szégyellős exhibicionista

naazért

előre és közben és utólag megkövetlek és amint publikálom bánni fogom és csak a gerincem tart majd vissza attól hogy levegyem a posztot meg
tényleg mert kivagyok én, meg hogy jövök hozzá, meg mi itt sokan rajongva olvasunk teneked meg ez akár még nyomásként is értékelődhet a fejedben, de basszadtemeg amikor itten kéthetente menstruációs görcseidben blogszünetelsz
édes drága kedvesem. nagyon hülye gyermek. amikor nem írsz, az olyan mint amikor nem hív fel egy barát és te sem éred el. aggódni kezdenél mi, hogy miszösz van vele. érted. detto.

egyszer filóztál a blogon, hogy van-e és mi a női vonása a személyiségednek. ez kicsim. menstruálsz.

nyilván tudom persze hogy ennél összetettebb a helyzet. nem besértőd. mer virtuális anyai pofon

amúgy kicsit melankolikus-álmodozásos-introvertált hangulat.

a zenék is. i feel loved nem aktuális. mert nem feel. csak zeneileg. fura, nap nagy részében csak a zene érdekel nowadays. ugyanazt a pár dalt hallgatnám újra és újra. a zenefalon is amik vannak. insight főleg. négy szerelmes dal. nagyon vágyom. jajde. nem nevesül. hála istennek. hiányzik ám a töknek egy jó kis önszenvesztés. amúgy de. l-nak is csak szeretem a szemét. bézét amikor majd újra látom, biztos újra. nem is tudok olyat aki. najó. l. lehetne olyan aki esetleg. de ő ugye.
meghát amúgyis. erkölcsileg ugye. de hálisten nem kell úgy. narendben neve minden kimondásánál kicsit. és remény. semmi tett. haha. nemakarom úgy, így, nem tisztán. valaki új kellene. meg valami új. érlelem a költözést. persze vince mindig mondja, a problémák nem talajon oldódnak meg. amúgy meg nincs is semmi probléma. szeretni vágyom. és vice versa. és férfibőr illatára.

üres vagyok.
tulajdonképpen:


semmi másra nem vágyom csak a tiszta férfiének hanghajlítás-áramlataiban révülni.









minden pont helyére képzelj egyet a jellegzetes cinikus-keserű félmosolyomból.
pedig én azt a mosolyom szeretném, amikor lesütöm a szemem, picit megvonom a válam, oldalra villantok és fokozatosan felvirul az arcom. ez az annyira-jó-hogy- beleszakad-az-ember-szíve-mosolyom. mirella nagyon szereti. ezt, meg a szemlesütős kislányos végigmérést.

portugieser/kadarka mellett mélyreástunk megint. legutóbbi ilyen után írtam meg etust. (csak szúrkapiszkaként, akkor kálidról volt szó, szúrkapsz haza: nekem meg bézéről)


van-e most erőm felidézni mindazt amin - azt mondom magamnak - már túljutottam. hogy azok szivárogtak ki - vagy szivárogtattak ki engem - tudatosan és megszervezetten az életemből/életükből. nem lenne érthető részletezve. csak a kéz, ami szórakozottságból masszívozta a tenyerem, aztán értetlen tekintetemre annyit felelt: mér, nem jó?, az a intett be keményen. csak épp a gerinc nem volt meg benne. biztos volt oka, csak nem tudtam meg mi is volt az. pontosabban a hivatalos kommuniké az volt, hogy ti. nem voltam már izgalmas számára mint ember. s azon túl, hogy ez a kijelentés maga sért, a sunyiság bántott leginkább. a hónapokig tartó bizonytalanság, miközben rajtam kívül mindenki látta a helyzetet.

ez volt ági.
egy barátságnak szánt valamiben, aztán lett ami lett.
ő volt a nagy barát nagy rúgása.

aztán sorban történt sok ilyen egymás után, elsündörögtek mellőlem, akikben hittem. persze azóta tudom, nem ért egyikük sem egy könnyet sem.
(védőbeszéd nekik: nem lehet könnyű egy ilyen nehéz emberrel mint amilyen vagyok, respect, aki bírja, ameddig bírja)
azóta persze átértékelések is történtek idehaza. bizalmatlan vagyok és baromi felkészült mindenre. akár holnap történne velem egy ilyen, karjaimat széttárva feltehetőleg egy fojtott c'est la vie lenne a reakcióm. minden hátbaszúrásra fel vagyok készülve mindenkitől aki mellettem él. persze tudva ezt már nem lesz olyan kéjesen élvezetes, mi?

(ja igen, szóval ez a hét dolog folytatása)


(manót nem említem itt, vele félreértés-rossz reakció volt és kívülről groteszk is, és milyen rég beszéltünk. vele mondjuk nagy hallgatásaink vannak. mertugye ha úgyis világos, akkormeg...?)





wg valamikori loladrága

a héten két komolyabb atrocitás ért a vendéglátóiparban.

hétfőn közölte velem a láthatóan a végtelenül sötét kategóriába tartozó pincér a puskinban (vissza régikedvenc fogatlan-de-jófenekű-jóízláésű pincérünket, tádét!) hogy ő nem tudja, finom-e az almás-áfonyás tea, mert ő nem szeretei a teát, ti. h ü l y e s é g n e k tartja.
értsd: implicite le lettem hülyézve.

tegnap, víg café, amúgy végtelen pocsék hely, túl közel az icipici asztalok, közepükből egy akkora lámpaernyő áll ki hogy randin véletlen se tudj a partner szemébe nézni, a füstszag dohányosként (mármint mirella, én nem) is ütős. kértem egy forró csokit - tea-komlexusom lett - amit minden tisztes helyen jó háromdecis, magas, talpas, haragalakú echte forrócsokis/jegeskávés kehelyben hoznak ki és megáll benne a kanál, azt itt egy kávéscsészében kaptam meg, lötyögött, híg volt, oké, voltak benne mogyoródarabok (persze ha allergiás lennék rá, he?).
értsd: luxuscikknek minősülő kelyhes-tejszínhabos-sűrű forró csokoládé helyett kaptam egy csésze prosztó kakaót.


basszák meg.



(más: nem volt jó ötlet felidézni lakit, azóta homonostalgicusozok)

wg

a heti két zéhá teljesítését jutalmazandó mozi tegnap. jirí menzel/bohumil hrabal: őfelsége pincére voltam.

hogy az elejétől a végéig tökéletes filmet forgatni... az milyen már? olyan zene, olyan dialógusok, olyan humor, és a legjobb a fényképezés. hibátlan. dobogós.
(két casting problémám van: honnan szedtek össze a ennyi 1széptestű-izmoshátú-lábú-mégis-törékeny nőt, 2ennyi csonkoltat?)
ja és tarantino-jelleggel használja a kompjuteranimációt, tudod, mikor olyan nagyon látványosan észrevehetően animált a dolog. jó szolgálat.

végre egy minden kommerszséget nélkülöző film.

megyek órára.
ma l.



pá
wg

Koboldról írtam a legutóbb. Utána voltak kis csóknyi kalandozások, lényegtelen. Most lássuk az eddigi legizgalmasabbat és egy következő posztban a leggyönyörűbbet. Figyelem! Rám nem valló, erkölcstelen, tiniévekbeli sorok következnek!

Laki

Nahát, ő gyönyörű emlék, akár máig is tarthatna,ha nem lett volna lakóhelyünk között kilencven kilométer, debreceni volt ugyanis a szentem. (Ma ez a távolság magasan nem érdekelne, akkor is őt zavarta. Ja és exkuzálom magam,biztos nem lennénk már együtt, ő egy, hogyismondjam, "egyszerű" ember, horrort olvas, hivatásos katona, ugyanazt a zenét hallgatja évek óta.)

Életem leggyönyörűbb, legélménytelibb, katartikusabb időszaka,szűken értelmezve egy nyár-ősz (2001), tágabban az időszak, amíg masszívan jártam Ákoskoncertezni. Őt jelesül az elsőn ismertem meg, együtt mentünk, nyíregyről csajbókzolival, akivel azóta - csúnya sztori - megszakadt a barátságunk, lacikával,aki egy édes-okos kis anyámasszonykatonája, az azóta rámmozduló bajzáthpetivel, a szélsőjobbos pistivel és a haverjuk nevét tartalmazó agysejtet elittam. Laki és cimborája - évek óta nem láttam, hiányzik - csukarobi debrecenben szálltak fel hozzánk. sosem felejtem el, ahogy ki voltam utasítva az ablakba integetni ennek a két idiótának, hogy odataláljanak hozzánk, megáll a vonat, tapadva ablakra, amikor felismerem az ikonkoncertről ismert fekete zászlót (bonanza-jel középső ágán ülő ákos-jel, egész éjjel nálam volt) és már zoli is üvölt nekik, itt vagyunk. fényképem is van a pillanatról, amikor megláttuk egymást lakival, a felismerés öröme az arcán, hirtelen intő mozdulat a kezén még, robi meg telefonál. Élmény volt az út velük,pestig szórakoztattak, fűztek, miegymás, rendesen bepiáltak (én akkor még nem). Nyilvánvaló volt, hogy tetszünk egymásnak, robi szegény meg csak nagyjából vette le, hogy ő most kimarad belőlem. De ezen az estén még csak néhány koncert-közbeni-hátulról-kezem-megszorítása, őrületbeni-dalszövegordítás-egymás-arcába. A sztori két hét múlva folytatódott, kecskeméti koncerten. Oda már csak hárman mentünk lacikával és lakival. koncert előtti helyzettisztázás a szájából csajozásnak tűnő helyzetet magyarázandó, imádtam tőle ezt a mondatot: "én azzal megyek, akivel jöttem..." Koncert közben ismét összesimulások, egyértelmű jelek. Aztán:életem első csövelése éjjel, vele.

Itt most részletezem, a túlfűtött, nyálas részleteket nem kedvelők lapozzanak.

Séta a városon át, sehol egy útbaigazító ember, sehol egy busz vagy taxi, laci elefántként velünk, de érzi a helyzetét, előremegy kicsit, félhomályos útszakasz, lomb felettünk, laki megfog kézen, visszahúz, beleszagol a nyakamba, én továbbhúzom, menjünk, laci előtt ne (igen, empátia, én is u t á l o m az előttem nyilvánosan taperolást, nyalakodást). De laci is empatikus, eszem a kispofáját, átmegy egy négysávoson, be egy benzinkútra útbaigazításért, és egy zebralámpa tövében - végtelen romantikus - végre csók. Sok, hosszú, elfojtottból-feltörő, jó, izgató. Brr, de jó, az emlék is. Aztán végre megleljük a vasútállomást, persze zárva - köcsög kisváros - Laci a benzinkuti büfét választja éjszakai pihenőhelyéül,mi kinnmaradunk az utcán. Keveset beszélünk, sokat csókolózunk, különösen izgalomba jön, ha leveszem megtörölni a szemüvegem, elveszi, eltartja tőlünk, úgy csókol. Kinevetem, mikor javasolja a nyilvános pingpongasztalon való szeretkezést. Azért felültet rá, összesimulunk, nem történik semmi konkrét, de a dög simán odateszi akezem, ahova szeretné, szegényem, így utólag sajnálom, egész éjjel nadrágon keresztül simogatom, felér egy komolyabb középkori kínzással. Nem ragozom, további színhelyek ugyanerre a sztorira: pad, konténeroldala a síneken innen, közeli kapualj, sötét park, utcalámpa alatt. Aztán már mindkettőnknek jobb, ha nem érünk a másikhoz.

Aztán hazamentünk de nem volt kedvünk. A vonaton már semmi, ott volt laci.

Folytatás a turné következő, tokaj-hegyaljai állomásásán, laki egész délután hülyeség miatt idegbaj, nyugtatgatom, kis intermezzo újra elutasítani csukarobi csókkísérletét, aztán laki is megbékél és végre nem enged el. Koncert után vasútig kísérem, sokszor megállít, de megint nem olyan a helyzet, hogy folytassuk az elkezdetteket, így nagyjából ez az éjjel a kapcsolatunk vége. Következő találkozásunkkor ég a pofánk, nekem a múltbéli felizgatások, neki új nője miatt. Aztán összejött egy lánnyal, kedves csaj, azóta is együtt vannak. Mégegyszer találkoztunk, eljött nyíregyre relikviákat csereberélni, de tüntetően hűvös, mintha én akarnék valamit, ő meg félne, hogy ő is.

Most nemrég bejelöltem iwiwen, érdekelt, visszaigazol-e, megtette, de csalódás volt. Megöregedett, meghízott és elveszi a lányt. Mondjuk nagyon összeillenek.

Így utólag ronda szűzkurva dolog, de nem bántam meg. Dögös és szexi volt és én is annak éreztem magam mellette.

Jövő szerda, kecskeméti bévé, nagy fless lesz a vasútállomás és környéke, azóta nem jártam ott. :)

(anyuka múltkor megtalálta blogom, ha olvasod, ugye jobb volt, hogy nem tudtad, plusz te sem mondasz el soha semmit.)

írtam múltkor arról, (csak aztán asszem nem tettem még blogra), hogy a dolgok nem fekete-fehérek, és egyetlen okra nehezem visszavezethetők. De ma este megtaláltam a megoldást minderre:
"ha egy eseménynek k oka lehet, akkor kettő a káadikon darab esetre van szükség." (Mill) azaz az alternatív oko nagy száma indokolttá teszi a nagy mintanagyságot. Ergo nézzél körül ember, mielőtt ítélsz, avagy az indián mondás szerint, amit a Kandech Yumkellától tanultunk, vagyis én ismertem depechemode verzióban:

before you criticize a man, try to walk in his mocasins/ before you come to any conclusions try walking in my shoes

agyamra ment az induktív és a deuktív logika, az okság és a lazarsfeld paradigma külön-külön és együttesen is.

találjatok ki nekem valami jutalmat a keddi illetve a szerdai napra (najó, ott már van jutalom: L-lel kettőször nyolcvan perc szemkontaktus) amiért ezt végigcsinálom. ne hizlaljon.

azt kérdi a szoctanszék imélben, melyik témáról akarnék tanulmányt írni a nyári tábor kapcsán? megadtak vagy nyolc lehetőséget, én meg válaszoltam, hogy sorry de van saját ötlet és az is csak köv nyáron esedékes. 1, azt mondtam egy szoctanszéknek, hogy elfoglaltabb vagyok nála, ami igaz is, mivel nekik van idejük tanulmányt írni 2, ha majd írok, akkor aztat publikálják nekem? nagyon dögös lesz, úgyhogy biztos...

jajdenagyonjó az ultra és az exciter album a depeche-től! tegnap katam... szegényem, meg vagyon becstelenítve, tanulás mögé hallgatom hogy lefogja a zavaró géptermi zajokat.
majd kaptok bele a zenefalra.


idén nyáron nyaralni fogok. és pont. külföldön. de ez nem is fontos. csak ne legyen ott a kikúrt tánccsoport otthonról. pl azt teszene: anyu, mirella, mirella-anyu és jómagam. kell hozzá sok pénz és meggyőzőerő. még nemtudom honnan lesz.

ja és valami outside bulit szeretnék szilveszterre. új ruhát, sok piát, ismeretlen embereket, jó zenét, max három barátot, akikkel megyek és utánam döglődő pasikat a buliban.

nem tudtam dob+basszust nézni



igen csak azért írok, hogy ne kelljen felmennem tanulni. pihi.
ja és vérig vagyok sértve, amiért a klassz depeséletérzéses posztomat senki nem dicsérte...

pápá

bármit, tényleg csak ne kellene most tanulni.
nem vagyok jól, a közérzetem generally szar. lehet barbitól kaptam el. szórakoztató. szépen lelapul majd a kis hasam tőle. csak a zéhának nehogy keresztbetegyen.

üres vagyok.
szeretnék dolgozni, olvasni, teljes szívvel zenét hallgatni, ne csak így háttérzajvédelemnek, táncolni, festeni, énekelni, bort inni (villányi portugiesert), ölelkezni, biliárdozni, pókerezni, kanasztázni, monopolyzni, szerelembe esni, l-t látni, bz-t látni, egyetemre menni, táncosfiút látni, hercit látni, mirellát látni, maricot látni, márkot látni, anyukát látni, ricsikét látni, akárkit látni, akármit csinálni, de ilyen alkalmatlan ritkán vagyok a tanulásra, mint most.

elkalandoz a fantáziám, tizenhat vagyok, at exciter is rásegít azt hiszem, de úgy szeretnék depeche-re bulizni valahol, mindegy kivel, egyedül.

szeretnék mindig egyedül elmenni buliba, de nem merek. pest. otthonról hozott félelem az ismeretlen pesti éjszakától, tudjátok.

el akarok innen költözni nagyon. az ilyen masszív vágyat általában tett követi. (már a belső kolikban is gondolkodom, ilyen még nem volt, de átmeneti megoldásnak jó lenne, vagy meirhez kellene költözni tényleg:) ) viccen kívül bárki magához vehet, aki a belső kerületekben lakik avagy nagy tömegközlekedési útvonalak mentén. végülis mi bajom lehetne egy rádayval pl. a kolidíj-különbözetet a szoctám bőven elbírja - nagyölelés és szeretet a djb-nek. aztán a felszabadult időben melózhatnék valamit, azután meg irány albérletbe. álmodozni jó. (BECKER!loveyou) szeretnék polcokat, ahol elfér a kevés kis ruhám, konyhaszekrényt és fürdőszobapolcot és olyan vécét, ami nem harminc méterre van és mindennek helyet. a fésű ne az ablakpárkányon lakjon, hanem a fürdőben, ne legyen lopásveszélyes a konyhában hagyni egy serpenyőt teszem azt. és legfőképp: ne kelljen egy órát utazni az egyetemhez vagy bárhova, ami nemcsak nagyáruház esetleg temető(itt csak interfruct és tesco van félórás közelségben, és az izraelita temető a szomszéd)

persze megszakadna a szívem egy-két emberért itt de alighanem túlélném.

félő, hogy holnapi zh szívatás lesz, de nem hiszitek el, mennyire nem hoz izgalomba. most épp semmi, ez vagy fáradtság, vagy a kavargó gyomor okozta dekoncentráltság esetleg az évek meg a rutin, az egyetemen minden megoldható, mert mivan ha elkúrom, nagycucc, összevont. de menni fog. okos lola.

ákos jobb lesz ma - mint mindig - nálam:

üres az ágyam
mint a koponyám
csézsémben felforr a hideg tej
ha sohasem jössz
én akkor is várlak
hogy feloldozz
hogy magadhoz ölelj
addig is lődörgök az utcán
és csak elvétve szeretek
a város hű börtön
de erőmet őrzöm
hogy tőlem kapd vissza
régi szép nevedet
sem a világ mélye-sekélye
sem a sorsom harmadik esélye
nem köt ide semmi
nem köt ide semmi
az égbe bogoztak végérvényesen
a mégoly kevés is elég tudna lenni
de záródom s eltűnök harminckét évesen
üres az ágyam
mint a koponyám
csészémben felforr a hideg tej
az élet egy pénzdarab
feldobom néha
de tudom mi fontosabb
az írás
nem a fej






(hopp, eszembe jutott valami, ami feldobna most, megyek, élek is vele, megnézem a dob+basszus tegnapi műsorát, vicces, kozsó a téma, aztán majd ott ragadok, és a tanulás elhúzódik-elmarad...)


wg (gyógyuljmegdrágazoli, ha nem is kaptad meg az emailem, csak gyógyulj meg)

ma: kipihenés. zuhany. vásárlás. rend és rendszerteremtés a szobában. sok sok sok sok sok sok tanulás.

befejeztem a babbiet és a vizkomot is. egyszer. meg még holnap - jabocs, ma.de ilyen még nem volt. szokatlanul képzettnek érzem magam. félő böjtje lesz. holnap is tanulok. bartus egy kedves kis hernyó, és még továbbá bassza is meg a számoltatós zéháját. józsit (elnézést, ifjabb csákvári tanár urat) imádom, de ő is bassza meg amennyiben nem a kedvem szerinti zéhát írat.

tegnapi - boccs, pénteki - blokádolókról csak annyit hogy dolgozni kellene, meg gondolkodni. elég kemény és időigényes sport azért harcolni, hogy hasznosnak hihesd magad. nem ennyi, kimegyek, megverem, megijesztem, felborítom, felgyújtom, gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm. minden visszafordul, cicc. és én személyesen kikérem magamnak, hogy nem lehet élni tőletek.

meg hogy márk kerülővel jöjjön miattatok a bárkába.
voltunk. végre. olyan retardmosolygyújtó. otthonos. liliomot szeretem. valóban nem egy bézé-rendezés. de kedves és szeretnivaló. puritán és tökéletlen.
a sétáltatás indokolatlan. mucsi olyan de olyan isteni viszont hogy agyam eldobtam. az a csúnya ember még majdnem dögös. hátigen. mezeikingának inkább ez, mint ophélia, szorcsikkrisztának inkább ez mint gertrúd. néhány klisé. megbocsátom.

márk zabálta. aki eligazodhatatlan egyébként. néha unatkozó gazdaggyerek, néha meg olyan értelmes, izgalmas, amilyennek megszerettem.

fura. cseppet se bűntudat, hogy nem mentem kérdőívezni. prioritások.




csak zoli, te meg gyógyulj meg.

amúgy nihil.

A tévé tüntetőkkel tele, társkutot tanulok. De nem érdekel, mert homo nostalgicus flessem van. Következő.

Kb tizenöt-tizenhatéves vagyok. Minden páros szombat este Depeche Mode Klub van Nyíregyháza Bejrút nevű kocsmájában.

Imádom, amikor J. Del Pozo Halloweenjétől illatozva - mindenki imádja az illatom - acélbetétes bakancsomban - dögösen és határozottan kopog és ad egy jellemző járásmódot viselőjének - talpig feketében elindulok kervárosi házunkból a belvárosba. Gördülő-hullámzó bakancsjárásommal megyek a buszhoz, különleges gyönyörérzés, amikor a bőrkabát hajtókáján megcsillannak az utcafények. Ilyenkor mindig primadonnásan belenevetek az utcasötétbe.

A dolgok viszonylag egyszerűek, egy csapat tagja vagyok, határozott a véleményem és sarkított, nagyjából az, hogy mindenki hülye, aki nem azt a zenét szereti, amit én. Végtelenül imádom a fekete gönceim és hogy mindenki frászt kap tőle - anyu és mai magam is. Mattezüst ékszereket hordok, sokat és feltűnőt.
Életérzés a következő.
önmamam rendkívűl fennsőbbségesnek érezve átkopogok a bejrúthoz vezető dufarton, ahol a mélypont diszkó ittas vendégei kiabálják utánad: "mocskos buzik!" - ugyanis a bejrútban páratlan szombatokon Hot Action Gay Party van. De én rég felülemelkedtem az efféle intoleráns beszólásokon. "Korlátolt diszkósok!" - fut át az agyamon, ahogy fejem felvetve elvonulok előttük és már letörölhetetlen szombatesti sztármosolyommal arcomon lekopogok a bejrút lépcsőjén. A Policy Of Truth szól, ahogy benyitsz, a picike hely vörös és tükrös falai körött a vöröses fénytől szépre rajzolt arcok fordulnak felém, mind megismer, Tamara visítva ugrik a nyakamba, a többiek csak mozognak tovább a szintetizátor manipulatív hangjaira, azzal a csak ebben a szubkultúrában ismert táncukkal. A nekem már nagyöregeknek számító húszéves fiúk - mind olyan gyönyörű és izgalmasan távolságtartó - atyai leereszkedéssel köszönenek, csókolnak arcon - viszonylag értelmes lánynak tartanak, nagy szó - állandó sörükkel kezükben épp világmegváltó szerelmeikről, zenéről és rejtályes régi lovagias sérelmeikről eszmecserélnek. Édes női italért állok a pultnál- ekkoriban csak a sherryit szeretem - mindenkitől dícsért csípőmozgással veszem tudomásul a zenét, ujjaim a szintit utánozzák pulton, hosszú körmeimen sötét lakk. Vállam felett lesem - gátlástalanul bámulom - a társaság leggyönyörűbb fiúját a feltűnően ronda ám látványosan kéjsóvár nőjével vonagolva az aprócska táncparketten. Pumukli - becenevét korábbi tűzpiros hajáról kapta - már-már lányoan szép arcú és hihetetlenül bunkó. Egyértelmű üzenet az arcán: "ma este ugyan még ezt dugom meg, de még te is sorra kerülsz".
Táncolok. Igazán jól. Imádom. Angolom még nem az igazi, így csak úgy teszek, mintha tudnám a szöveget. Ezek a dallamok szolgálják-simogatják a mozgásom.
Néha a vendégsereglet összekveredik kissé. Ilyenkor sajnálkozó vágyakozással, álmodozva nézem a hátsó, sötétebb asztaloknál az egymásra hajló markáns-gyönyörű férfinyakakat. Folyton csókolóznak, de úgy, hogy az ember kedvet kap hozzá. Egy ilyen alkalommal táncomból sovány, beesett arcú, hamuszín bőrű fiú ébreszt, megszólít, látta a kabátom, neki is van egy ilyenje, nem tudok-e valakit, aki szeretne egyet, elajándékozná. Tamarához irányítom, megbeszélik, aztán Tami félig bőgve, hisztárikusa rángat a vécébe, basszus, meg fog halni, aids-es a srác (itt értettem meg a foltokat az arcán), szeretné, ha valaki hordaná még azt a szinte új kabátot, miután ő...
Tamara talán néha még felveszi.
Úgysem segíthetek rajta, piát kérek, az ismeretlen fiúra iszok és fejbekólintva táncolok tovább. Egyhelyben állok, vállból eleresztem magam, talpam leszögezem egy pontban s csak testből mozgok, főleg a gerincem, ahogy nyak-csípő hullámok vállam laza irányítása mentén futnak rajta végig, de szempilláim és a körmöm hegye is benne van a mozgásban. Fejem hátravetem, hajam megrázom és kétkedő mosollyal csillog szemem az alacsony falakon túlra. Köröttem csattogó-doromboló szinti és basszus, fojtott testiség dalból és emberből, hosszú férfihaj, mélyen ülő szemek, piros fények, fekete selyem és bőr.

így olvasva téged
hogy
nem is értem, hogyan van az, hogy mi így nem teszünk jót egymásnak aztán meg mégis.

jogos és jogtalan egymás iránti sérelmeinkkel végülis az egyetlen amit tehetünk, amit teszünk is, hogy fájdalmasan, bénán, félszegen, félresikerülten kiterítjük egymás elé néha.

nem működne, de a legjobb megoldás mégis az lenne ha ezekkel a konfliktusmenedzselésekkel nem várnánk egy percet se, ott és akkor megoldanánk.

ne fojtsad le. mondom én ezt. vicces. mondjad. az engem mindig fog frusztrálni hogy te ilyen vagy, amilyen, de csak azok frusztrálnak, akik valamelyest többek, másabbak nálam. akik nem, azokat szánom.
(csak példaképp: zsinka is frusztrál, becker is frusztrál, bézé és letenyei is frusztrál, és máté és zsuzsi és herci és barbi és robi és szabina és anyukám és mindenki akikkel körülveszem magam.)

a másik ember szeretése kicsit önépítés is minden alkalommal. így attól kezdve hogy van valamid, ami nekem nincs, és épp az, amiért szeretlek, kicsit irigylem, kicsit fáj. nem irányul ellened, ha azt érzed is.

és most is azt tesszük. magyarázzuk egymásnak magunkat. a _másik védelmében_ . félek leírni, mert a fatalista mindenit és a nehezített barátságok miatt, de azért ez egy jó irány lehet. bár én nem tudom, hogyan kell barátnak lenni.

meg csak azt akartam, amit mindig olyan jellemzően mondasz, hogy "te hülye leány"

köszönet a következőkért:

" ikarosznak képzeltem magam. őt a napnak. én nem voltam ikarosz. ő nem volt nap. miért égtem el?"

deszeretlek

szeretném hogy ne szenvedj

már majdnem soha nem jut eszembe az arcuk.

jó, hogy lefoglalnak a teendők.

istenkirály hír:
lehetőségem lesz interjúzni a piramis dobosával, pinyóval!!!!!!!!!!!!
és, elvben ilyen hobo meg nagyferó meghasonló emberekkel is...
isteni, csak idő kellene rá. majd.

ma beszéltünk L-lel. úgy tud nézni. csak jó lenne ha sok lenne ebből a fajtából, amilyen ő. és ha nekem is lenne belőle. pont ezekkel a szemekkel kérem, tisztelt ügyfélszolgálat.

jó ez a táncutáni döghalál.
éljen herci akive vicces együtt jive-ozni. végre egy tisztességes partner.

nincs írnivaló, mindjárt begépelem viszont az aktuális életérzést.
pá.
wg

ja apropó wg, bézémdrágám beteg. ki van írva a bárka honlapon. írtam neki. nem kapta meg. most írtam neki megint, de remélem ezt sem kapja meg, mert kiírta a freemail a nevemet. édes élet kedves szép isteni csodás drága drága egyetlen ember gyógyulj meg neked nem lehet bajod te adsz és nem veszel el semmit te úgy létezel mint senki nem lehetsz beteg gyógyulj kicsim szeretnélek betakarni melegítni teáztatni amit akarsz csak legyél jobban mézem mert az aggodalom tompa falat emel az agyam köré kicsikém.

elindult a börtönkutatás.

fiatalkorúak regionális büntetés-végrehajtási intézete.

aztán eljöttünk. akkor nem esett még le. mirella szerint sokkban voltam.

aztán ezt írtam a vonaton:


Jaaj, Zsuzsi.Úgy szeretnék most neked sírni egy kicsit, úgy, nagyon. Mert az ilyet azt veled szoktam megsiratni. Majd egyszer fizetnem kell nálad egy olyanért, de most még ingyen dideregném el neked.
Hogy megemésztem.
Meg nem is fáj.
Csak ahogy testemben még rejtezik, úgy rugdostam ki - önszántamból - Ártatlanságot a szívemből.
Nincs ebben semmi különös. Vannak ilyen nehéz ügyek. Meg hogy nem vagyok meglepve. S jobb nem fogalmazni szóvá, ha nincs rá, csak gennyesül kommersz.

Csak remélni tudom, hogy a farpofaszorító félelem, a szívetfacsaró tekintetek, a dideregtető végigmustrálások talán építenek bennem valamit. Persze, igen, áramlat-élmények, de jó az nekem, ilyen módon komplexszé tett személyiség?

Mámoros tekintettel, koordinálatlanul vonaglanék hangos zenére, vagy önfeledve játszanék a kicsivel, vagy gépszerű éhes mohósággal tépném valakinek - mindegy kinek - a húsát egyre magamba. Az alsó ajak puhasós ízét fokozni véresre-harapással. Erőszakosan irányítani egy kezet, hol szorítson meg.

Hogy érezzem, élek.
Öntudatlansággal érezni magam újra valami emberszerű lénynek, vagy pont állatnak. Csak testem működjék túl, ne az agyam.

Aludni kéne. Az hatásos.
Naigen. Ő is ezt mondta. Húszéves fiú sárgászöld nagy szemeivel. Nyolcból három és fél év még vissza.
Kéjgyilkos.





aztán másnap is írtam:




Nem tudom, valóban feldolgoztam-e, vagy csak szép módszeresen lefojtom.
Arcuk egyre megjelen előttem, bevillan egy-egy szavuk, azt a buta tyúklábmintát, azt a fura zöld formátlan anyagot látom mindenütt. Meg a szemeiket. És azt az egyetlen végigmérését.
De azon túl, hogy percenként úszik elém a sárgászöld tekintete, a hosszúhörmű kezén olykor megcsörrenő bilincse, jutnak eszembe az enyhén inkoherens szavai, betegtűzű szeme, mindezen túl nem érzem magam "megzuhantnak".
Csak... lecsendesedtem.



tegnap írtam:

Megviselt az éjszaka, hogy csak az arcaik peregtek egymás után elém álmomban. Fura gyomori idegesség. Bármikor szembejöhet bármelyikük. k. csaba akkor szabadul, amikor én diplomázom. életesemény, mi?






ma meg,
csak gondolok rájuk mindig-ismét.
kérdezhetitek, miért vállaltam, ha ennyire megvisel, én is kérdezem. és válaszolom magamnak, megértés.

mosok, teregetek. gondolkodom. meg akarom érteni. hogyan, mit, miért tettek. mert oka volt mindegyikük tetteinek. aki aputól látta, annál is, meg annál is, akin eluralkodott patológia. hallom a saját szavaim, ahogy meséltem másoknak, "képzeld el, a fiú, ha a buszmegállóban beszélgetnétek, szimpatikus lenne, jófejnek, meg helyesnek is mondanád." (persze, hisz miért is lenne bárki arcára írva, mi lakik benne) és a sporttól kigyúrt, a butazöld rabruha nyakánál nyitva, látszik a vastag, erős csuklyásizma. akkor át is futott, emlékszem, az agyamon, hogy rendben van, hogy bilincsben ül itt és érzem, hogy nem bántana, de ha akarná, csak felpattanna és összebilincselt karjai egy mozdulatával leüthetne.

álltunk kinn a "közösségi szoba" ajtajánál, ő meg a rács mögött várta, hogy kiengedjék a folyosóról, be az interjúra. kiengedik, megáll tisztes távolban tőlünk, a világért sem tenne egy félreérthető lépést, de véletlenül elkapom a tekintetét, ahogy farkaséhséggel végigfuttatja rajtunk a szemét.

furán húzza ki a széket a karperec miatt, leül, eleinte kínosan ügyel a szavaira, keze az ölében, az asztalt, vagy jegyzetelő kezem nézi. aztán, ahogy belelendül, felenged, úgy veszi fel kezeit az asztalra, összekulcsolja, egymásba simítja, beleköhög. sokat köhög. egyre gyakrabban néz a szemembe, mirelláéba. meg is marad bennünk, míg élünk. a szigorú magázásból önkéntelenül vált tegezésre. a szavai kezdenek itt-ott ellentmondani egymásnak. intelligens. egoista. felsőbbrendű. erőt sugároz és határozottságot, ugyanakkor a szemén látod, hogy beteg. olyan elcseszett leírni, hogy: pszichopata. (az intézeti parancsnok pedig viccelve használja ezt a szót. amúgy is, olyan mint egy játékmackó, vagy kisgyerek. öltönyben ugyan, de hintázik a székén és humorizálva kéri be névről a srácokat, aha az jó lesz, amaz meg, de kár, hogy nincs itt, pedig az mit csinált, érdekes lett volna...)

vagy a másik. derékbilincsben mozgatják, annyira veszélyes állítólag, mégis az interjú közben többször láthatóan meghatódik a kérdések, emlékek súlya alatt, majdnem sír, halkan beszél, hangja elhaló. divatos cipője orrával húzza ki a székét, nem tud mozdulni a bilincstől, egyszer valamire mondja is válaszul, felemelve kezét, csörren a lánc, hogy: "mer' ebbe' vagyok..." tizenegyenen testvérek, és mikor kérdezzük, miért került be, nem a bűntényt mondja, hanem, hogy: mert nem hallgattam anyukámra...

elég már. felidézés. fáj.

majd még... majd. csak ki kéne bőgni, be kéne rúgni, vagy valahogy feldolgozni. tegnap megöleltem nagyon barátnőm férjét, mert ilyenkor férfit kell ölelni.
pénteki tököl lemondva, mert becker és mert nagy arra most a médianyilvánosság. de nov. 7. kecskemét. persze ki fogom bírni, meg ref a szakmai életrajzomban, csak épp emellett nem tudom, hogy jobbít avagy megnyomorít...

ismét
greygloves...

elkészült a film.
már nagyon utáltuk.

készül a film itt az ehökbe, mi meg lassan kikészülünk...

jaaaaaaaaaaaj

(egyszer e-mailt írtam ezzel a címmel egy srácnak, akivel nem vagyunk barátok vagy közeli kapcsolatban, csak ismerem és néha megnézem iwiwes adatlapját, és mindig olyan jó és érdekes, és meg is írtam akkor ezt neki. a válaszemail is alátámasztotta a "csobánfecajófej"-tézisemet, mert a cím ez volt: minden különös)

de most csak azért blogolok mert szokatlan lenne korán lefeküdni.

tánc volt és fáradt vagyok nagyon és talán tudnék ma aludni, de nem akarok egyedül maradni a szoba és a koponyám sötétjében a gondolatokkal, amiket éjre éj arra használok, hogy elaltassam magam. és elaltassan kimondott-kimondatlan mondataim, vágyaim.

és ha fejemben elindul a zene, ma valószínűleg az In Your Room, és mondatait formálják ajkaim ("...where time stand still only you exist here...")

és apróra elmondtam fejben az imát,

és még részletesebben a kísérőtörténetét az álmodozott helyzetnek, hogy ő (mikor ki) milyen testhelyzetben tart ölelve ezeste, kirajzolom képzeletem falára a bőrömön a bőre érzését ott a vádlinál, ahol a szőrszálai borzolódnak, ahogy végighúzom rajta a talpam, a keze melegét, azt a végtelen sima bőranyagot a karján egész a tövénél, ahol a fejem nyugtatom, és azt a finom kis illatot, ami jelen van körötte de nevesítni nem tudom, s hosszú baba-szimatolással lehet csak igazán belélegezni, és butácska mondatokat adok mindkettőnk szájába megmagyarázni a természetest,

és ha minden kedves és valamelyest is intellektuálisan vonzó professzoron elgondolkodom, hogy hangzottak utóbbi szavaik a fejben és felmosolygok a képen, hogy ej de jó is lesz az a majdani pillanat, amikor kész lesz a tédéká és szuperjó és népszerű, és díjnyertes mert erre vágyom, és arra is gondoltam már, hogy a börtönös arcok majd de kikészítenek, de milyen komoly tapasztalat, és elképzelem az arcukat majd ahogy néznek, mint nőt és mint fogalmat: "valaki kintről"

és átgondoltam azt is hogy mikor is fog csörögni az ébresztő és az akkor hány óra alvást is jelent és előre sejtem, nem leszek kipihent holnap, pedig vár a rengeteg dolog ami hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap adódik, és
m e g k e l l f e l e l n e m

és az is átfut az agyon, hogy talán jogosan bántanak itt amiért nem vagyok része a körnek, amiért nem tudni rólam régen semmit, és én sem tudom, mi történik köröttem mert eltemet a gond, ami időszerű máris vagy csak újra a koravénségem kényszerít a hajtásba hajszolni magam, hogy ne gondoljak arra, hogy ismét csak

képzelem magam köré az ölelő kart, hajamra a simogató kezet, arcomba a szeretett levegőjét, fejembe hangját, mert nemcsak hogy nincs velem, akit szeretek, de nem is létezik,

és ha elkergettem fejemből a lélekölő önelemző forrongásaim, és újra beleringatom magam a képzelt puhaságba, és hogy szedáljam az agyam, hasi légzésre koncentrálok, végre, nehezen, ha nem riadok valaki jöttére-mentére-hajszárítására-jóéjtjére vagy saját rongyfáradt izmaim pihenés előtti rángásaira fel,

hirtelen, hogy reggel meglep az újbóli öntudat, és lassan keresgélem az este leejtett fonalát életemnek, mintegy véletlenül

elalszom.

Na, ha valaki mégegyszer baszogat azzal, hogy "arra neked úgysincs időd", leütöm, amúgy ősemberesen. mert tényleg nincs időm. ma olyan gyönyörűen produktív voltam - voltunk(mert persze, ha munka, akkor abban miss ü.k.n.-nek is benne van a keze-lába-kontaktlencséje) hogy sztahanov pezsgőzik a pokolban, mertugye a mélyebb bugyrokban már lucifer barátunk jégybe fagyva figyelget, szóval inclusive jégbe hűtve tárolják a pezsgőt.

A brutál-rejtélyes reggeli rosszullétemhez képest, amikor mirella haza akart zavarni, olyan zöld voltam, egész jó a helyzet. (izé, lehet, hogy be kéne nézni kardiológiára?amúgy elmarháskodok rajta, de ha ez állandósul, elkezdek majd aggódni)

Szóval beszédtechnika: egy dolog, hogy hangképeztünk, a sztahanov-része a dolognak, hogy engedve tanarnőnk unszolásának, bejelentkeztem kazinczyra. nem nagyon kellett meggyőzni, bár frászt kapok a saját hangomtól, de ez is része az önbizalomhiány-gátlásosság problémamegoldó projectnek.

Napoztunk gödörnél, jó volt végre beszélni egy egészségeset mariccossal, aki véletlenül nem hatosra idegenvezetőivizsgázott, csak tré ötöse van. jó, hogy barátnőjével együtt ő is javulgat. tényleg kellene már valami emberréformálós kúltúrprogram/fergeteges seggrázós feloldódós buli, mert kezdek wörkoholikosodni... kultúrprogram: csütörtök: WorldPress

Aztán csak az apraját csak röviden: felhívtunk minden bévét, egyeztetve szirmabesenyő, tököl, ööö asszem tképp mindegyik intézet egyeztetve valamilyen szinten. szegedi szállás megoldva, (aki befogad két isteni csajt kalocsán november vége felé egy éjszakára, azt de fogjuk szeretni...)
oké, csak egy fickóval beszéltem személyesen én, de evvan, mirella is the asszertív komjunikétor hu hezönt any komplexus anymore.
nekem van komplexus, de leküzdöm, összeszedem az angolom, eskü. már csak a rocktöri miatt is kell, meg szégyengyalázat/erőalázat hogy elfelejtettem angolul... (két év nagy idő)

Jahogy, személyes vinnyogó örömforrás (tessék csíkszentmihályi flow-t olvasni) = életirányítás is megvolt mára. betörtem a gazdaság/társadalomtörit tanulók réméhez és egész kiakasztottam azzal, hogy olyan jó témám van, nem is tud hirtelen kitalálni semmit, de azért brénsztormingolt nekem és még fog is (csak kontrasztként: a nála vizsgázott hallgatók maradandó pszichikai sérüléseket szoktak szenvedni, érthető, lazán közli veled hogy hülye vagy, ha nem gondolkozol...)

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉssssss: beszéltem hadassal! anyukám, dejóarc. és búgós mély isteniszép igaziférfi hangja van és rajzolós fizimiskája. megvolt az ingerencia, hogy amíg a könyveket sorolja, lepihentetem a fejem a karomra és hallgatom az extrahosszú hangszalagokon keletkezett zenét... de nem tettem mert komoly vagyok és agilis. ha betegre műveltem magam rocktöriből, és intrejút egyeztettem néhány nagygenerációs nagyemberrel, és írtam egy kétoldalas vázlatot, keressem újra. ez egy olyasféle kommuniké, hogy "gyere babám, én leszek a konzulensed..." jíhá!

holnapi:
- interjúkérdések fogalmazása, sokrétűen, mert kell egy a fogvatatartottaknak, egy a személyi állománynak, egy mirella kálidartúrjának, egy nagypálgábornak (sic! mert őt is...) ööö hirtelen ennyi

- filmvágás, de agyhalálig, ami mondjuk albert jelenléte miatt valahol a második percben fog bekövetkezni, de a filmet holnap akkor is készre kellene csinálni. narrációfelvétel. alápakolás. készrevágáa. eztaztbelepakolás. cím. zenekiválasztás-alápakolás. ittottkép/hangjavítás. stáblista, lobog a corvinusos zászló. mindezekközben többszöri összeveszés, és magakadályozása az albert elleni vágyott gyilkoságnak. pont. (muhaha, most én érkezem majd később, mert kurtánt nem hagyom ki és pont, mert jó.)

-más nincs. csak még pozsgait is el kéne kaparintani valamikor-sokadszor, aztán eléneklem neki egy fergeteges hip-hop produkció kíséretében a helló miszter szerelem című opust, annál a szófordulatnál sokatmondóan vonaglok majd, hogy "kérem a noteszét, hol a nevem?"... mert azt mondta bekerülök a noteszébe. fehér szívecskés piros ruhához keresek anyagot...

a nagy az arc igazából csak színészi játék, mert amúgy nem nagy. de mirella szerint felvettek az oberonba, ami igaz is, ergo ennyit el kell tudni játszani...

bárkába akarok menni, most, főleg azután, hogy a kommerszízlésű csabinak egy pohár instant nesquikhez hasnlítottam a madáchot...

ja emailben segítettem julinak, és kérdőívezni fogok, ha igaz, ami hoz kevéske pénzt a konyhára...

mondom, hogy produktív bár jelen pillanatban az lenne a legproduktívabb mind önmgamra, mind másokra tekintve, ha eltakarodnék kurvagyorsan zuhanyozni. ja de én lehetek izzadt, nekem csak borért jár puszi, mint azt egy istentelen ősparaszt, akinek a nevét nem írom le, de pongrácz lászló, a minap megjegyezte finom hangerővel, hogy ne halljam. de hallottam. dögölj meg patkány.

de előbb blogok.

pá.

engem érdekel mások véleménye. igazából majdnem mindent ezért csinálok így, ahogy.

csak mert volt egy komment erre vonatkozóan.

apropó komment. biztonságos érzés hogy máté újra blogol

s most, hogy elolvastam napi blogadagom, megtudtam, hogy ma sem kaptam e-mailt senkitől, iwiwen sem kerestek, begurion eddigi életét lassan megismertem, szóval, most, végül felmegyek, gyógyszer és takaró és ima, hogy kevésbészarul legyek és takaró alá teszem magam, mert mindenem fáj és hányingerem is van és lázas is leszek azt hiszem.
változás van a levegőben, de szabad ezt?
lehe, hogy tényleg nem kellene. jogos, mert nem biztos, hogy bele kellene ugranom olyasmibe, amivel nem tudok lekileg azonosulni, és átmeneti megoldásnak szánom, valami közvetésnek a jelen és a Jövő között.

moszat jön valamikor és hoz főznivalót, de ijesztően szarul vagyok.
anyukámat akarom (felhívott ma, kaptam egy nadrágot.) és hogy égjen a tűz a szobában és vasárnapiebédet és az otthoni =vastag takarót ehelyett a szar szintetikus vacak helyett. meg szabólőrincverseket olvasni abból a könyvből, ami a bátyám gyerekkori avantgarde alkotásaival van telve.

nem egyszerű dolog kezelni, ha egészséges családba csöppensz.
ahol kölcsönös szeretet, megértés, tisztelet, egyívásúság, harmónia van.

(nálunk otthon semmi gond, csak éppen teljesen különböző emberek vagyunk mi mind. ez erősen korlátozza a kommunikációt. sokszor nincs miről beszélnünk egymásnak.)

hercinél.
régen megfogalmaztam már magamnak, hogy őt azért lehet ennyire szeretni, mert teljesen önazonos. semmi megjátszás, semmi póz. persze mostmár tökéletesen érthető, miért. azért, mert így kellen élnie minden embernek. hihetetlen, kezelhetetlen valóság az övék. hatalmas ház, udvar, apa, anya szeretik egymást, tisztes munkájukkal épp annyit keresnek, hogy gond nélkül élhetnek egyszerűen, a pénztelenség lélekölése és az újgazdagok érzéketlensége nélkül. három gyermek, egymáshoz hasonlóak, mind kedvessé, jóvá nevelve - vagy így születtek?

ahogy betipeg a kilencvenötéves nagyi, bemutatkozik, leül a vacsorához és herci a legtermészetesebb módon keresi neki az épp kedvére valót, eléteszi, megsózza. ahogy a rendje van. nagyapa is érkezik, és ugyanez a puha kedvesség öleli körül ezt a kis kört.
mi ülünk ketten mirellával, a meghatottság könnyeit vagy sikerül visszatartani, vagy nem, bután nézünk magunk elé, önző gondolatok a fejben, hogy de jó ez, hogy létezik, de nekem miért nincs?

persze, nekem szavam nem lehet, mirella otthoni pszichoterrorizálása mellett. végtelen szeretben nőttem fel. mégis, elképzelhetetlen az otthonnak ez a mentsvár-jellege. emlékszem gyerekkoromban, mikor nem értettem, miért sír anyuka. és a titok is túl sok. és senkivel nem tartjuk a kapcsolatot. és ott ül legsúlyosabb teherként mindannyiunk vállán a feldolgozhatatlan etus-történet.

ej-ej.
már ez így marad. de ha csak abban az istenem segítene, hogy egy tíz-tizenöt év múlva nekem is legyen egy ilyenem. kicsit kisebb lesz, meg lehet, hogy savanyúbb is, de az enyém. ugye?

csak herci mondhatta ki olyan magától értetődően és szégyentelenül, hogy a legszebb, amit valaha látott, az anikó, a kedvese. egyszerű kérdésre egyszerű válasz.





valami, ami ünneppé tette a tegnapot.
L.

nem kapok levegőt.
nem az orrom van tele, nem. a számon veszem a levegőt, jó nagyot kombinált-légzésest, de nem elég. lihegve mentem a kálvintól az astoriáig. mi lehet a baj?

na, most meg utánanéztem, hogy épp tegnap - október öt, ni, mint Manó szülinapja - volt ez első születésnapja a
DaysOfLolaLife-nak,
tapsot, csokitortát!
most!




(persze inkább csak felmegyek, coldrex azt' csucsu, holnap meg hercinél megyünk sütni házikürtőskalácsot. project: reggel fösteni neki fehérlovat. érted, hamár szőkeherceg, legyen lova neki.)