóztak a célhoz az emberek. így kommunikációtudományi ismereteim birtokában még szórakoztatóbb felkutatni a sokszor nem éppen nüansznyi jeleit annak, hogy egy ember, igen, mihozzánk tartozik. így gyűltünk össze. kulturális szignáljaink olyan izgalmasak voltak, hogy egy turistapár kamerája inkább a zseniális fotós Judy haját értékelte a világörökség részének, s inkább azt rögzítette a tér helyett. a fiatalok - na, azért nem annyira, csaknem mindenki idősebb volt nálam - már itt, a fák alatt elkezdték megalapozni a hangulatot különféle gyógyitalokkal. nos, a kisebb zavar után a helyszínre érkező banánsárga buszunkon a hangulat ennek megfelelően alakult. (ismét szemiotikai elemzés: a 'banánsárga' szó jelentéssel bír Moder körökben, mióta Andy Fletcher "billentyűs" koncert közben nem átallott banánt kajálni - majd, miután a felvétel természetesen kikerült a youtube-ra, öniróniáját bizonyítandó egy hatalmas, felfújható banánnal a szintetizátorán csinálta végig a turnét.) elindultunk hát, én a magam részéről a Budapest határát jelző táblát választottam a borom felbontásának határállomásának. kis hiba: zene senkinél nem volt olyan elmaradott formátumban, mint CD. így tatabányáig kénytelenek voltunk egy ideig a rádió agyzsibbasztó tartalmaival beérni, míg a tüneményes söfőrünk fel nem ajánlotta CD-tokját, melyből végül egy George Michael került elő, pótszernek megtette. a tatabányai mekinél jött izgalomba a társaság, amikor gyors kajazsákmányolás után csatlakozott hozzánk a kedvenc csajaimból álló best of tatabánya group. (plakátjuk is volt ám :D) és a zenék, amiket hoztak. :D
haladtunk tovább bele a naplementébe. van azért egy hangulata, ahogy az autópályán teper egy busznyi magamfajta elmeháborodott. a tatabányai csajok hoztak magukkal valamit, amitől Hamvas Béla, Dionüszösz és valamennyi valaha élt borász ringlispílként forog a sírjában: tetra-pakba csomagolt, csapolható, dobozos bort. jól csúszik, finom :) Melics, a tatabányai kincsesláda mixerlány csapol. emlékkép no1: megszólal a Policy of Truth című klasszikus, Niki nevű sereg-tagunk nagy kedvence. ötlet: hívjuk fel Nikit! megtörtént. szegény... ordítottuk a szöveget a telefonba. (itt megjegyzés ismét: 1988-ban a Depeche Mode menedzsmentje előállt az ötlettel, hogy forgatnak egy afféle road moviet arról, ahogy x számú kiválasztott rajongó egy turnébusszal végigköveti a zenekart amerikai turnéján, mely a pasadenai Rose Bowl stadionban végződött. a turné során kedves és izgalmas képsorok születtek, bepillantást engedve ebbe az életmódba, a film persze tartalmazta az azóta legendássá vált hetvenezer fős rose bowl-beli koncertet is. hogy miért legendás? itt váltak stadionzenekarrá a fiúk. miért fontos itt? nos, az elkészült film a 101 címet viselte, ami Moder körökben szintén jelentésteli szó. 101, mert a turné 101. állomása volt a rose bowl. és itt azért fontos, mert véleményem szerint a múlt szombati buszozásunk maximálisan kimerítette A Magyar 101 fogalmát.)
történt aztán, hogy a fotós Judy olykor előre jött, kattintgatta a gépét. aztán előrejött egy legény hogy addig-meddig zaklassa meg ölelgesse szegény Judyt, míg az végül nekiesett a söfőrnek, aki áttért a másik sávba - szerencsére nem jött semmi, történhetett volna komoly baleset. némi hangos anyázás után sikerült rávenni a már önmagán túllévő részegségi fokú legényt, hogy húzzon hátra szélsebesen, és továbbhaladtunk. igen ám, amíg ki nem derült, hogy baj van. a váltó egy szaténkombiné könnyedségével libegett ugyanis a sofőr mellett. nagyon úgy tűnt, hogy amint Judy nekiesett a sofőrnek (ergo a mellette lévő váltónak is), eltört benne valami, és működésképtelen. leálltunk. mindenki pisiszünet, svédtorna, jókedély. míg ki nem derült, hogy 2 óra várakozás előtt állunk, várjuk a szerelőt, és a pestről utánunk indított pótbuszt, ugyanis nem tudunk sebváltó nélkül továbbmenni. a hangulat itt is még egyben maradt - volt már az alkoholszint azon a szinten. kisebb konfliktusmenedzselés következett részemről, amikor gyakorlatba fordítva egyetemi tudásomat meg kellett győzzem a sofőrt illetve még pár szervezőt, hogy talán mégse verjék péppé a balesetet okozó - ám a felelősséget kurvaanyázással hárító - legényt. de sikerült, és senki nem vert meg senkit. és mivel a Móder olyan állatfaj, ami túlélte a 80-as évek vizuálisan romboló hatású divatőrületeit, Martin nőiruha-mániáját, Dave drogügyeit, Alan kiválását, azaz egy általánosan magas túlélő-képességgel bír, így persze ebben a helyzetben is megtalálta a nép a lehetőséget. a busz oldalában, az autópálya mentén dekkolva az esemény a Party a Pusztában, avagy a Susnyás-beli Depeche Woodstock néven vonul be a zenetörténetbe. segítségünkre volt tetemes mennyiségű szesz és a modern technika: mobiltelefonról nyomtuk a zenét és gátlástalanul buliztunk a csalitos mentén. fotók a facebookon :D emlékkép no2: a busz csomagtartójába - ismeretlen okból - szép sorjában becsüccsent a Fekete Sereg valamennyi jelenlévő tagja. csak én nem. nem volt már hely. megoldás? Lola!!! gyere, feküdj keresztbe rajtunk!!! hm... gyors mérlegelés... OKÉ! fényképek készültek, de még egy sem jutott vissza hozzám, aminek egyelőre örülök, ám félő, hogy később, ha egyszer híres leszek, majd valaki visszaél vele. előre szólok: mindent tagadok!
itt a hangulat némiképp összefolyik: különféle színű koktélok járnak körbe ásványvizes palackban, különféle bulikból ismert arcokhoz kötünk neveket (öt egész percre, amikor is elfelejtjük), poénkodunk, a sereg-lányok sikertelenül megpróbálnak rávenni, hogy stoppoljak a frissen vásárolt vörös szatén fűzőmben (bikavadítóan szexi) táncolunk, az izlandi vulkán által vörösre festett naplementét fotózzuk, egy gondolat tér vissza konstansan: istenem, a fényképeket nem akarom látni! emlékkép no3: személyautó áll meg a táncterünkként szolgáló útszélen. mint kiderül, a szerelő, Balázs érkezik. a tömeg a koncerteken begyakorolt egységben skandálja a nevét. a szerelő irul-pirul, de dolgozik, mi bulizunk tovább. aztán hír jár körbe: nem kell megvárnunk a pótbuszt: Balázs sikerrel járt, és megszerelte a váltót! Ismét a nevét skandáljuk hosszú percekig, és vastapssal jutalmazzuk. majd visszaáradunk a buszra, és itt végtelen népszerűségre teszek szert, amikor kiderül, hogy egyedüli emberként a buszon, nekem még van szeszem, fél üveg rosé formájában, körbejár, szól a zene, hangosak és idegesítőek vagyunk (legalábbis a busz 3db józan tagja számára minden bizonnyal, ismét köszi a türelmet, Angie, Macsus, sofőrbácsi), éneklünk, beszélgetünk, repesve várjuk következő állomásunkat, győrt, ahol csatlakozik az ottani group, és minden lázadozó feltöltheti alkoholkészleteit. nekem már nem hiányzik, köszi, jól vagyok ;) azért Győrben mindenki megpihen (értsd: pisil), majd továbbhaladunk célunk, szombathely felé. az út további része ugyancsak összefolyik...
aztán hopp, megjöttünk. szombathely, bulihelyszín, seregünk legifjabb tagja is csatlakozik, Kesik tesz egy fontos bejelentést (amit ugyan már tudok, de akkor is, ááá), és koncert (tribute, de jó tényleg. Populär is volt) és buli. ezt itt nem részletezném - el lehet képzelni: buli földön és színpadon, bunkók kezeinek söprögetése testemről, fények, testek összetekeredése, csuromvíz a hajam, és folyton repked - szeretem rázni - jobb combizmom azóta is görcsben van a csípőkörzésektől. minden szimbolika a helyén: reach out and touch your own... satöbbi. aztán tőlem szokatlanul hosszabb időre eltűntem, leültem megpihenni egy meglepően értelmes fiatalember mellé. aki ugyan szintén nem volt szomjas már, de legalább szakmabeli, aztán jót dumálunk értelmes témáról. néha otthagytam, elmentem ropni egyet. pirospont a DJ-nek a Eurithmicsért. arra konkrétan emlékszem. jó volt, na. barátok, ismerős arcok itt is - ott is, a tolakodóbb hímeket decensen elhajtottam, párok tekeredtek egymásra, mindenki örült valaminek. itt már nem ittam, csak vizet. aztán valahogy reggel lett. a bulihely ablaka derengeni kezdett, és minket összeszedett anyánk, Angie. azért a dj-nek volt képe akkor betolni a nótámat (Nodisco, 1981), amikor már távozni kellett, és kinn vártuk a többieket. hát nem átallottam a bejárat előtt, odakinn táncolni még egy utolsót - amikor már mindenki más alig állt a lábán, az enyémbe még boogie volt, ahogy ezt valaki meg is jegyezte. aztán a busz is megjött, felözönlöttünk, kis musical-etűd után szunnyadoztunk picit. emlékkép no4: mindenkin napszemüveg. napszemüveg ilyen jót még nem tett embereknek... aztán győr, népünk egy része leszállt, aztán tatabánya, meki ismét, haldokló kajavadászat, tatabányai szerelmeim elmentek haza. mi meg tovább. már nem bírtunk aludni sem, inkább a holtfáradt és holtfárasztó szövegeinket nyomattuk pestig... rettenetesek voltunk. aztán felvonulási tér, aztán kis séta még a hülye vivicittá miatt, a blaháig, aztán koli, zuhany, ágy, izomláz...
see you next time!!!
vizuális dokumentáció az említett Judy oldalán, enjoy!
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
Part one act one
Everyone pretend
This ain't nodisco
This is more a story
And we're reaching the end
This ain't nodisco
Always makes me happy when you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
8 komment
kedves szomszéd
2010.04.15. 01:07
a reciprocitás-elv érvényesülése kollégiumban: diszkrét kopogásomra te felfüggeszted a közös fürdőszobában való hányást öt percre, cserébe én két perc alatt letusolok, hogy folytathasd
Szólj hozzá!
tudálékos, pszichologizáló, egoista maszlag
2010.04.13. 00:56
hogyan kell írni arról, hogy milyen ember vagyok?
hisz erről szól - amúgy tágabban - ez az egész blog.
na a rímek után beszéljünk tisztességesen :)
keresgélem magam folyamatosan, lassan, évek óta. hogy mióta építgetem tudatosan ezt a valamit, ami vagyok, nem emlékszem. de - épül. -get.
és ez ugye egy belső munkával járó, befelé forduló, önreflektív folyamat. sokat töltök ezzel. amikor tinikoromban többet foglalkoztam a festéssel, az egy intenzív szakasza volt ennek. minden könyv, minden sor, amit elolvastam, ide számít. írogattam már akkor is, szenvedélyes - rossz verseket, egy tinédzser lány harsány-önmagát kereső érzelmeiről, amelyek mind az ön- mind a világismeretet nélkülözték. de egy út volt, egy folyamat, gyakorolgattam. és sokat voltam szerelmes, plátóin, sosem bevallva, sosem kimondva, sosem beteljesülve. és akkor ők, ezek a púpos-vézna-mélyérzésű, szépszemű, hozzám nem való, világtól elrugaszkodott fiúk voltak vergiliusaim, akik a saját magamhoz vezető utamon beljebb vezettek önmagamba.
aztán történtek azok a szörnyű évek, amikor az isten, az élet kifordított, és szertezúzott és meggyötört. mind az emberekről, mind önmagamról tudott kép szilánkokra tört és a feje tetejére állt, és még kavarogni is kezdtek a szilánkok. nem volt egy egyszerű menet, nem is tudom, hogy maradt meg az integritásom. mondjuk, itt változhatott meg az a harsány, hebrencs rettenet személyiségem, ami mindig kimondta, mindig odabaszta, mindig hangos volt. ezek az idők letörték a nagy arcomat. évekre csendes lettem és visszafogott - persze felületes barátaim röhögtek ezen, hiszen szerintük nem változott semmi. frászt nem - még az az idő is eljött, amikor félénk voltam, szorongó és ijedt. én! magányom nőttön nőtt ezzel a folyamattal. aztán észrevettem, változtattam. visszaépítettem magamba a bizalmat a világban és a képességeimben. és most ez készen van és jól van. és most is, mégis, tovább utazom. beljebb magamba, és kifelé a világba is. építem magam, és nekiadom a világnak, és a világból építem vissza. jó kis játék. ahogy a picológia tesztjei kimutatkák, extrovertált jószág vagyok. szeretek köztetek lenni, emberek, szeretem nézni az arcotokat, ahogy figyeltek, ha mesélek, és nevettek. ha meséltek, mert fáj valami. ha olvastok a metrón vagy viccesen beszéltek a villamoson. ha hülyeséget beszéltek órán. vagy ha meglepő intelligenciáról tesztek tanúbizonyságot ugyanott. és a barátok. a felületesebb haverok - nos, kevesen vannak, ők is csúszkálnak be a barátság limbóléce alatt. és fontosak, egyre fontosabbak. egyre többen gyűlnek, így az évek haladtával azok, akiknek a felidézése egy boldog emléket, egy szerető mosolyt hoz. és számon tartom mindet, és ha módom volna rá, minddel tartanám a kapcsolatot, tudod, azzal is, aki egyszer tizenhat éves koromban mondott valamit, amit valamiért megjegyeztem, holott triviális; annak is, aki egyszer nagyon megnevettetett. akiknek arca csupán képileg övezte egy szép élményemet. meg vannak azok a fura valakik. akikekkel sorsunk szerint találkoznunk kellett. találkoztunk is, és mégha ma nem is, de a jövőben dolgunk lesz egymással, és ha évekig nem is beszélünk netán, az a furcsa sorsközösség mégis megmarad, és kissé ijesztő érthetetlenséggel jelzi az univerzum olykor: el ne feledd, vele valami közötök van egymáshoz. és azok, akik a legfontosabbak - a közeli, igazi barátok. azt hiszem, egy átlagemberhez képest sokan vannak, lássuk csak, egy, két, há ... legalább 7-8 ilyen ember van, akik a legfontosabbak. és legalább 5-6-an közeledben, jönnek beljebb-beljebb. mind közelebb visznek önmagamhoz, mind közelebb visznek a világhoz. mindőjük kivételes, egyedüli példány. az ő létükért, hogy benne legyenek az életemben, nekem semmi sem drága.
mert hát hiszen ők az egyik legerősebb atlaszai ennek az én boldog életemnek ami van.
hát ezért sem adlak fel téged. sem.
hisz erről szól - amúgy tágabban - ez az egész blog.
na a rímek után beszéljünk tisztességesen :)
keresgélem magam folyamatosan, lassan, évek óta. hogy mióta építgetem tudatosan ezt a valamit, ami vagyok, nem emlékszem. de - épül. -get.
és ez ugye egy belső munkával járó, befelé forduló, önreflektív folyamat. sokat töltök ezzel. amikor tinikoromban többet foglalkoztam a festéssel, az egy intenzív szakasza volt ennek. minden könyv, minden sor, amit elolvastam, ide számít. írogattam már akkor is, szenvedélyes - rossz verseket, egy tinédzser lány harsány-önmagát kereső érzelmeiről, amelyek mind az ön- mind a világismeretet nélkülözték. de egy út volt, egy folyamat, gyakorolgattam. és sokat voltam szerelmes, plátóin, sosem bevallva, sosem kimondva, sosem beteljesülve. és akkor ők, ezek a púpos-vézna-mélyérzésű, szépszemű, hozzám nem való, világtól elrugaszkodott fiúk voltak vergiliusaim, akik a saját magamhoz vezető utamon beljebb vezettek önmagamba.
aztán történtek azok a szörnyű évek, amikor az isten, az élet kifordított, és szertezúzott és meggyötört. mind az emberekről, mind önmagamról tudott kép szilánkokra tört és a feje tetejére állt, és még kavarogni is kezdtek a szilánkok. nem volt egy egyszerű menet, nem is tudom, hogy maradt meg az integritásom. mondjuk, itt változhatott meg az a harsány, hebrencs rettenet személyiségem, ami mindig kimondta, mindig odabaszta, mindig hangos volt. ezek az idők letörték a nagy arcomat. évekre csendes lettem és visszafogott - persze felületes barátaim röhögtek ezen, hiszen szerintük nem változott semmi. frászt nem - még az az idő is eljött, amikor félénk voltam, szorongó és ijedt. én! magányom nőttön nőtt ezzel a folyamattal. aztán észrevettem, változtattam. visszaépítettem magamba a bizalmat a világban és a képességeimben. és most ez készen van és jól van. és most is, mégis, tovább utazom. beljebb magamba, és kifelé a világba is. építem magam, és nekiadom a világnak, és a világból építem vissza. jó kis játék. ahogy a picológia tesztjei kimutatkák, extrovertált jószág vagyok. szeretek köztetek lenni, emberek, szeretem nézni az arcotokat, ahogy figyeltek, ha mesélek, és nevettek. ha meséltek, mert fáj valami. ha olvastok a metrón vagy viccesen beszéltek a villamoson. ha hülyeséget beszéltek órán. vagy ha meglepő intelligenciáról tesztek tanúbizonyságot ugyanott. és a barátok. a felületesebb haverok - nos, kevesen vannak, ők is csúszkálnak be a barátság limbóléce alatt. és fontosak, egyre fontosabbak. egyre többen gyűlnek, így az évek haladtával azok, akiknek a felidézése egy boldog emléket, egy szerető mosolyt hoz. és számon tartom mindet, és ha módom volna rá, minddel tartanám a kapcsolatot, tudod, azzal is, aki egyszer tizenhat éves koromban mondott valamit, amit valamiért megjegyeztem, holott triviális; annak is, aki egyszer nagyon megnevettetett. akiknek arca csupán képileg övezte egy szép élményemet. meg vannak azok a fura valakik. akikekkel sorsunk szerint találkoznunk kellett. találkoztunk is, és mégha ma nem is, de a jövőben dolgunk lesz egymással, és ha évekig nem is beszélünk netán, az a furcsa sorsközösség mégis megmarad, és kissé ijesztő érthetetlenséggel jelzi az univerzum olykor: el ne feledd, vele valami közötök van egymáshoz. és azok, akik a legfontosabbak - a közeli, igazi barátok. azt hiszem, egy átlagemberhez képest sokan vannak, lássuk csak, egy, két, há ... legalább 7-8 ilyen ember van, akik a legfontosabbak. és legalább 5-6-an közeledben, jönnek beljebb-beljebb. mind közelebb visznek önmagamhoz, mind közelebb visznek a világhoz. mindőjük kivételes, egyedüli példány. az ő létükért, hogy benne legyenek az életemben, nekem semmi sem drága.
mert hát hiszen ők az egyik legerősebb atlaszai ennek az én boldog életemnek ami van.
hát ezért sem adlak fel téged. sem.
1 komment
Választások 2010 - connecting people
2010.04.12. 00:59
fontos ez, mégiscsak, azt hiszem, holott fennen hangoztatom politikai kiábrándultságomat, ami egyébként meg is van. mégis, vettem a fáradtságot, kikértem az igazolást, hogy itt Pesten szavazhassak, el is mentem szavazni, végigvártam, isten a tanúm, és aztán nagy ügybuzgalommal követtem a híreket a rádióban és a facebookon is, ergo mégiscsak érdekel a dolog.
nos, lássuk csak. mert humoros.
a nem lakóhelyen szavazóknak az online rendszer sorsolta a szavazókört. engem, nagy szerencsémre lakhelyemtől körülbelül kettő percnyire sorsolt. barátaimhoz indultam, gondoltam, útbaesik, leszavazok, megyek tovább. aha. majdnem. délután egy óra előtt röviddel álltam be a Bakáts Téri Általános Iskola előtti sorba, ami akkor még a bejárati ajtótól mindösszesen olyan két méterig ért. később lett hosszabb is. nos, beálltam hát.
lassan, lassan haladoztunk, közben a harsány biztonsági őr bácsitól értesültünk, hogy a helyi lakosok mehetnek előre, csak az igazolással szavazóknak kell sorban állni. mondom, oké, pár perc a so-called-demokrácia oltárán nem sok, rendben van. nagyon, nagyon lassan haladtunk. hálistennek, az eső elállt, így legalább ennyivel kényelmesebb volt. valahol odabenn, úgy egy méternyire a bejárattól, a párfokos lépcső tetejéhez közeledve kezdett el a mögöttem álló harmincas nő hozzám beszélni, tanácstalanságunkat megosztandó. teltek a percek, már bejutottunk folyosóra, ami, azt hittük, már nagyon jó jel. nos, nem. a folyosón ugyanis szemben is állt egy sor, és mint kiderült, az a sor, a mi sorunk eleje volt, ami a kanyargó folyosón egy u-kanyart leírva visszakanyarodott. értitek, a nokia telefonokból ismert snake játék kígyójának farka végét alkottam vala. na itt kezdtem lökni a tipikusan félhangos, csak úgy a világnak szánt megjegyzéseimet a helyzetről, csak amúgy az orrom alatt, a köröttem állók derültségére. újabb percek, a sor ciklikusan haladt, sokáig állt, majd egy gyors két méternyi mozgás. elértünk a folyosó végéig, ahol visszakanyarodik. mondom, nini, már a sikánban vagyunk! (a chicane a formula1-pályákon a visszafordító-kanyar) a tömegben általános derültség. újabb percek, már folyamatosan csacsogtunk a köröttem állókkal a helyzet fonákságairól, estébé. már visszafordultunk a folyosó végénél, ami azért reményre adott okot: a felén már túl vagyunk. ekkor álltunk sorba ötven perce. a helyzet nagyon erősen emlékeztetett azon élményeimre, amikor exkluzívabb rockkoncertek bejáratánál álldogáltam ily kitartóan a sorban, hasonlóan elkötelezett (devoted, devotee, bocsánat Móder-poén, nem hagyhattam ki) társaimmal egyetemben. képzeletem vásznán fel is villant pár arc ezekről az estékről. a nyári Mode-koncert, a téli, óh... ennek hangot is adtam, mondván: ennyit én még a kisstílű politikára életemben nem vártam, maximum igen nagy és jeles rockzenészekre. és ekkor felnézek: kit látok? nos, nevet nem mondok, lévén arra nem emlékszem (csapnivaló névmemória, több pohár bor, majd egy minden lényegtelen részletet kitörlő koncert után mit várok magamtól?), de a lényeg, hogy az arc ott volt azok között, akiket emlékezetem épp a megelőző másodpercekben maga elé idézett. sikerült elfojtanom egy meglepett sikolyt, belefojtva bár egy pár pusziba, ami nem megszokott az illető fiatalemberrel, ergo valós elfojtásnak tekinthető, a viszontlátás és saját magam varázserejének ismételt bebizonyosodása felett érzett örömsikolyt fojtottam bele ebbe az inappropriate (bocsánat, de ez az angol szó annyira jó) üdvözlésbe. a közönség köröttem remekül szórakozott, mikor mondom: na, tényleg koncerten találkoztunk. hajj, de jó vagyok a bevonzásban, uramatyám. (bízom benne, nagyobb vadakkal is működik, ugyanis hetek óta egyetlen kép úszkál be a képzeletembe folyamatosan: Dave Gahan piercingje, amit valóban nagyon szeretnék élőben látni). ezen remekül elkuncogtam magamban még egy ideig. közben a köröttem állókkal unalmunkban már a falra kiállított száz éves körüli fotókon kezdtünk szórakozni, majd szóbakerült a voltam-e még úttörő és hordtam-e iskolaköpenyt-téma is. ha úgy tetszik: Választás 2010 - Connecting people. és akkor... az a hihetetlen, már-már szürreális élmény, amikor azt mondja az előtted sertepertélő biztonsági őr, hogy a következő turnussal bejutsz te is!!! elmondhatatlanul izgalmas és nyugtalanító érzés. és aztán már gyorsan ment. odabenn még humorkodtunk a bizottság pironkodó tagjaival (szegények, nem irigylem őket sem azért... az épületben található többi szavazókörben, ahova hosszú keresztutunk során be-be tudtunk pillantani, mindenütt lanyha unalommal ültek benn a biztossági tagok. nos, itt égett a kezük alatt a munka), papírozás, satöbbi, a szavazófülke fehérlepedős magánya, két gyors, szabályos X a megfelelő helyre, és hopp, már el is telt ez a röpke másfél óra :) még mielőtt bedobtam a lapokat, megkérdeztem, nem kell-e borítékba rakni őket, mondja a hölgy, nem, és köszönjük. nem átallottam visszaszólni: én köszönöm a szórakoztató programot, viszontlátásra.
hát így zárult szavazásom hiteles története, aztán elmentem barátaimhoz, ettünk, filmet néztünk, jó volt, meg lettem nyírva, és festve is, amit imádok, egyszerűen odavagyok az új frizurámért. nem teszem fel ide, fenn van a facebookon. ha nem vagy fenn, kedves olvasóm... nos, ejnye. haladj a korral. ma este is micsoda parti volt odafenn az OVB-sorállás-kampánycsend-satöbbi miatt. aztán elült ez is, csendesen becsempésztem új hajamról készült képeim a newsfeedre, aztán mindenki elment aludni, hogy a hamarosan virradó héten annál lelkesebben gyilkolhassanak minket a választási eredmények elemzésével.
szórakoztató volt, azt kell mondjam. köszönjük, Magyarország.
Szólj hozzá!
Popper Pétert olvasok
2010.04.10. 14:35
valami eszméletlenül érdekes, komoly, gondolatébresztő, és egyben szórakoztató munka ez Az önmagába térő ösvény. hangosan visongva röhögök, és kétpercenként írogatom ki az idézeteket, annyira tetszik. visszaköszönnek olvasmányélményeim, tanáraim gondolatai, integrálódik az anyag, nagyon tetszik.
kis szemezgetés:
„A humortalan, komor vallásosság biztosan eltévesztette az éghez vezető utat.”
„Isten tekintetének fényében eloszlik minden létezés. A létezés az Isten pislogása, akkor keletkezik, amikor a Mindenható egy pillanatra behunyja a szemét.”
a következőről sok minden eszembe jutott. mert szoktam én is ilyen vicceket csinálni. átírtam már több imádságot, a múltkor a 23. zsoltárt írtam át, és volt, aki kicsit megbántódott. pedig:
„Mármost szabad-e egy zsenit kicsúfolni? Szabad-e kinevetni szent és örök dolgokat? Csak a szent és örök dolgokat szabad kinevetni! Mert nem árt nekik. A múlandó butaságokhoz kesztyűs kézzel kell nyúlni, mert azonnal elporladnak egy keményebb érintésre.”
erről meg Forgács tanáruram jutott eszembe, gyakran beszél ilyesmiről:
„…a vallás és mindenfajta dogmatizmus úgy keletkezik, hogy valaki abszolutizál egy gondolkodási struktúrát a sok közül, úgy véli, hogy csak abban a struktúrában lehet és szabad gondolkodni, és minden más gondolkodási struktúrát hamisnak, bűnös módon tévelygőnek tekint. Számára a struktúra igaz és egyedül igaz, tehát aki ebben az igaznak vélt struktúrában gondolkodik, az csak helyes eredményekhez juthat, bármilyen szamárságokat ad elő.”
ide kapcsolódik ez is:
„…a szellemi játék idővel – mint már annyiszor – Tanná merevült, s a Tan különböző értelmezési lehetőségein összevesztek. Így már nem lehetett eljutni a csillagokhoz.”
ez meg egyszerűen zseniális:
„…a gondolkodás többféle értelemben végtelen. Például soha nincsen olyan pont, ahonnét már nem lehetne tovább gondolkodni. Ezenkívül minden irányban lehet gondolkodni, tehát egyenlő eséllyel érvelhetünk valami mellett és ellen. Ily módon az embernek soha nem lehetne véleménye. Mert a vélemény azt jelenti, hogy az ember egy ponton mégis megállította a gondolkodását, nem hajlandó sem tovább, sem másik irányban gondolkodni, hanem azt tartja igaznak, ahová éppen eljutott. […] az történik, hogy a gondolkodás folyamatába tőle idegen – elsősorban érzelmi és morális – erők avatkoznak be […] ez legyen a véleményed ezentúl, mert ezt érzed igaznak, netán erkölcsi érzéked itt „megállj”-t parancsol. A vélemény tehát egy adott gondolkodási eredmény megmerevedése irracionális indítékok hatására. Az én értelmezésem: Vallásos az az ember, akinek véleménye van!”
nos, ez pedig tökéletesen igaz rám is:
„Utazásaim során szkeptikussá váltam a szó jobbik, Thomas Manni-i értelmében: nem arról van szó, hogy semmiben nem hiszek, hanem mindent lehetségesnek tartok.”
„Nyugaton azért félnek, mert meg kell halni. Keleten azért félnek, mert nem lehet meghalni. Mindegy, hogy mitől, de fél az ember.”
zseniális, zseniális:
„Az eretnekprobléma. […] Röviden arról van szó, hogy a történelem legtiszteletreméltóbb szellemi áramlatai is, egy bizonyos kiteljesedést elérve, dühödten felfalják saját gyermekeiket. A katolicizmus harcos szellemi erőinek javát nem a buddhizmussal vagy az iszlámmal való polémiára fordította, hanem a másik jó keresztényre irányította a pergőtüzet, arra, aki nüanszokban másképp gondolkodott. […] S a szellemi küzdelem rövidesen materializálódik, és fellobognak a máglyák. […] A munkásmozgalom története is egy ponton az elhajlók, a jobboldaliak, a baloldaliak, a centrum, a revizionisták, a szektások küzdelméről kezd szólni; s a koncepciós perekben több jó kommunista látta meg idő előtt az örök vadászmezőket, mint gaz tőkés, alattomos fasiszta, szakszervezeti titkárrá avanzsált egykori arisztokrata.”
köhömm, köhömm:
„A rajongót mindig csak egy lépés választja el a kegyetlen agresszivitástól.”
ezen kinyúltam a röhögéstől, és milyen igaz:
„Feltehetően nem igaz, hogy Mózesnek az Isten szólt egy égő csipkebokorból, talán Lázár sem támadt fel halottaiból […] Ám mindez elhanyagolható. Az érdekes az, hogy valaki három és félezer évvel ezelőtt elkiáltja magát: „Ne paráználkodj!”, és Kovács úr – aki különben ateistának vallja magát – ma is ezért bűntudatos, ha megcsalja felesége őnagyságát.”
csodálatos, elképesztő:
„A tanítvány éjszaka felébredt, és meghallotta a kuvik kiáltását. Reggel azt mondta a Mesternek:
- Éjszaka kiáltott a kuvik. Ez halált jelent.
- Ha hallod – választotta a Mester. – Hány éjszaka kiáltott a kuvik, és te békésen szenderegtél.
Szondi Lipót magyarázata: Te vagy a félelem, és te vagy az áldozata.”
ezt Popper idézi Diderot-tól. szerintem valami rémületesen igaz és jó.
„A szerelemben olyan szorosan tapadnak egymáshoz a nyálkahártyák, hogy nem fér el közöttük az erkölcs.”
ezt meg persze mind tudom, de milyen poén, ahogy leírja már:
„A Freud-féle tudattalan kialakulásának egyik forrása világos és egyértelmű: tudattalan lesz minden, ami egykor tudatos volt, de bűnösnek nyilváníttatott a Felettes Én szigorú ítélőszéke előtt, mire az elfojtás smasszerei – a szorongások és a bűntudatok – a tudattalan börtönébe száműzték.”
mélységesen egyetértek:
„Túl nagy apparátus vonul fel itt az ember testében, lelkében, természetében és a társadalomban, a tudományban, a művészetben és a vallásban, hogy mindez annak a kurta hatvan-hetven évnek szóljon, ami után nyomtalanul ellobban az ember élete.”
nos ehhez van egy korábbi olvasmányélményem, Hrabalnak a Túlságosan zajos magány című kisregénye, amiben elhangzik ez: "...aki az állatokkal haverkodik, potyán barátkozik Istennel, és így egy csapásra átszeli és összeköti a legalacsonyabbat a legmagasabbal, és a kör bezárul." és akkor ehhez kapcsolódóan Popper:
„Az, ami világunkban az embernél alacsonyabb rendű, szellemi síkon az embernél magasabb rendűvel érintkezik, tehát jogosan tisztelhető istenként vagy isteni erők hordozójaként, még később: szimbólumaként.”
vö. Hrabal: Túlságosan zajos magány
ezt tudom, de amúgy meg erősen rímel Csernusra is:
„Mármost nyilvánvaló, hogy a szabadság feltétele – mindenféle értelemben – a tudatosság.”
Popper Péter: Az önmagába térő ösvény
kis szemezgetés:
„A humortalan, komor vallásosság biztosan eltévesztette az éghez vezető utat.”
„Isten tekintetének fényében eloszlik minden létezés. A létezés az Isten pislogása, akkor keletkezik, amikor a Mindenható egy pillanatra behunyja a szemét.”
a következőről sok minden eszembe jutott. mert szoktam én is ilyen vicceket csinálni. átírtam már több imádságot, a múltkor a 23. zsoltárt írtam át, és volt, aki kicsit megbántódott. pedig:
„Mármost szabad-e egy zsenit kicsúfolni? Szabad-e kinevetni szent és örök dolgokat? Csak a szent és örök dolgokat szabad kinevetni! Mert nem árt nekik. A múlandó butaságokhoz kesztyűs kézzel kell nyúlni, mert azonnal elporladnak egy keményebb érintésre.”
erről meg Forgács tanáruram jutott eszembe, gyakran beszél ilyesmiről:
„…a vallás és mindenfajta dogmatizmus úgy keletkezik, hogy valaki abszolutizál egy gondolkodási struktúrát a sok közül, úgy véli, hogy csak abban a struktúrában lehet és szabad gondolkodni, és minden más gondolkodási struktúrát hamisnak, bűnös módon tévelygőnek tekint. Számára a struktúra igaz és egyedül igaz, tehát aki ebben az igaznak vélt struktúrában gondolkodik, az csak helyes eredményekhez juthat, bármilyen szamárságokat ad elő.”
ide kapcsolódik ez is:
„…a szellemi játék idővel – mint már annyiszor – Tanná merevült, s a Tan különböző értelmezési lehetőségein összevesztek. Így már nem lehetett eljutni a csillagokhoz.”
ez meg egyszerűen zseniális:
„…a gondolkodás többféle értelemben végtelen. Például soha nincsen olyan pont, ahonnét már nem lehetne tovább gondolkodni. Ezenkívül minden irányban lehet gondolkodni, tehát egyenlő eséllyel érvelhetünk valami mellett és ellen. Ily módon az embernek soha nem lehetne véleménye. Mert a vélemény azt jelenti, hogy az ember egy ponton mégis megállította a gondolkodását, nem hajlandó sem tovább, sem másik irányban gondolkodni, hanem azt tartja igaznak, ahová éppen eljutott. […] az történik, hogy a gondolkodás folyamatába tőle idegen – elsősorban érzelmi és morális – erők avatkoznak be […] ez legyen a véleményed ezentúl, mert ezt érzed igaznak, netán erkölcsi érzéked itt „megállj”-t parancsol. A vélemény tehát egy adott gondolkodási eredmény megmerevedése irracionális indítékok hatására. Az én értelmezésem: Vallásos az az ember, akinek véleménye van!”
nos, ez pedig tökéletesen igaz rám is:
„Utazásaim során szkeptikussá váltam a szó jobbik, Thomas Manni-i értelmében: nem arról van szó, hogy semmiben nem hiszek, hanem mindent lehetségesnek tartok.”
„Nyugaton azért félnek, mert meg kell halni. Keleten azért félnek, mert nem lehet meghalni. Mindegy, hogy mitől, de fél az ember.”
zseniális, zseniális:
„Az eretnekprobléma. […] Röviden arról van szó, hogy a történelem legtiszteletreméltóbb szellemi áramlatai is, egy bizonyos kiteljesedést elérve, dühödten felfalják saját gyermekeiket. A katolicizmus harcos szellemi erőinek javát nem a buddhizmussal vagy az iszlámmal való polémiára fordította, hanem a másik jó keresztényre irányította a pergőtüzet, arra, aki nüanszokban másképp gondolkodott. […] S a szellemi küzdelem rövidesen materializálódik, és fellobognak a máglyák. […] A munkásmozgalom története is egy ponton az elhajlók, a jobboldaliak, a baloldaliak, a centrum, a revizionisták, a szektások küzdelméről kezd szólni; s a koncepciós perekben több jó kommunista látta meg idő előtt az örök vadászmezőket, mint gaz tőkés, alattomos fasiszta, szakszervezeti titkárrá avanzsált egykori arisztokrata.”
köhömm, köhömm:
„A rajongót mindig csak egy lépés választja el a kegyetlen agresszivitástól.”
ezen kinyúltam a röhögéstől, és milyen igaz:
„Feltehetően nem igaz, hogy Mózesnek az Isten szólt egy égő csipkebokorból, talán Lázár sem támadt fel halottaiból […] Ám mindez elhanyagolható. Az érdekes az, hogy valaki három és félezer évvel ezelőtt elkiáltja magát: „Ne paráználkodj!”, és Kovács úr – aki különben ateistának vallja magát – ma is ezért bűntudatos, ha megcsalja felesége őnagyságát.”
csodálatos, elképesztő:
„A tanítvány éjszaka felébredt, és meghallotta a kuvik kiáltását. Reggel azt mondta a Mesternek:
- Éjszaka kiáltott a kuvik. Ez halált jelent.
- Ha hallod – választotta a Mester. – Hány éjszaka kiáltott a kuvik, és te békésen szenderegtél.
Szondi Lipót magyarázata: Te vagy a félelem, és te vagy az áldozata.”
ezt Popper idézi Diderot-tól. szerintem valami rémületesen igaz és jó.
„A szerelemben olyan szorosan tapadnak egymáshoz a nyálkahártyák, hogy nem fér el közöttük az erkölcs.”
ezt meg persze mind tudom, de milyen poén, ahogy leírja már:
„A Freud-féle tudattalan kialakulásának egyik forrása világos és egyértelmű: tudattalan lesz minden, ami egykor tudatos volt, de bűnösnek nyilváníttatott a Felettes Én szigorú ítélőszéke előtt, mire az elfojtás smasszerei – a szorongások és a bűntudatok – a tudattalan börtönébe száműzték.”
mélységesen egyetértek:
„Túl nagy apparátus vonul fel itt az ember testében, lelkében, természetében és a társadalomban, a tudományban, a művészetben és a vallásban, hogy mindez annak a kurta hatvan-hetven évnek szóljon, ami után nyomtalanul ellobban az ember élete.”
nos ehhez van egy korábbi olvasmányélményem, Hrabalnak a Túlságosan zajos magány című kisregénye, amiben elhangzik ez: "...aki az állatokkal haverkodik, potyán barátkozik Istennel, és így egy csapásra átszeli és összeköti a legalacsonyabbat a legmagasabbal, és a kör bezárul." és akkor ehhez kapcsolódóan Popper:
„Az, ami világunkban az embernél alacsonyabb rendű, szellemi síkon az embernél magasabb rendűvel érintkezik, tehát jogosan tisztelhető istenként vagy isteni erők hordozójaként, még később: szimbólumaként.”
vö. Hrabal: Túlságosan zajos magány
ezt tudom, de amúgy meg erősen rímel Csernusra is:
„Mármost nyilvánvaló, hogy a szabadság feltétele – mindenféle értelemben – a tudatosság.”
Popper Péter: Az önmagába térő ösvény
Szólj hozzá!
workout
2010.04.10. 14:23
revideálnom kell az előző bejegyzésem. utánajártam, még ez a tempó is gyors, így aztán Ákos metálosabb számai ideálisabbak a cardio edzéshez. a pulzusomnak ugyanis 115 és 145 között kell lennie legalább 20 percig egy minimum 20 perces bemelegítés után. így a bemelegítés amit még a földön végzek, megvan egy olyan 10 perc, és a cardiogépen még 10 perc lassú futás, lassú pulzussal. mert 20 perc után talál oda a szervezet a zsírokhoz és kezdi bontani őket. így a cardio edzésem 35-40 perce nyúlt, és kívülről elég lassúnak tűnhet. na jó, belülről is. jobban szeretek gyorsabban futni, de nem szabad, mert akkor a szervezet cukrot éget, és nem ez a cél. de olyat szabad, sőt kell is csinálni, hogy a lassú mozgásban 1 perces sprint-szakaszokat beilleszteni, így a 12 km/h-s futásba beilleszteni egy percet, amikor 16-17 km/h-val futok. imádom! addiktív. kellene egy pontos pulzzusmérő viszont, mert a gép elég random. ráteszem a kezem a pulzusmérőre, azt írja 120 ami a következő másodpercben 158, még egy szekundummal később már 187. na most, ha így ugrálna a pulzusom, akkor eléggé halott lennék már. :D úgyhogy veszek egy pulzusmérő órát, csak még nem tudom, újat vegyek, vagy fele áron vaterást. apropó vatera: a fene essen belé, ha albérletben laknék... nyamvadt ötezerért láttam sífutógépet a vaterán! 5000 érted??? de koliba most hogy vegyem meg?
Szólj hozzá!
workout-playlist
2010.04.08. 02:48
ma azt hiszem valami vérnyomás-problémám volt, mert reggeltől estig szét akart hasadni a fejem, hányingerem és légszomjam volt. aztán hazajöttem és lementem edzeni. amitől - nini, milyen meglepő - elmúlt minden bajom.
és akkora tökély playlistem volt hozzá, hogy nem is hiszem el. pont ritmusban voltam végig. pedig nem rendezgettem, csak így voltak sorban a dalok a telómon
- Jamie Winchester: Ego Toaster (erre bemelegítettem, nyak, váll, csuklya, hát, derék, légzőgyakorlatok, a tempója közepes, olyan "trabantos", nagyon jó rá melegíteni)
- Dave Gahan: Endless (még egy pici bemelegítés, majd fel a sífutógépre, lassú kezdés, hogy a pulzusom fokozatosan menjen fel)
- George Michael: Freeek! (ez is közepes tempó, még tart a sífutón a melegedés, pulzus már a zsírégető tartományban, sebesség: 12 km/h körül)
- Depeche Mode: Ghost (gyorsuló sífutás, a zene szexualitásával fokozódó légzés, 13 km/h, pulzus 130-160 között)
- Jamie Winchester: Hello Budapest (tartott tempó, 13-24 km/h)
- Depeche Mode: John the Revelator (a zenével együtt felgyorsulunk, pulzus 160 körül, sebesség 15-16 km/h)
- Depeche Mode: Nodisco (a szintihangok tökéletesen segítik, hogy tartsuk a 15-16 km/h-s sebességet, ez elég gyors, e fölé nem szabad menni, mert túlpörög a pulzus, és cukrot fog égetni a zsír helyett)
- George Michael: Spinning the Wheel Forthright Mix (nagyon gyors a dal, de lehet rá felezett ritmusban sífutni, pulzust és sebességet szép fokozatosan le kell vinni, pulzust 150 köré, sebességet fokozatosan 14-12-10-re, a dal végére egészen lelassítani)
- Depeche Mode: Surrender (7 kilométer a sífutón, lassan le lehet szállni, de még kicsit lassítjuk a pulzust lassú mozgás közben, visszavesszük egészen 140-ig, majd átmegyünk a multifunkciós géphez, 15 kilós súlyzóval 101 ülvenyomás kilégzésre)
- Depeche Mode: The Darkest Star (tart az ülvenyomás, majd átállítjuk a gépet a pillangóhoz)
- Jamie Winchester: Utilise (kilégzésre 101 pillangósúlyzózást végzünk, mindössze 5 nevetséges kilóval, de ennyit bír a közelítő mellizmom még csak. de legalább gyors és szexi a zene)
- Ákos: Új törvény (15 kilóval áthúzást végzünk a lattissimus rúddal, szép lassan, kilégzésre)
- Ákos: Majom a ketrecben (tart az áthúzás, lassan megy, mert koncentrálunk)
- Ákos: A bosszú népe (befejezzük a gyakorlatokat, nyújtás, lerázzuk a tagjainkat, lenullázzuk a gépet, majd elhagyjuk a konditermet. a lift előtt még kicsit nyújtunk, flört a portásfiúval, majd zuhany)
Szólj hozzá!
:)
2010.03.24. 12:27
a tegnap délelőtti sötét hangulatom aztán szépen elszállt, produktív délután és spontán tök jó este kerekedett a dologból.
és nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy jön valami jó...
Szólj hozzá!
L.T.L.Sz.
2010.03.19. 23:58
valami bennem változott meg vagy a környezetemben?
mostanában az emberek, akik még nem a barátaim, csak van egy bizonyos szintű ismeretségünk, váratlan és bizonyos szempontból kissé érthetetlen bizalommal fordulnak felém, és osztanak meg velem bizalmas dolgokat magukról, az életükről, problémáikról. ez megtisztelő, mindig mondom is, és azt is meg szoktam kérdezni, miért mondják mindezt el nekem, hiszen nem is ismernek. és immár sokadik alkalommal kapom nagyjából ugyanazt a választ: mert úgy érzik, nekem elmondhatják.
titkok tudója lettem.
tisztán emlékszem, hogy ez nem volt mindig így.
hogy volt olyan régebben, sokszor, hogy bántott, hogy nem vagyok bizalmasa senkinek. és sokáig volt ez így, hogy nem mondták el nekem, nem nekem mondták el, ha valami a szívüket nyomta.
most jól esik és őszintén megtisztel, hogy ez megváltozott, mégis értetlenül állok az eset előtt, nem értem az okát. mit sugárzok ki magamból? mi az, amiért emberek bízzák rám titkaikat, bármiféle garancia nélkül arra, hogy továbbadom-e? (nyilván nem adom tovább)
érdekes érzés.
harmadjára írom le, de teljesen komolyan így gondolom: meg vagyok tisztelve.
mostanában az emberek, akik még nem a barátaim, csak van egy bizonyos szintű ismeretségünk, váratlan és bizonyos szempontból kissé érthetetlen bizalommal fordulnak felém, és osztanak meg velem bizalmas dolgokat magukról, az életükről, problémáikról. ez megtisztelő, mindig mondom is, és azt is meg szoktam kérdezni, miért mondják mindezt el nekem, hiszen nem is ismernek. és immár sokadik alkalommal kapom nagyjából ugyanazt a választ: mert úgy érzik, nekem elmondhatják.
titkok tudója lettem.
tisztán emlékszem, hogy ez nem volt mindig így.
hogy volt olyan régebben, sokszor, hogy bántott, hogy nem vagyok bizalmasa senkinek. és sokáig volt ez így, hogy nem mondták el nekem, nem nekem mondták el, ha valami a szívüket nyomta.
most jól esik és őszintén megtisztel, hogy ez megváltozott, mégis értetlenül állok az eset előtt, nem értem az okát. mit sugárzok ki magamból? mi az, amiért emberek bízzák rám titkaikat, bármiféle garancia nélkül arra, hogy továbbadom-e? (nyilván nem adom tovább)
érdekes érzés.
harmadjára írom le, de teljesen komolyan így gondolom: meg vagyok tisztelve.
3 komment
szóba került
2010.03.17. 22:18
Márai Sándor
Arról, hogyan kell búcsúzni az ifjúságtól
Az ifjúságtól jókedvűen kell búcsúzni. Tehát nem meghatottan és nem is érzelmesen, mint a gyöngék, nyafkák és tájékozatlanok cselekszik, akik lehorgasztott fővel, könnybe lábadt szemekkel bámulnak a távozó ifjúság után, búcsút intenek és önsajnáló érzelmességtől remegő hangon nyögdécselik: "Vale, Ifjúság!... Tovatűnsz, boldog Ifjúság." Így nem szabad búcsúzni az ifjúkortól. Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani: "Tűnj csak el, Ifjúság. Szánalom nélkül nézem távozásod. Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! S a hírnév, melyre ifjan vágytunk, milyen más volt, mennyivel gyanúsabb és illanóbb, mikor aztán megérkezett! S a világi javak, mikor elérkeztek életünkbe, mily gyanúsan ragadtak az emberi irigység szutykától! Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület. Most, mikor elmégy, Ifjúság, örömmel fordulok a másik táj felé. Most már én vagyok én, tetőtől talpig. Nem jó, nem bölcs, nem egészen igazságos: de már gyanítok valamit arról, mi az igazság? Vesém nem olyan jó már; de az értelmem élesebb. Csalódások nem érhetnek, legföllebb meglepetések." Mondd így: "Hála Istennek, véget ért az ifjúság."
Arról, hogyan kell búcsúzni az ifjúságtól
Az ifjúságtól jókedvűen kell búcsúzni. Tehát nem meghatottan és nem is érzelmesen, mint a gyöngék, nyafkák és tájékozatlanok cselekszik, akik lehorgasztott fővel, könnybe lábadt szemekkel bámulnak a távozó ifjúság után, búcsút intenek és önsajnáló érzelmességtől remegő hangon nyögdécselik: "Vale, Ifjúság!... Tovatűnsz, boldog Ifjúság." Így nem szabad búcsúzni az ifjúkortól. Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani: "Tűnj csak el, Ifjúság. Szánalom nélkül nézem távozásod. Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! S a hírnév, melyre ifjan vágytunk, milyen más volt, mennyivel gyanúsabb és illanóbb, mikor aztán megérkezett! S a világi javak, mikor elérkeztek életünkbe, mily gyanúsan ragadtak az emberi irigység szutykától! Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület. Most, mikor elmégy, Ifjúság, örömmel fordulok a másik táj felé. Most már én vagyok én, tetőtől talpig. Nem jó, nem bölcs, nem egészen igazságos: de már gyanítok valamit arról, mi az igazság? Vesém nem olyan jó már; de az értelmem élesebb. Csalódások nem érhetnek, legföllebb meglepetések." Mondd így: "Hála Istennek, véget ért az ifjúság."
Szólj hozzá!
:*)
2010.03.16. 02:38
hogy a (férfi)emberek milyen kedvesek tudnak lenni olykor.
betegen, leharcolva, enyhén lázasan baktatok haza ma este, a szépség és én épp nem játszunk egy csapatban, ehhez képest bemegyek a törökhöz (mert kaja az egy szikra nincs itthon), erre leáll nekem udvarolni és úgy néz azokkal a szívfacsaró fekete szemeivel hogy a lázon felül is izzadni kezdek. ezért járok ide: fogyasztóként szeretem az extra szolgáltatásokat: udvarlás és a csomagolásra rajzolt virág (volt már szívecske is).
továbbmegyek, hazaérve az egyébként mindig imádni való portásfiú is leáll cukorfalat lenni, bedob egy bókot, amitől a nyúzott, nyűgös, torokgyulladt emberlánya egyből jobban érzi magát egy árnyalattal.
még még még ilyet ide nekem. a kedvesség igazán semmibe nem kerül. viszont megfizethetetlen egy ilyen nyűgös, betegségeleji estén. olyan ez mint a mastercard reklám.
betegen, leharcolva, enyhén lázasan baktatok haza ma este, a szépség és én épp nem játszunk egy csapatban, ehhez képest bemegyek a törökhöz (mert kaja az egy szikra nincs itthon), erre leáll nekem udvarolni és úgy néz azokkal a szívfacsaró fekete szemeivel hogy a lázon felül is izzadni kezdek. ezért járok ide: fogyasztóként szeretem az extra szolgáltatásokat: udvarlás és a csomagolásra rajzolt virág (volt már szívecske is).
továbbmegyek, hazaérve az egyébként mindig imádni való portásfiú is leáll cukorfalat lenni, bedob egy bókot, amitől a nyúzott, nyűgös, torokgyulladt emberlánya egyből jobban érzi magát egy árnyalattal.
még még még ilyet ide nekem. a kedvesség igazán semmibe nem kerül. viszont megfizethetetlen egy ilyen nyűgös, betegségeleji estén. olyan ez mint a mastercard reklám.
Szólj hozzá!
nodisco
2010.03.15. 01:31
valami eszméletlen jó buliban voltam tegnap éjjel
tökéletes társaság, tökéletes alkoholmennyiség és -minőség, tökéletes zene. kis, izgalmas, szexi flört. sok tánc. tűsarkúban! (túléltem) és a living room messze nem olyan rettenetes hely, mint amilyenre emlékeztem. hazaséta, gyógy-gyros, és még ahhoz is volt lelkierőm, hogy letusoljak, és ne tövig dohányszagúan feküdjek be a csodálatosan illatos, frissen húzott ágyba. tökély, mondom, tökély.
a tegnap esti buli kellemes kereteként szolgált péntek és ma este egy-egy baráti látogatás, egy-egy piciny bepillantás egy-egy szép, harmonikus, szerető kapcsolatba. s ami a legszebb: hiába kutatok, nincs bennem irigység. csak tiszta öröm, hogy létezik.
viszont valamikor a héten megfáztam, ami mára csúcsosodni látszik, már eléggé fáj a torkom, hangom szexuálisan fátyolos, amennyiben a tegnap esti fiatalember felhív, a kellemes beszélgetés mellé egy szextelefonba illő orgánumot is kap :)
2 komment
varázserő
2010.03.15. 01:21
hajj, ha a gondolataim mindig ilyen varázserővel bírnak, akkor remek dolgok várnak rám...
sztori:
indulok tegnap barátaimhoz.
megyek a bakáts téren, fülemben épp a Utilise szól Jamie Winchestertől. bevillan, hogy milyen kedves fickó ő, hogy pl válaszol a fórumkommentekre, ezzel egy időben bevillan a tudat, hogy pont errefelé lakik az a pimasz fráter. agyamon átfutó gondolat: mekkora lenne, ha pont most, amikor rá gondolok és az egyik dalát hallgatom, szembejönne.
előttem a háztömb kapuján két alak lép ki épp ebben a pillanatban. egy vékony nő, meg egy alacsony, kopasz férfi. felpillantok. gondolat: baaazd, nemár! retina válasza az agyba: de basszus! bazira Jamie jött ki abból a házból! :)
mondanom sem kell, kétszázcolos vigyorral közlekedtem a nap további részében
sztori:
indulok tegnap barátaimhoz.
megyek a bakáts téren, fülemben épp a Utilise szól Jamie Winchestertől. bevillan, hogy milyen kedves fickó ő, hogy pl válaszol a fórumkommentekre, ezzel egy időben bevillan a tudat, hogy pont errefelé lakik az a pimasz fráter. agyamon átfutó gondolat: mekkora lenne, ha pont most, amikor rá gondolok és az egyik dalát hallgatom, szembejönne.
előttem a háztömb kapuján két alak lép ki épp ebben a pillanatban. egy vékony nő, meg egy alacsony, kopasz férfi. felpillantok. gondolat: baaazd, nemár! retina válasza az agyba: de basszus! bazira Jamie jött ki abból a házból! :)
mondanom sem kell, kétszázcolos vigyorral közlekedtem a nap további részében
2 komment
menjélmárpetőfivel!
2010.03.11. 00:23
tökély! Jamie Wichester és a számomra továbbra is előnyös irányba változó zenéje, aztán hatékony és elementárisan szórakoztató lerészegedés, hazajutás hasonló hangulatban, részegen fórum-kommentelés, Jamie reggel visszaír, hogy igazam van, azóta is népszerű a kommentem a többi olvasó körében. :) hiába, részegen az ember megmindja a tutit. maximum sokszor használja a backspace-t ezalatt :D
na de mi van a bioritmusommal? mostanában 4-6 óra alvással tök elvan. kivéve szombat éjjelt, amikor is tíz órát gond nélkül lehúztam XD na de ma is, asszem 5-kor feküdtem, háromnegyed 10kor már teljes éber aggyal pillogtam ki a takaróm alól.
és este Csernus beszélt az egyetemen, természetesen ott volt a helyem. nekem lehet szidni bátran, én akkor is tanultam-tanulok attól az őrülttől. és senkinek sem ártana egyébként. a stílusa egy dolog, de vannak igazán gondolatébresztő nézetei. nagyrészt igazak azt hiszem.
na de mi van a bioritmusommal? mostanában 4-6 óra alvással tök elvan. kivéve szombat éjjelt, amikor is tíz órát gond nélkül lehúztam XD na de ma is, asszem 5-kor feküdtem, háromnegyed 10kor már teljes éber aggyal pillogtam ki a takaróm alól.
és este Csernus beszélt az egyetemen, természetesen ott volt a helyem. nekem lehet szidni bátran, én akkor is tanultam-tanulok attól az őrülttől. és senkinek sem ártana egyébként. a stílusa egy dolog, de vannak igazán gondolatébresztő nézetei. nagyrészt igazak azt hiszem.
Szólj hozzá!
én tudom hogy merre jársz
2010.03.08. 20:08
idegesítő kiskamasz voltam azt hiszem. te, azt hiszem, pedagógiai célzattal olykor undok voltál velem, mégis imádtalak, és emlékszem a sokkal jellemzőbb csodálatos jóságodra és kedvességedre.
és most?
most mérges vagyok, amiért nem látod, milyen emberré, milyen nővé fejlődtem. tetszene neked. tegnap, elalvás előtt felderengett egy kép, ahogy hangosan nevetünk valamin, és cinkosokként sugdolózunk. hiszen korban nagyon közel voltunk, remek barátnők lennénk.
hiányzol, Etus. nagyon szeretlek.
és most?
most mérges vagyok, amiért nem látod, milyen emberré, milyen nővé fejlődtem. tetszene neked. tegnap, elalvás előtt felderengett egy kép, ahogy hangosan nevetünk valamin, és cinkosokként sugdolózunk. hiszen korban nagyon közel voltunk, remek barátnők lennénk.
hiányzol, Etus. nagyon szeretlek.
Szólj hozzá!
Clapton a Zenéről
2010.03.07. 21:15
Részlet Eric Clapton önéletrajzi könyvének Epilógusából, figyelemre méltó őszinteséggel és alázattal:
"Úgy tűnik, a legtöbb zenész hallgatólagosan egyetért abban, hogy bizonyos felelősséggel bírunk tanítóként vagy gyógyítóként, és bár mindannyian másképp igyekszünk megfelelni ennek a feladatnak, tényleg olyasmi ez, aminek mindannyian a tudatában vagyunk. Emiatt igyekeztem kihagyni a zenémből és a játékomból a direkt társadalomkritikát és a politikát, pusztán azért, mert nem akarom, hogy bármi is rám ragadjon, hogy bármiféle olyan mozgalommal azonosítsanak, mely eltérít a bluest és általában a zenét érintő küldetésemtől. Mindig hittem abban, hogy a zenének egymagában is elég hatalma van a dolgokon változtatni, és néha a szavak vagy szándékok ennek keresztbe tehetnek.
Ahogy nézem, a mai zenei szcéna nem sokban különbözik ifjúkorom világától. A százalékok hasonlóak - 95 százalék hulladék, 5 százalék remekmű. [...] A zene mindig meg fogja találni az utat hozzánk. Üzlettel, politikával, vallással vagy bármilyen más ráakasztott marhasággal együtt - de anélkül is. A zene mindent túlél, és Istenhez hasonlóan mindig jelen van. Nincs szüksége segítségre, és nem hátráltatja semmi. Mindig megtalált engem, és Isten áldásával és kegyével mindig is meg fogja találni hozzám az utat."
"Úgy tűnik, a legtöbb zenész hallgatólagosan egyetért abban, hogy bizonyos felelősséggel bírunk tanítóként vagy gyógyítóként, és bár mindannyian másképp igyekszünk megfelelni ennek a feladatnak, tényleg olyasmi ez, aminek mindannyian a tudatában vagyunk. Emiatt igyekeztem kihagyni a zenémből és a játékomból a direkt társadalomkritikát és a politikát, pusztán azért, mert nem akarom, hogy bármi is rám ragadjon, hogy bármiféle olyan mozgalommal azonosítsanak, mely eltérít a bluest és általában a zenét érintő küldetésemtől. Mindig hittem abban, hogy a zenének egymagában is elég hatalma van a dolgokon változtatni, és néha a szavak vagy szándékok ennek keresztbe tehetnek.
Ahogy nézem, a mai zenei szcéna nem sokban különbözik ifjúkorom világától. A százalékok hasonlóak - 95 százalék hulladék, 5 százalék remekmű. [...] A zene mindig meg fogja találni az utat hozzánk. Üzlettel, politikával, vallással vagy bármilyen más ráakasztott marhasággal együtt - de anélkül is. A zene mindent túlél, és Istenhez hasonlóan mindig jelen van. Nincs szüksége segítségre, és nem hátráltatja semmi. Mindig megtalált engem, és Isten áldásával és kegyével mindig is meg fogja találni hozzám az utat."
2 komment
szeköndlájf?
2010.03.06. 10:25
a második életemben francia lány vagyok. mézszőke haj, zöld szemek, nem túl magas, isteni lábakkal. divatcégem van barátnőmmel Londonban. a sorbonne művészeti karán végeztem, munkamániás vagyok, és remek a humorom. egy csodásan izgalmas kapcsolat veszi kezdetét éppen az életemben. kaland lesz-e vagy a legigazibb szerelem? bonyodalmak, függőségi szexualitás, határok feszegetése, idill és lélekrugdosás vár rám, önvalóm alapjainak megrendülése.
meg középkorú férfi is vagyok, hihetetlen karrierjének még mindig a csúcsán, emberként azonban egyedül. szokott emberi és férfigyarlóságaim tudatában, ravaszon, önelégültségem melletti bizonytalanságaimban olykor őrlődve, igazi strange personality.
nem, nem kapott el a virtuális valóság, nyugalom.
írok.
fanfiction. elismerés nélkül való műfaj, de nem bánom, mert a kognitív élvezetek egyik netovábbja számomra jelenleg. és igazi írás. interperszonális dinamikával, mert szerzőtárssal írunk, és ötleteink ide-oda pattogó pingponglabdája (hangeffekt: Depeche Mode: Pipeline) olyan különleges, meglepetésekkel teli várakozással telíti a folyamatot, ami egyedül nem születne meg. a klasszikus szinergia-jelenség, amikor a részek összege nagyobb, mint puszta összeadás, avagy a kettő meg kettő egyenlő hat tipikus esete. fantasztikusan izgalmas tudni a történet nagy vonalát, ugyanakkor várni szerzőtársam válaszreakcióját, amiben mindig van valami, amire én nem is gondoltam volna.
és testi-lelki reakciók mindeközben.
a pszichológia vizuális imaginatív szinkronnak hívja a jelenséget azt hiszem, amikor két ember egymástól függetlenül ugyanazt a képet vizualizálja a képzeletében. írunk, közben bekérdezem: látod??? és jön a válasz: tisztábban mint a monitort!!! látom a fényeket, hallom az utcák zaját vagy épp a park avarának ropogását, illatát is érzem, ahogy a kihalt tervezőszobában való munka grafitszagát is.
és az érintések. mert a fanfiction továbbra is egy erotikus műfaj. a lassú feszültség vagy éppen a kapkodó vágy ugyanúgy születik meg a testemben, mint a valóság, hiszen mindent az agy irányít, és ami ott megszületik, az létező érzékletet képes generálni-befolyásolni.
és a figurák. mozgatni őket, élni az életüket, érezni érzéseiket, tudni ízlésüket - a teremtés isteni jellegétől kölcsönzött hatalom.
az élvezet mellett pedig felvillan pragmatizmusom urbánus LED-fénye: egy lépés innen az elismerhető irodalom: novella, elbeszélés, regény.
a legélvezetesebb ujjgyakorlat ez és több annál.
meg középkorú férfi is vagyok, hihetetlen karrierjének még mindig a csúcsán, emberként azonban egyedül. szokott emberi és férfigyarlóságaim tudatában, ravaszon, önelégültségem melletti bizonytalanságaimban olykor őrlődve, igazi strange personality.
nem, nem kapott el a virtuális valóság, nyugalom.
írok.
fanfiction. elismerés nélkül való műfaj, de nem bánom, mert a kognitív élvezetek egyik netovábbja számomra jelenleg. és igazi írás. interperszonális dinamikával, mert szerzőtárssal írunk, és ötleteink ide-oda pattogó pingponglabdája (hangeffekt: Depeche Mode: Pipeline) olyan különleges, meglepetésekkel teli várakozással telíti a folyamatot, ami egyedül nem születne meg. a klasszikus szinergia-jelenség, amikor a részek összege nagyobb, mint puszta összeadás, avagy a kettő meg kettő egyenlő hat tipikus esete. fantasztikusan izgalmas tudni a történet nagy vonalát, ugyanakkor várni szerzőtársam válaszreakcióját, amiben mindig van valami, amire én nem is gondoltam volna.
és testi-lelki reakciók mindeközben.
a pszichológia vizuális imaginatív szinkronnak hívja a jelenséget azt hiszem, amikor két ember egymástól függetlenül ugyanazt a képet vizualizálja a képzeletében. írunk, közben bekérdezem: látod??? és jön a válasz: tisztábban mint a monitort!!! látom a fényeket, hallom az utcák zaját vagy épp a park avarának ropogását, illatát is érzem, ahogy a kihalt tervezőszobában való munka grafitszagát is.
és az érintések. mert a fanfiction továbbra is egy erotikus műfaj. a lassú feszültség vagy éppen a kapkodó vágy ugyanúgy születik meg a testemben, mint a valóság, hiszen mindent az agy irányít, és ami ott megszületik, az létező érzékletet képes generálni-befolyásolni.
és a figurák. mozgatni őket, élni az életüket, érezni érzéseiket, tudni ízlésüket - a teremtés isteni jellegétől kölcsönzött hatalom.
az élvezet mellett pedig felvillan pragmatizmusom urbánus LED-fénye: egy lépés innen az elismerhető irodalom: novella, elbeszélés, regény.
a legélvezetesebb ujjgyakorlat ez és több annál.
9 komment
IT guru
2010.03.06. 10:24
nagyon jó kezdek lenni keresőoptimalizálásban. még egy szóra engem dob ki a gugli. kösz az infót új olvasómnak, Daninak
Szólj hozzá!
Duna-kör
2010.03.05. 15:06
írtam már erről a szokásomról.
ezt az útvonalat szoktam besétálni, amikor a híres Lola-féle Duna-körre megyek. :)
3 komment
légnyomás
2010.03.02. 11:51
már így is rengetegszer idéztem, most mégis, ismét, aktuális.
"Valami felépülőben van, valami tornyosul, leszakadni, felrobbanni, tönkremenni, felragyogni érződik valami; bennem hatalmas a várakozás. [...] MIRE EZ A NAGY VÁRÁS? Ejnye. "
minden kavarog bennem; ölelő boldogságom tudata - csak úgy: tart már pár hónapja; egy halál; két halál; szeretetek; változások; új élmények; újra-élmények, ultra-élmények; képzelet - valóság - valódiság - valódi világ - új világ - másik világ - másvilág - mások világa ha betekinteni enged: megtiszteltetés. ízlelgetem ezt a szót. finom, finom. aztán: elkülönülő, záródó, távolodó világainkban hol az a kötél, hol az a lánc, mi még egyben tart bennünk, köztünk egy Valamit? megvan még ez egyáltalán? biztosan, mert minden tiltakozásom ellenére fel-felcsillani érzem még olykor.
aztán végül mindig dalok mondanak el helyettem mindent. nálam ez már csak így van. passz.
"there's something magical in the air
something so tragic we had to care"
"you're bright
you're strong
you know the right from wrong
at least
to some
degree
you're wise
you're tough
you've heard the lies enough
you smile
in sym-
pathy"
1 komment
Ezt meg köszönöm:
2010.03.01. 02:04
"velem ellentétben te az emberek közt élsz és nem párhuzamosan velük"
(bár, ha hihetek Márainak: így sosem lesz belőlem író. szerinte ahhoz el kell vonulni az emberektől.)
11 komment
Endless
2010.03.01. 00:33
"and i am still
forever and ever and ever
endless
endless
your body is endless"
istenem, mit érzek, ha mondani tudnám, ha milliónyi szavaim közül lenne értelme legalább tíz-tizenötnek. de csak szórom, magamból kifelé, remélve, a nagy tömegből talán sikerül kigereblyéznem párat, ami közelít a megértés felé.
de előtte:
"ez itt a fanyalgás helye", írom egy transzparensre, és kibiggyentem szélesre tárt érzelmeim kapujának elébe. csak tisztán, szépen, rendezetten. megállsz, leteszed a fanyalgás kötelező áldozatát a transzparens tövébe, mint egy kegyhelyen. azután - bejöhetsz. és ha hajlandó vagy ezt a beléptidíjat megfizetni, körbejárhatsz idebenn. csarnokszerű, bár kissé zsúfolt múzeum, teremőr sehol. emlékeim, érzelmeim, ezek a sérült-selejt műkincsek nemcsak nézhetők, de meg is tapinthatók - én hiszek az interaktivitásban, magam is mindig ilyen kiállításra vágytam. hogy hozzáérhessek a vásznon az olaj kopogósra száradt barázdáin, ami csak pigment és kötőanyag - mégis könnyfakasztóan gyönyörű tud lenni. ilyen ez is, ez az érzelem-dolog. kémia, kémia, kémia. az is kémia, hogy "csak úgy" csurog a könnyem. mert olyan... áh, ha fogalmazni tudnám, nem nyekegnék itt már mióta. "meglep az érzés, hogy mennyi csoda a világ: az ember szíve majd' belészakad" - ugye, milyen patetikus? már már szentimentális, mégis: erről van szó.
és akkor:
profán félmondat következik: vége a Tour Of The Universe-nek. Dave Gahan könnyekben tör ki a Never Let Me Down Again (micsoda dalcím, nemde?) alatt, a búcsú elköszönésnél a düsseldorfi rajongók többezer fehér lapot emelnek a levegőbe: DM Come Back felirattal. Dave: thirty fucknig years!
ez a turné...
balesetek, rémisztő, borzasztó betegség, hosszúra nyúlt turné, Dave egyre karcsúbb, sovány, horribile dictu: elhasznált.
nekem két olyan este, hogy az érzést megközelítően leírni is lehetetlen, és tapasztalás nélkül, értem én, hogy tökéletesen hihetetlen és elképzelhetetlen. mindegy, kifacsarta belőlem minden valaha volt érzelmemet. de vége lett mindkettőnek, gyönyörű ünnep volt, és nem vágytam többre, a többiekkel ellentétben. nekem ez is kell, hogy ünnep maradjon, hogy ritkaság, exkluzív, megvárakoztató élmény legyen.
és vártam már, hogy vége legyen.
menjen mindenki haza, egyen, aludjon, éljen.
hízzon, eddzen, olvasson, épüljön, szeressen, élvezzen.
legyen Ember a hamis-csinált istenlét helyett.
nem, nem csupán önzetlen szeretet vezérel. az is, mert irreálisan fontosak nekem. de lélekből építkeznek Ők, bele a zenéjükbe, nekünk, nekem. és még kellenek nekem. még adjanak nekem. még nem elég.
kavarog bennem annyi minden. nem is gondoltam, hogy ez felkavar majd. nem is gondoltam már a koncertekre, telítődtem kicsit, nem is hallgattam, nem is éreztem, egy barátnőm ment még az utolsó koncertre, és még csak nem is irigyeltem. nekem most ez, így, ennyi elég volt. s mégis, egy perc egy videóból, és nem látok a könnyeimtől.
pedig én már csak élni akartam ennek a csodás lélekközösségnek, ami - tetszik, nem tetszik - köztünk van velük - tudtukon kívül persze, sajnos.
és, élni a Hálának.
mert csupa... nagy szavakkal teli dolgokat kaptam, "örök", "életre szóló", "katartikus", "emberfeletti", ilyesmi. mondom, nagy szavak.
s a legnagyobb: kapcsolat.
igazi emberi kapcsolatokat kaptam, amikre gondolva elszorul a torkom a hálától. ennél semmi nem értékesebb nekem, itt, ebben az életemben. nem érdekel a pátosz. ez van. lehet fanyalogni. most.
"ez itt a fanyalgás helye"
forever and ever and ever
endless
endless
your body is endless"
istenem, mit érzek, ha mondani tudnám, ha milliónyi szavaim közül lenne értelme legalább tíz-tizenötnek. de csak szórom, magamból kifelé, remélve, a nagy tömegből talán sikerül kigereblyéznem párat, ami közelít a megértés felé.
de előtte:
"ez itt a fanyalgás helye", írom egy transzparensre, és kibiggyentem szélesre tárt érzelmeim kapujának elébe. csak tisztán, szépen, rendezetten. megállsz, leteszed a fanyalgás kötelező áldozatát a transzparens tövébe, mint egy kegyhelyen. azután - bejöhetsz. és ha hajlandó vagy ezt a beléptidíjat megfizetni, körbejárhatsz idebenn. csarnokszerű, bár kissé zsúfolt múzeum, teremőr sehol. emlékeim, érzelmeim, ezek a sérült-selejt műkincsek nemcsak nézhetők, de meg is tapinthatók - én hiszek az interaktivitásban, magam is mindig ilyen kiállításra vágytam. hogy hozzáérhessek a vásznon az olaj kopogósra száradt barázdáin, ami csak pigment és kötőanyag - mégis könnyfakasztóan gyönyörű tud lenni. ilyen ez is, ez az érzelem-dolog. kémia, kémia, kémia. az is kémia, hogy "csak úgy" csurog a könnyem. mert olyan... áh, ha fogalmazni tudnám, nem nyekegnék itt már mióta. "meglep az érzés, hogy mennyi csoda a világ: az ember szíve majd' belészakad" - ugye, milyen patetikus? már már szentimentális, mégis: erről van szó.
és akkor:
profán félmondat következik: vége a Tour Of The Universe-nek. Dave Gahan könnyekben tör ki a Never Let Me Down Again (micsoda dalcím, nemde?) alatt, a búcsú elköszönésnél a düsseldorfi rajongók többezer fehér lapot emelnek a levegőbe: DM Come Back felirattal. Dave: thirty fucknig years!
ez a turné...
balesetek, rémisztő, borzasztó betegség, hosszúra nyúlt turné, Dave egyre karcsúbb, sovány, horribile dictu: elhasznált.
nekem két olyan este, hogy az érzést megközelítően leírni is lehetetlen, és tapasztalás nélkül, értem én, hogy tökéletesen hihetetlen és elképzelhetetlen. mindegy, kifacsarta belőlem minden valaha volt érzelmemet. de vége lett mindkettőnek, gyönyörű ünnep volt, és nem vágytam többre, a többiekkel ellentétben. nekem ez is kell, hogy ünnep maradjon, hogy ritkaság, exkluzív, megvárakoztató élmény legyen.
és vártam már, hogy vége legyen.
menjen mindenki haza, egyen, aludjon, éljen.
hízzon, eddzen, olvasson, épüljön, szeressen, élvezzen.
legyen Ember a hamis-csinált istenlét helyett.
nem, nem csupán önzetlen szeretet vezérel. az is, mert irreálisan fontosak nekem. de lélekből építkeznek Ők, bele a zenéjükbe, nekünk, nekem. és még kellenek nekem. még adjanak nekem. még nem elég.
kavarog bennem annyi minden. nem is gondoltam, hogy ez felkavar majd. nem is gondoltam már a koncertekre, telítődtem kicsit, nem is hallgattam, nem is éreztem, egy barátnőm ment még az utolsó koncertre, és még csak nem is irigyeltem. nekem most ez, így, ennyi elég volt. s mégis, egy perc egy videóból, és nem látok a könnyeimtől.
pedig én már csak élni akartam ennek a csodás lélekközösségnek, ami - tetszik, nem tetszik - köztünk van velük - tudtukon kívül persze, sajnos.
és, élni a Hálának.
mert csupa... nagy szavakkal teli dolgokat kaptam, "örök", "életre szóló", "katartikus", "emberfeletti", ilyesmi. mondom, nagy szavak.
s a legnagyobb: kapcsolat.
igazi emberi kapcsolatokat kaptam, amikre gondolva elszorul a torkom a hálától. ennél semmi nem értékesebb nekem, itt, ebben az életemben. nem érdekel a pátosz. ez van. lehet fanyalogni. most.
"ez itt a fanyalgás helye"
1 komment
utóhatás
2010.02.27. 02:26
lehet hogy csak egy játékos fanfiction, de érzelmekkel játszik, és érzelmeket generál. olyannyira, hogy rám is, a rezignált, cinikus, kritikusra is hatott, imígyen:
szétrobban a szívem darabokra
mostmár atomokban pihen
hogy megtörténik ilyen naponta
hogy keresztre feszül
a szerelem
1 komment
keresőoptimalizálás
2010.02.25. 20:01
ma kaptam a hírt, hogy van egy blogbejegyzésem, amit a google első találatként hoz ki egy keresőkifejezésre. 15 bit hírnév avagy hogyan kereső-optimalizáljunk