szégyellős exhibicionista

Mami, Móki, Patkány, Egér, Görény, Disznó, Szaros, Kulagép, Tehén és Algernon nevekre hallgat, illetve nem hallgat, de így szólunk neki. Hörcsög a szentem. Kedves lény. Folyton zabál, alszik, vagy kuláz. Original kollégista pedig csak három napja él velünk. Fehér, ezért hívom Algernonnak, holott hölgy. Néha, amikor épp nem az imént felsorolt tevékenységeinek hódol, akkor épp adrenalinozik vagy édespofául viselkedik vagy ilyesmi. Adrenalinozás annyit tesz, mint Mami próbál leugrani az ágyról, érted, egy höri, ugrik. Hehe. Meg felkapar a ketrec rácsaira meg ilyenek, meg folyton lyukak. Imádja a lyukakat. Minden résbe befurakszik a kis dög. Hót édi. Csipom.
Az a legjobb mikor felkel és olyat ásít hogy valahogy kiakad az állkapcsa és nagyobbra nyitja a száját, mint az egész höri, meg amikor két lábbra áll és felemeli a kezeit és szaglász és ilyen hót cukin mocorgik a bajsza. Meg amikor kezével fogja a mogyit és túrja be az arcába. Kurvajófej. Bár még egy szobatárs, aki nem takarít el maga után... Ja és hörcsögösödünk. Ma pont úgy szaglásztam a teát, mint ő szokott mindent, mióta Stipi csípős hagymacsírát adott neki és tök komikusan a höri elkezdte törölgetni a száját a lepedőbe. Edit meg pont úgy fogja már mindenét mint Mami a mogyit. Király...

Én! Én! Én! Igazából soppingoltam! Igaz hogy csak egy felsőt vettem de a soppingolás lényege a technika nem a végkimenetel. Szóval megvolt minden. Metróval a moszkvatérig, Mammut, ami jobb mint az árkád mert nincs az a céltalanul hömpölygő, bután bámészkodó, tökéletesen kinéző tömeg. Bár mint minden plázától, azért ettől is falra mászok, de ez az eddigi legelviselhetőbb. Na de a lényeg. Az úgy volt, hogy Mirelllával és Márkkal keeden társtöri után megindulánk... előtte sörcsarnok, ebéd... de aztán Mammut. A technika a következő:mész, szép lassan, néző' ki a fejedbő', bámulsz, szép lassan mész, és elfoglalod kis barátaiddal az utat, csacsorásztok mindenfélét jobbra balra és igyekszel minél hamarabb beszerezni valahogy egy megfelelően felismerhető méretű márkajelzéssel ellátott papírtáskát. Mint státuszszimbólumot. A soppingolás státuszszimbólumát. Sajnos ezen papírtasik elég drágák, kell ugyanis venni valamit az egyik butikban, hogy kapj egy ilyet. Cselesen a Jeans Clubban vetem egy kedves de olcsó kis felsőt amihez adtak egy orbitális méretű táskát, így aztán bele is tehettem a pulcsim, ami addig kilógott a sulitáskámból, ezzel is növelve a papírtasi telítettségi képét, ami szintén jó hatással van a soppingimázsra. És ha ez a tasi megvan, onnantól kezdve szabad vagy. És milliomos. Mert bemehetsz pl. a benetonba és úgy tehetsz, mintha ki tudnál (és hajlandó volnál) fizetni huszonhétezer forintot egy jól szabott kardigánért vagy tízezret egy papírzsebkendőnyi fehérneműért. Sőt vannak még a benetonnál is drágább boltok és ott is előadhatod a krőzust. MERT VAN PAPÍRTASID!!!!! Éted? Na mi is ezt tettük, bejártuk az egész két épületszárnyat és játszottuk az agyunkat, kár, hogy a hatékonyság kedvéért kettéváltunk, Mirella külön utakra, hogy egy óra múlva négy, szuperszexi és extradrága combfixszel térjen meg, két(!!!) Calzedoniás papírtáskával. Jó a csaj. De neki fejlett a technikája. Én még most soppingoltam először. De érzem magamban a tehetséget... Na mindegy Márkkal ketten maradtunk, vele nem lehet helyzetgyakorlatokat játszani, mint pl.
egy ki...szott drága boltban a köv. párbeszéd:
-jónapot kívánok, segíthetek valamiben?
-köszönöm, nézelődök...bár... egy alkalmi felsőt keresek...
-igazán? Ez például? Pont a kisasszony mérete...
majd felpróbálás után miközben meglestük az árcédulát és csak két nullával volt több, mint ésszerűen gondoltad volna, a következőt kérdezed enyhén mélyített bársonyosan arisztokratikus hangon:
-Rendben, és barna van? (bármi más szín is jó, amiből tuti nincs a raktárban sem)
mire a boltoscsaj felháborodottan közli, hogy
-ez a tervező nem használ bara színt.
ekkor te anyagi felsőbbrendűséged tudatában egy kissé cinikus és utálkozó, ám annál lágyabb és udvariasabb hangon:
-igazán? Akkor köszönöm, nem kérem!
És kellően zörgetve a PAPÍRTÁSKÁ(I)D, felcsapott fejjel, felháborodaottan kivonulsz, magadban halkan, de érthetően mosrogva valami olyasmit, hogy ebben a tetű városban semmit nem lehet kapni és már megint kénytelen leszel milánóban bevásárolni

Na ez így.
Sajnos most nem csináltuk meg, de legközelebb meglesz.
Viszont sokat beszélgettünk Márkkal, ami jó, mert már rég volt rá példa. Ennyiben ki is lógtunk a sorból, képtelenek voltunk semmiségekről csacsorászni sopping közben...
de a többi professzionálisra sikeredett...

Pá
Csúcspont: új lila Phillip Russel felsőm...+a két M
Mélypont: a magassarkú csizma lerohasztotta a lábam, nem értem a plázapicsák hogy bírják ezt hosszútávon...

Mármint arra hogy írjak a blogba... sokkal kellemesebb időtöltés mint szemiotikát tanulni... brrr... tegnap megnéztem Morrist, érthető csak nem érdekel. Most meg úgy kábé az összes többit kellene megtanulnom nos ehelyett itt írok... Szenvedek mit a kutya mert pirosnap van és alig bírok ülni... grrr... nem is írok inkább erről, kilépek és megírom az elmúlt napok örömteli eseményeit egy másik cím alatt...

Nem lettem ma boldog. Miért is lettem volna, megkaptuk a statdolgozat eredményét... tudtam én hogy szar lett, de nem gondoltam, hogy az ilyen szarul esik... itt jön be a tipikus gólya effekt, idejön az ember egyetemre, mindig kurvajól szerepelt minden vizsgáján kevés tanulással is és akkor jön az egyetem, ami lerombolja a jótanuló imázst és itt egy huszonegypontos doga ergo a következő negyedévest minimum harminckilenc pontosra kell megírni ergo leülhetek beseggelni a hunyadivita könyvet például most azonnal. Öröm, boldogság. De legalább elkezdtem megcsinálni a beadandót ugyanebből és ahogy nézegettem az excellt még van is remény, hogy megcsinálom. Meg aztán, hit, hit, hit. Fog az menni.

Más, vidámabb.
Tegnap éjjel amúgy istenesen megünnepeltük Imre bátya nevenapját neki. Ajándékba kapta a következőket:
-kettő üveg Sangria
-három vagy négy üveg különböző féle bor, Cabernet Sauvignon tutira volt benne, meg sárgamuskotály meg még ki tudhassa aztat ugye...
-egy üveg mézes citromos vodka
-egy üveg vilmoskörte
-egy ajándék az új párttagoktól by me

+ez az állatkert hozott kettő üveg Écsi Rettenetest és egy igen emberes adag écsi újbort ami jelzem pocsék de szuvenyiru nyihuhu ugye...

Nos jelentem, győztünk. Mi voltunk az erősebbek és elpusztítottuk az ellenünk támadó alkoholtartalmú italok hadát (+néhánymillió agysejtet)

Ennek eredménye: artikulálatlanul üvöltöző férfiak!!! vonagló nők!!! Satöbbi. Meg ilyesmi. (from cuki) A személyes kedvenc részem az volt, amikor Roberto drágaszentem lejátszott csak nekemmegneki négy darab zúzda ákosdalt, amiket becsülettel végignyomtunk. Itt kell megjegyeznem egy icipici apróságot. Az alkohol vagy a hangomnak tesz jót vagy a fülemnek rosszat... éted? no intonációs probléma meg levegőhiány... ergo az embernek nem énektanár kell hanem szesz. Sok. És jó.

Aztán ami szintén igen tetszett, az az volt, mikor azok, akik irgalmatlanul kiütötték magukat, elmentek hányni/aludni, akkor mi, a józanéletű és kemény mag maradtunk még némi világmegváltó gondolat-megosztás ürügyén, azaz beszélgettünk még egy jó órát, Vivi, Zsóka, Katám, Joker és az a szimpatikus fiatalember, aki Joker barátja és neve asszem Róbert. Ja meg én is ott voltam.
S mivel rendesek vagyunk ám, kitakarítottunk magunk után szépen. Na jó ez így ebben a formában túlzás, kihordtuk a piásüvegeket, pohárhadakat és elárvult vasárnapi kajamaradványokat... nem hagytunk ott semmit csak a masszív mocskot.

Hát ennyi. Lássuk be, ezek után elég szép teljesítmény hogy nemhogy az óracsörgésre, hanem már egy félórával hamarabb felkeltem reggel és magamból embert faragva mentem órára, hogy megtudjam ama már említett fergeteges zéháeredményt...

Mindegy már. Mirella látva lelki dúltságom, elhurcolt a szabóervinbe, ami elementárisan gyönyörű meg egy kávézóba, ami szintén jó hely, bár ott nem a hely, hanem inkább az emberek voltak válogatottan csodaszépek, lévén kétharmaduk színész vagy az lesz. Végén egész egyenesbe jött a hangulat. És ma is Combinoltam a kellemeset a hasznossal, mikoris négyeshatosoztam blaháig+külön dicséretet érdemlek, amiért vettem péntekre helyjegyet s nem kell azzal az undi gyorssal hazacsigulnom...

mámeginhosssssszzzzzúúúúúúú lett
pápá

Csúcspont: szép szemek a kávézóban és Mirellával közeledünk egymáshoz barátságügyileg talán
Mélypont: ama pillanat, amikor szép szemem világát a zéhámra emeltem...

Há' ma se tanultam, na az van! Mert felkeltem, összeszedtem magam és kicsiny szobám és reggeliztem, az jó is volt. És itt volt az a pont amikor le kellett volna ülnöm és minimum Ferdinand de Saussure szemiotikai elemzéseit magamévá köllött volna tennem. De ehelyett: általmentem Robiékhoz és azóta még tök jó napom volt, röhögtünk nonstop, könnyem folyt, meg főztem, meg minden, meg alkottam, meg minden, meg zenét hallgattunk, meg minden... Ha csak ezek helyett a meg mindenek helyett leülök tanulni már sokat segít, de nem!!!

És most felmegyek, mert Robi akar, és már tuti nem tanulok, mert jön Barbi, a plasztiktündérkém majd meg a többi, aztán meg Imre bátyó névnapját ünnepeljük... ergo _nem_tanulok!!!

TÚF rulez!!!

Csúcspont: Barbiszopatás msnen+legalja.hu+vacsi+robi mert itt ül
Mélypont: felkelni brrr és bűntudat mert n e m t a n u l o k !!!!!!

A hét és fél értelmes budapesti férfi elmélete

Dia mesélte a minap, hogy kiszámolta (hülye közgazdász), hogy hét és fél értelmes férfi leledzik Budapest teljes területén, beleértve az agglomerációt is.

Mert:
-élünk Budapesten kb. két és félmillióan
-ebből kb. egymillió férfi
-ebből kb. félmillió foglalt
-a maradék félmillióból:
-százezer meleg **
-százezer tizennyolc éven aluli *
-kétszázezer negyvenöt éven felüli *
-huszonötezer súlyosan értelmi fogyatékos ****
-húszezer csöves***
-a maradék negyvenötezerből:
-huszonötezer diszkós *****
-tizenkilencezerkilencszázkilencvenkettő és fél bigámista******

így marad hét és fél értelmes használható férfi

*bocs a tizennyolcon aluli és negyvenötön felüli férfiaknak, de huszonéves nőknél nem nagyon jöhetnek még/már szóba. Ingyen tuti nem.
**semmi bajunk a melegekkel
***a csövesek büdösek és mi az illatos pasikat szeressük
****értelmi fogyatékosokkal kapcsolatban csak annyi, hogy közgázra járunk, nem szocmunkára, így sajnos ők sem nyerők
*****diszkós nem viselné el az életmódunkat=kevesebb műkörmös, több könyv
******bigámistát mi nem viselnénk el

! Dia pontos számokat is mutathat, én nem vagyok közgazdász, csak körülbelüli értékeket írtam, bocs

Tudjátok azok a szombat délutánok, amikor ősz vége felé már korán sötétedik és a délutáni mosott ruhát már villanyfénynél teregeted de a függönyt még kihúzva hagyod és ettől lesz egy speciális csak erre a hangulatra jellemző fényviszony a szobában. A hangulathoz hozzá tartozik mindig, kivétel nélkül valamilyen nosztalgikus érzetű zene hallgatása, ami nem minimum hat-tíz éves dal, az ilyenkor úgysem megy. Mert ilyenkor úgyis mindig Lágerrádió szól, vagy a Hazai Beat Megamix című cédém, amin igen szakállas, kedvesen rendszerváltás előtti, sok orosz nevet tartalmazó dalocska fordul elő...lássuk be, a slágeren is.
...->na ilyen volt ma délután is
Tegnap este annyira bedurrant végül a lábam, hogy depesbulit lefújtam, beszélgettem kicsit Diával, akivel úgy tűnik hasonlítunk. Aztán becsattogtam kedvenc ikreimhez, letarháltam őket egy ásványvízzel, de majd visszaadom, eskü!!! és még arra is rávettek hogy prison brake-et nézzek velük, ami azért volt vicces, mert ezek már igencsak az istentudjahányadik részek voltak és ami még jobb, hogy annak ellenére, hogy nem ismertem a sztorit, tök jól szórakoztam, itt a tökéletes bizonyíték arra, hogy a sorozatokat direkte úgy csinálják, hogy a háromszázhetvennyolcadik részből is megértsd a teljes történetet...

ja még előtte megállapítottuk Diával, hogy a BlackBirdben csak kedves és jó pasik vannak, továbbá, hogy Robi a tökéletes férfi(ha olvasod, drága, hidd el, mi tudjuk, jók vagyunk ebben) és még mindig keressük a hét és fél értelmes budapesti férfi egyikét. Nekem persze lennének ötleteim.

Most meg már kb két órája ülök a neten, ma egész nap kajáltam, mert voltam a cédruson, ami klassz hely és vettem mindenféle finomságot, ami nálam addig szok tartani, amíg látom, hogy van...

Most beszéltem mamival telefonon. Ritkán beszélünk egy percnél többet... még ritkábban beszélünk nem csak semmiségekről... furcsa, van aki azt mondja, neki az anyukája a legjobb barátja, nekem nem kimondottan, mivel alig beszélünk. Ami viszont rémisztő, hogy így is mindent tud rólam, mindig tudja, ha kínom van, mindig megérzi, na jó azt nem szokta észrevenni ha megbánt.:-( de ennyi. Csak a tudat, hogy létezik, az kell mindig meglegyen...

Aztán kezdek fázni és tanulni is kellene. A szemiotika viszont maga a szenvedés. Órára is csak azért járok, mert jófej a tanár. De az anyag egy rakás belemagyarázás. Fujj. Pedig ha felmegyek, le fogok ülni és meg fogok csinálni legalább egy fejezetet érthetőre. Ja mert a könyv nem az... alapból feltételezi, hogy mindenki beszél franciául, és kábé nyelvész, mert kevés benne a magyar szó. Grrrrrrrrrr...frászt kapok attól, hogy egyesek úgy gondolják, csak akkor intellektuális egy szöveg ha idegen szavak szótára nélkül nem tudod elolvasni. Magyar nyelv, igen, igen, beszéljünk magyarul magyarul. Ha meg külföldiül, akkor úgy. De a kettő keveredése nem szakszöveget, hanem érthetetlen maszlagot szül.

Jó lenne ha történne valami, ami a mai napot emlékezetessé teszi... régen volt már emlékezetes napom.

pápá
Csúcspont: rumos-tejszínes milka és ínyenc fűszerezésű mogyoró
Mélypont:hajnalban arra keltem, hogy annyira fáj a lábam, hogy mindjárt sírok

És fázunk. Most is. Mondjuk most azért mert ebbe a zidióta gépterembe mindig klimatizálják a hideget és lolácska volt oly zseniális hogy zokni nélkül, úgy ahogy kikelt délutáni majdnemszundikálásából az ágyból lejött kicsit interaktívkodni... de meg egyébként is meg kell fagyni. Vettem is ma ennnek örömére a keletiben a kínaiaktól egy suhi-pufi-de-elég-tűrhető-csinci dzsekit. Nagyon mai... nem is lesz a kedvencem, majd jól veszek egy csajszis-egyetemistás szövetkabátot, főleg mert kedvet kaptam a csoda gólyabálunkhoz... így az előzetesek alapján állítólag tök klassz lesz, asszem a végén még elmegyek és részt veszek...


Ma is sokszor eszembe jutott Etus. Anyuka azt szokta mondani, ugyanolyan a kezem, mint az övé volt, meg ha valamit a konyhában csinálok, akkor állítólag pont úgy nyúlok mindenhez, mint ő. Amikor meghalt, utána gondolkodtam sokat azon, hogy ő volt az, aki elkerült otthonról Pestre és jól is alakult az élete, ameddig... és hogy én vagyok a következő a családból, aki Pestre jöttem szerencsét próbálni, érdekes párhuzam... remélem semmi valóságalapja nincs.

Olvastam Tamara blogját és egyrészt fergeteges, ahogy ír, másrészt felebarátiatlanul irigy vagyok rá... majd egyszer én is bepróbálkozok külföldiával... ha lesz pénzem, meg bátorságom, meg egy partnerem hozzá, mert egyedül nem biztos, hogy merném... de milyen jó lehet! Nekem Olaszország épp megfelelő úticél lenne, persze. Még midig imádom. Sokszor eszembe jutnak az ottani fények, színek, ízek, illatok... arcok, szemek. Mi lehet ott az a varázslat a levegőben, ami a szemem elé valami csipkefinom rózsaszín "mindencsodálatos"-fátylat feszített? Lehet, hogy közünk lesz még egymáshoz...

apropó közünk egymáshoz: akiről azt gondoltam, így lesz, jelesül Balázs, nos asszem már megint pocsék volt a megérzés, mert nem keres egy ideje, nem mintha nagyon zavarna, de legalább a jópofizás szintjén maradhattunk volna, de még ennyi sem... mondjuk érdemes volna barátommá fogadni... jó ember, csak szegényt szerintem halálra ijesztettem... az vicces sztori volt, majd legközelebb leírom...

Na csakhogy az elmúlt hetek állandó témája is említve legyen: fejemből-kiverési prodzsekt sikeresnek tűnik, jelentem. Nem mondom, hogy nem rajzolódik ki előttem ar arca néha-néha, de végülis ez normális, mégiscsak megérintett a fiatalember ... mondjuk tulajdonképp nem tudom, mi fogott meg benne, talán az, hogy egy zseni... meg szirén is csak férfiben... na ezt hagyjuk. Nem lovalom bele magam. (pedig szívesen megtenném...vicceltem,kihagyhatatlan ziccer volt)

haha, be is fejezem, megyek zuhizni, mert elvileg ma Kajorral elnézünk a Filterbe, ahol igen remélem, találkozom néhány innen-onnan ismert régi bonanza cimbivel, mert imádom Évát, de lássuk be, nem az a tombolós típus, én meg szeretnék ma este tombolni... na pápá

Csúcspont: Ákos,Depeche,M+M,szemiotika-tanár
Mélypont:meghúztam a térdemben valamit tesin és alig bírok lábra állni...most is pl.

És az imént kitörölt bejegyzésben szerepelt szintén:
Anyukám kpott melót, ami jó, ami viszont nem annyira, hogy most hogy otthon voltam annyi van hogy tiszta hulla az egész csaj, nagyon fáradt, rengeteg a munka és itthon meg senki nem segít neki, szóval fáradt. Remélem, ha beáll a munkarend normálisan, akkor már nem lesz ezzel gond.
ennyi

Inkább itt az egész dalszöveg egyben, vegyétek és egyétek

In your room
Where time stands still
Or moves at your will
Will you let the morning come soon
Or will you leave me lying here
In your favourite darkness
Your favourite half-light
Your favourite consciousness
Your favourite slave

In your room
Where souls disappear
Only you exist here
Will you lead me to your armchair
Or leave me lying here
Your favourite innocence
Your favourite prize
Your favourite smile
Your favourite slave

I'm hanging on your words
Living on your breath
Feeling with your skin
Will I always be here

In your room
Your burning eyes
Cause flames to arise
Will you let the fire die down soon
Or will I always be here
Your favourite passion
Your favourite game
Your favourite mirror
Your favourite slave

I'm hanging on your words
Living on your breath
Feeling with your skin
Will I always be here

Will I always be here

De tényleg. Most töröltem ki véletlenül a legutóbbi bejegyzésem, ami nem gáz, mert telenyálaztam hisztivel, mint azt már tettem nagyjából hetek óta. Szegény blogom, mea culpa!!! Mea maxima culpa! Eskü, hogy nem lesz több, vagyis remélem.

Mert Jude is mondta, és ami gáz, hogy tökéletesen igaza van. Csak azért nem törlöm visszamenőleg az utóbi 6-10 írást, mert nem lenne tisztességes játszma. Így legalább itt van, tessék, láthatja mindenki, hogy egy szélsőséges nővel van dolga... Hhahaaa...

Depechet hallgatok és addiktív a dolog, azám.
Most semmi értelmes nem jut eszembe, olvastam Robi blogját és annyira benne van a soraiban. Hol vayok én ezekben a kusza buta semmitmondó hisztériás ömlengésekben? Nem azért, de tényleg szégyellem magam.

Robiról még, hogy elvben megyünk holnap este a Filterbe, Ákosos, DMes partyra, ami nagyon jó lenne, tényleg, Amara is azt mondta, jön. Egy igazi, őrjöngős, tombolós buli kellene már.

Mondjuk kultúrát, na azt kaptam mostanság, és kellett is. Hétfőn megvolt a filmnézős Judy-buli. Pozitív. Mert ugye ahhoz képest, amit vártam a Kill Billtől, oké volt.

De nem ezt nevezném az elmúlt napok kulturális sokkhatásának. Mert az Hamlet volt.
A Bárkában. Csoda, csoda,csoda... óhh igen. Ez a nyafogásaimmal telerakott és imént visszaállíthatatlanul és véletlenül törölt bejegyzésem napján volt, vasárnap, a szombati elgondolkodtató koncertest után. Furcsa, hogy milyen kis visszafogott voltam, nem mondtam Mirellának egy rövidke mondatnál többet az egész konklúzióról... még nem nyíltam meg neki, de egyébként sanszos, úgy érzem. De mint tudjuk soha többé nem bízhatok senkiben.


Szóval Hamlet... azonkívül, hogy interaktív, elragadó, éjszakai-utcán-üvöltözésre-késztető, elvarázsosító, nézzük-meg-még-egymilliószor-érzést keltő volt, mit fűzhetnék hozzá...
Mindenkinek látnia kell.

Azt képzeltem, hogy majd írok sokat a darabról, annyira megragadott, de nem tudok, szavakkal úgysem lehet elmondani.

Meg Etusra is gondoltam. Nagyon sokat. Még mindig. Főleg otthon jut eszembe, és most voltam otthon, a temetőben is, meg az idő is olyan volt, mint amikor... mint ilyenkor mindig. Csak annyira félek attól a pillanattól, amikor a gyerekeknek leesik a dolog és mit fognak szegények kezdeni ezzel az egésszel...?

Most a világtörténelem egyik leggyönyörűbb szerelmes dala szól: In Your Room a Depeche Mode-tól..."I'm hangin' on your words, livin' in your breathe, feeling with your skin, Will I always be here?" ez minden... "In your room, where souls disappear, only you exist here..."


Befejezem. Mert szívesen írnék a fiatalemberről is, de azt nem. Így sem tudom elkerülni, hogy nyálas legyek a saját undorító stílusomtól...

Csúcspont: nem volt. Olyan egysíkú napom volt, pedig sokminden történt, visszautaztam koliba, cipekedtem, vettem kesztyűt, próbáltam kabátot, voltam órán... de semmi kimondottan örömteli...
Mélypont: ez sem volt...bár a reggeli ébredést nem szrettem

Komolyan annyira imádok mindenkit és mindent itt a koliban, csodálatos... na jó persze egyesek még takaríthatnának a szobánkban aki nem én vagyok, de...mindegy. Fengsui. Meg vördpísz is.
Na de miért is írom, hogy imádat a hely?
Hát pl. ma írtam szocból, ígyaztán tennapeste tanultam. De gondoltam kimegyek és felköszöntöm a születésnapjaikat ünneplő ikreimet, gombolyagfejűt és kedves öccsét (asszem, de sosem tudom, hogy melyik az idősebb, naná), és hát így is tettem. Vittem nekik otthon zsákmányolt mustot (mert ugye itt az idő must vagy soha) és még mások is ittak belőle azám, Rizsa, aki szerint szörp volt, meg Imi, aki kedves és okos, meg Joker aki szintén, meg még sokan mások is és imádom ezt a kommuna-hangulatot. Gombolyagfejű egyemaszivét már nem volt szomjas nagyon :-) és részegen még annál is drágább mint egyébként. Meg főztem nekik popkornt, mert a főzés az asszony dóga, kivéve ha Joker főz ránk... de az ritka mint a nyugodt éjszaka koliban.
(Jaaaaaaaaaaaaj, itt kell megjegyeznem , mert már nem bírom tovább!!! Itt az új új új Ákos album és itt szól a fülemben és jajdeannyira csodacsodajó... ahhhh ahhh ahhh... húúúú...vááááá....vazze... ba.. óigen bébi csináldmég... na erről még írok majd)
Szóval a fiaink a szinten olyan idióta-állatkert-barom-tünemény-imádnivaló-fárasztó-bazmegbazmeg... tegnap pl eszperenteül beszéltek. Csak. Leszívta a tudatom... de élveztem nem tagadom. Na hova akartam kilukadni? Jahogy imádok mindenkit. Meg tegnap nem hagyott gf bemenni tanulni de azért én elszöktem, persze két erőszakkal belémdiktált beherovka után (kackac) és ma megeskesett hogy bulizunk szülinapjuk alkalmából mert majd holnap tanulok statból... szóval ezek vannak ám.

Aztán. Megyünk pénteken (vagy ahogy a legnagyobb butthead akit ismerek mondaná: péntin) valami csonka BlackBird koncertre... csonka, mert állítólag Joker nem lesz ami rossz, de azért fiatalember lesz, ami jó... és Jude meghívott hétfő estére filmnézős csajpartira, és találkoztam ma a drágaságos Manócskámmal, aki adott egy igen király cédét, amit most hallgatok, mert ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁKKKKKKKKKKKKKKKOOOOOOOOOSSSSSSSSSS!!! Meg még más is de nemis mert az illegal... naja. Szóval ez egy alapvetően klassz nap volt eddig, már csak azért is mert letudtam a szocot, amiben azért jócskán volt szopi kérdés, amire pl két-három dolgot is válaszolhattál... de majd meglássuk. Meg voltunk Manómmal enni a sörcsarnokba ami egy annyira jófej hely hogy most hogy így eszembe jut a déli currys csirke, egész megéheztem... de nem baj mert ma szétvásároltam magam a spárban incsifincsi dolgokból... közben meg ez az állat(Áki) énekelt a fejembe bele és még mindig tetszik... márpedig az idő előrehaladtával egyre jobban szokott tetszeni... és asszem hamarosan megyek is vacsizni meg tanulni, csak akartam írni hogy obban vagyok már nem depizek... bár még mindig erőssen sokat jár a fejemben a fiatalember de most nem zavar... na abbahagyom.

csúcspont: MOST mert jó a zene és az élethelyzet+Manó
mélypont: szociológiatanárnő, mert Margaret Thatcher(remélem jól írtam) és Csernus Imre keveréke

szeretnék gratulálni magamnak, amiért sikerült kétszer enterelnem az iménti bejegyzést...
pusz
Nemistudom Mivanvelem

Kedves Naplóm!
Örömmel számolok be arról, hogy ma Lacival találkoztam, ami csodajó volt. Viszont sokkal kevesebb örömmel számolok be arról, hogy még mindig túl sokat elmélkedem és képzelgek ugyanabban az irányban... persze azt nem publikálom, hogy milyen irányban, mert bennem van a para hogy olvassák netán ezt a blogot páran, és így az igentisztelt illető fiatalember is. Azt meg nem akarom. Mert lenyűgözött volna, ha ír pár sort, de nem történt meg ez, vagy bármilyen módon jelentkezik, de ez sem történt meg. Brühühühühühühühühühühü...hüpp...hüpp... De nem sírunk! Let's be happy! So I'm happy now, because my "adopted father" has written to me and it's fantastic but I also unhappy because I haven't got anyone to love, ok, my dear blog, now you may say "what a huge problem!" but it is the biggest problem in my life! And I'm really grateful to my one God because of it, but it still hurts me... yes it is really hurts... I want to be someone else's baby,someone's love, someone's honey... I want to get up every morning with the knowledge that I will see Him and I will kiss Him and I will be with Him, only _be with Him_... with the knowledge that He get up and think about me, I want to wait His phonecall, I want to wait for Him in a sunshiny square... I want the feeling that I miss Him in every minute...
Na jó hagyjuk ezt az anglomán hisztériadömpinget mert ez már igazán túlzás...
de ez a helyzet. Ha nincs semmi bajom, hát csinálok magamnak. Most jól érzem magam, hála az Úrnak testileg-lelkileg (úgy ahogy), imádom a koli, az egyetem is jó, talán barátok leszünk itt a végén a 3M-mel, itthoniak is rendben, és ekkor kitör rajtam a frász, hogy de egyedül vagyok, egyedül, egyedül és százszor is egyedül és így hiába az egész... nagyon jó tényleg minden, de már annyira fáj mint egy alaposan felgyülemlett gyulladás. Persze azt hittem már megszoktam az egyedüllétet és mégsem.
Ez nem lett a legvidámabb bejegyzésem, pedig tök klassz napom volt, tényleg, a drága Lacimmal, meg vettem egy felsőt és minden jó, itt is úgy örülnek nekem, mindenki, tényleg és kérdezgetik, hogy mizu én meg, ó kösz jól vagyok minden oké, pedig nem is annyira... na sebaj asszem lassan megyek haza és megatáncot fogok nézni gondolom

na pápá

csúcspont: Lacival lógni délután
mélypont: nagyjából most van

és leragad a szemem ésmegyek haza holnapután és a héten eddig csak a vasárnap volt igazán igazi valamint továbbra is kaladoznak nem oda való dolgok kicsi képzeletemben bizonyos fiatalemberekről és ez rossz.
Továbbá egy hetem van kilenc fejezetet benyalni szociológiából valamint összefüggéseiben és teljes egészében átlátni és megtanulni a statisztikát... jövő héten megkezdődik az amit erőpróbának is csúfolhatnék de nem teszem, igazán nem lenne szép a g és k karosokkal szemben akik heti rendszerességgel írnak zhkat meg röpiket, mi meg csak élünk bele magunkba és másokba.

Na jó hagyjuk ezt a süketelést. Ennek az egész blog-dolognak a lényege az önfeltárás-önmegismerés, vagy mi. Tehát: ön, azaz én. Ha magamba bevizsgálódok kicsit, azt látom, és látja ezt mindenki valószínűleg, hogy nagyon kell már egy társ meg egy kis (sok) szeretet, vagy még több. Fáradt vagyok attól hogy minden naptól várom azt a bizonyost, a megújulást, az elérkezést, vagyis a nagy valakit

elmegy az életkedvem ha erről írok, de komolyan. Tessék engem szeretni! Most! Hisztis leszek különben! Na jó elérkezett szellemi repülésem mélypontja így abba is hagyom.

csúcspont: ma nem volt még, de a vasárnap éjszakai gyertyafényes beszélgetés nagyon
mélypont: most mert már említettem miért